Egyetértő helyesléssel olvastam Zoltán István Ki felel a diploma értékéért? című cikkét a lap szeptember 16-i számában. A cikk címe és utolsó mondata („A diplomák számánál fontosabb azok minősége”) Timár János hasonló témájú könyvének a címére („Tudásgyár – papírgyár”) rímel, és részletesen tárgyalja a felsőfokú oktatás számos akut problémáját.
Egy ponton – a cikk alcímében is kiemelt mondatában, mely szerint a „lexikális tudás feleslegességének hangsúlyozása… oktalan és értelmetlen” – azonban a szerző szerintem félreérti a közoktatás-politika jelenlegi célkitűzéseit. Ebből a szempontból ugyanis másként kell vizsgálni a felsőfokú és az ezt megalapozó oktatást. Hiszen épp az ezt a mondatot követő bekezdés hangsúlyozza az „inkább kevesebb használható tudás, megfelelő tanulási készség” előnyös voltát és azt, hogy „kulcselem a tanulás technológiájának az elsajátítása”. Nos, az említett készséget hétéves kortól kezdve fokozatosan lehet kialakítani, és ehhez józan mértéklettel kell meghatározni a tananyag és a tankönyvek terjedelmét. A szaktárgyi tanításnál pedig a túlterhelés elkerülése érdekében szükség lenne a különböző szakosok együttműködésére. E szempontok figyelmen kívül hagyása oda vezethet, hogy a gyermekek és a fiatalok megutálják a tanulást, a szerényebb családi környezetben élők még a műveltséget is, és ha továbbtanulnak, csakis a „papír” megszerzésére fognak koncentrálni.
A közvélemény szerepének a felvetése jogos. Sajnos az általános iskolai felső tagozatos pedagógusok gyakran engednek olyan érvelésnek, mely szerint „ez a gyerek meglesz az életben a helyesírás és az algebrai alapelemek ismerete nélkül” is, hogy csak ezt a két pontot említsük. A szülők e részének elsősorban nem a pedagógiai tapasztalata hiányzik: nem ismerik a korunk által támasztott műveltségi követelményeket sem. Viszont meggyőzésükre ma sokkal jobbak a lehetőségek, mint akár tíz évvel ezelőtt. Ismételten gratulálok Zoltán kolléga cikkéhez.
Gergely Péter
ny. középiskolai tanár, Budapest
origo.hu
Videón a látványos drogfogás
