Az első híradások a helyi színjátszásról 1831 júniusából származnak, de 1837-től már a pesti lapok is beszámolnak a nyíregyházi színielőadásokról. Ekkor még nem volt önálló színházépület, az előadásokat legtöbbször a Nagyvendéglőben vagy a Csizmadia-színben tartották. Mivel önálló társulata a városnak még nem volt, a másutt kőszínházban játszó színészek ide csak nyáron jutottak el. Előbb csak egy nyári színkör kezdte meg működését. Később Somogyi Gyula vezényletével alakult részvénytársaság, hogy kőszínház épülhessen. E célra Alpár Ignác bocsátotta rendelkezésre egy kész színházépület tervét. A több évtizedes munka eredményeképpen 1894. február 6-án az egykori Széna piacon megnyílt a ma is álló kőépület. 1955-ben teljesen felújították: csak a színpadi nyílás körüli négy fal maradt meg a régiekből, s az épület minden irányban kitágult. Önálló társulat létrehozását azonban csak évtizedekkel később határozták el – ennek élére 1980 nyarán Bozóky Istvánt nevezték ki igazgatónak. 1981. október 17-én került sor a megnyitó előadásra: Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét mutatták be.
A nyíregyházi teátrum falán a 2001-es felújításkor illendő gesztussal a társulatalapító Bozóky emlékét is megörökítették. A jelenlegi igazgató, Tasnádi Csaba már 1993-ban rendezett itt. Előbb Csikos Sándor, majd Verebes István direktorsága alatt is rendszeresen és örömmel visszajárt dolgozni ide – immár öt esztendeje pedig ő maga vezeti a társulatot. Úgy látja: a színház feladata évtizedek óta változatlan – a megye egyetlen teátrumaként kiszolgálni a sokrétű igényeket, s nem egyfajta elvárásnak megfelelni. Széles közönségrétegben kell gondolkodniuk, az óvodásoktól a nyugdíjasokig. A tét nem kicsi, hiszen 22 ezer bérletesük van, s évi négyszáz előadással kell kalkulálniuk. A vállalt eklektikusság egyúttal hasznos is, hiszen gazdag játéklehetőséggel szolgál a társulatnak: mást vár egy ifjúsági bérletes s megint mást egy felnőtt. Egy évadban öt nagyszínpadi felnőttbemutatót tartanak, továbbá két gyermekdarabot tűznek műsorra. Az idén szerepel a repertoárban a Chioggiai csetepaté Goldonitól csakúgy, mint a Csókos asszony Zerkovitztól. Shakespeare-től a Szeget szeggel kerül színre, O’Neilltől a Hosszú út az éjszakába. Lesz bemutató Gyárfás Miklóstól és Kárpáti Pétertől, a gyerekeknek Tamási Árontól és Andersentől. A kamaraszínpadon Wilder, Brecht, Forgách András a menü. Ezenkívül repertoáron marad még féltucatnyi produkció az előző évadból.
Mivel viszonylag szűk keresztmetszetű a társulat, nehéz duplikálni a szereposztást, ezért a stúdiódarabokat úgy kell színre állítani, hogy ne keresztezzék a nagyszínpadi produkciókat. Mivel a színház kettős fenntartású (a városé és a megyéé is), tájolási kötelezettségei is vannak. Szabolcs-Szatmár-Bereg városaiba – Mátészalkára, Vásárosnaményba, Kisvárdára, Újfehértóra – a szervezők szeretnék a teljes repertoárt elvinni, ám a lehetőségeket szűkíti, hogy technikailag ez nem minden darab esetében oldható meg. Egyébként is gazdaságilag kevésbé megterhelő, ha a színházépületen belül maradnak, s a közönség jön Nyíregyházára.
A színház csupán prózai tagozattal rendelkezik, ám ez nem jelenti azt, hogy ne állítanának színre zenés darabokat is. Sőt a népszínházi koncepció jegyében minden szezonban a táncművészet is otthonra talál e falak között: a Közép-Európa Táncszínházhoz többéves kapcsolat fűzi a teátrumot. E produkciókban lokálpatrióta jelleg is felfedezhető, hiszen feldolgozták Móricz Barbárok-ját csakúgy, mint Krúdy Szindbádját. A kamaraszínpadon kísérletezésekre is mód nyílik: legutóbb Bodó Viktor színpadi performance-át mutatták be. Hagyományteremtő évadkezdő rendezvénysorozat az általuk szervezett kora őszi Vidor fesztivál (a vidámság és derű országos seregszemléje), melynek rendkívül gazdag kínálatán belül a Móricz Zsigmond Színház más társulatok szórakoztató produkcióit látja vendégül a helyi publikum nem kis tetszésétől kísérve.
A nyíregyházi közönséget igen nyitottnak, a színházi közeget fészekmelegnek tartja a direktor. Ha olykor egy bemutató kevésbé sikeres, s nem találja el a publikum ízlését, akkor sincs vége a világnak. Megadják a lehetőséget a következő dobásra: bíznak a társulatban. Ki tudja: talán még Móricznak és Krúdynak is kedvére való volna, ha betévednének ide…
A műfajt – a helyzetgyakorlatok színpadi apoteózisát – minden bizonnyal Raymond Queneau-nak köszönhetjük. Az ő magyar viszonyokra alkalmazott irodalmi stílusgyakorlatai fővárosi és vidéki színházakban úgy váltak a színészmesterség szivárványos leltárává, hogy közben gurultunk a nevetéstől. Bodó Viktor (mint rendező és látványtervező) Nyíregyházán nem hívott segítségül irodalmi alapanyagot: bízott a rutinra alapozott bravúrban. Alighanem rosszul tette. Azt gondolta: attól, hogy kilenc tehetséges fiatal színészt néhány hétre összezár és józan ésszel olykor felfoghatatlanul mesteri produkcióra kényszerít, már fel is találta a spanyolviaszt. Az intenzív színésztréning valóban bravúros eredményt hoz (különösképpen a virtuóz tányéros vagy a pletyka természetrajzát feltérképező történetmesélős műsorszámban), s igazán nem töltjük haszontalanul ezt a másfél órácskát – ez azonban a koncepció ordító hiánya miatt még kamarahappeningnek is kevés. Vagy mégsem?
Páros portré
Kuthy Patrícia Szolnokon született, a Teátrum Színiiskolában ismerkedett a színi pályával Pethes György szárnyai alatt. Noha jelenleg is játszik a Madáchban és a József Attila Színházban, nem ragaszkodott Budapesthez. A Pál utcai fiúk című darabban dolgozott együtt Tasnádi Csabával, a jelenlegi nyíregyházi direktorral – így került a Móricz Zsigmond Színházba, ahol immár a negyedik évadát kezdi. Vidéki lányként nem volt különösebben nehéz beilleszkednie. A Vérnászban, a Halál szerepével debütált, ami szokatlan (ám izgalmas) belépő volt, ezután azonban sorra jöttek a hagyományosabb feladatok: például Böske, a legkisebb lány hálás szerepe Barta Lajos Szerelem című darabjából. Dosztojevszkij Ördögök-jében viszont szerepe szerint a nyílt színen kellett szülnie – ez valóságos ellentétpárja volt a Vérnász-béli bemutatkozásnak. A Figaró házasságában Suzannát alakította, az Üvegcipőben Irmát, míg a Csókos asszonyban ő énekli Pünkösdi Katót. Úgy véli, kifejezetten jót tesz egy színésznek, ha operettől a polgári színdarabokon át egészen a mélydrámákig a legkülönfélébb műfajokban kipróbálhatja magát. Ez még annak az árán is megéri, hogy a fél élete a vonaton telik: a Madách nagyprodukcióiban ugyanis váltott szereposztásban jut lehetőséghez. A fővárosi szerelem mégis a Mario és a varázsló stúdióprodukciója – jogos óvatosságból azonban ebben is le van kettőzve. Nyíregyháza szerinte szakmailag kiváló társulatot tudhat a magáénak, a családiasság első benyomása pedig évek múltán sem homályosult el…
Horváth László Attila öt szolnoki stúdiós év után 1986-ban került Nyíregyházára – nála régebben csak Bárány Frigyes van a társulatnál. Egyre nagyobb feladatokat kapott, s mivel jó színházra talált, nem is vágyott máshová. Hamarosan a főszerepek is megtalálták, s a mai napig élvezi, hogy egyik este Oszipot, a bérgyilkost játszhatja a Platonovban, másik este meg Zazát az Őrült nők ketrecéből. Egysíkúnak semmiféleképp sem mondhatja szakmai életét: hét igazgatót és hat főrendezőt élt meg Nyíregyházán. Amikor már nagyon elunta magát a színészházban, kétévente szobát és emeletet cserélt. A legényéletnek az vetett véget, hogy feleségül vette Horváth Réka művésznőt: négy éve házasok, s a város lakáshoz is juttatta őket. Ami megnyugtatja, az a főzés. Évadzáró bulikon akár százötven adagot is képes elkészíteni bácskai specialitásából, a csipetkével megbolondított csirkegulyásból. Mint mondja: e kondéros étek egyszerű gasztronómiai kompozíció, de évtizedes tapasztalat kell hozzá…
