Pápai diák, recski rab

Pápán, hol Jókai Mór pár évig iskolába járt, nemcsak utcát, iskolát és könyvtárat neveztek el a nemzet mesemondójáról, de egy figyelemre méltó kiadványsorozatot is, a Jókai-füzeteket. Az 1988 óta folyamatosan megjelenő, kis formátumú nyomtatványok többsége helytörténészek írásait tartalmazza, országos érdeklődésre sem a kiadó (a városi könyvtár), sem a szerzők köre nem tart igényt. A 36-os sorszámú füzetecske azonban olyan személyiséget mutat be az olvasóknak, akit nemcsak Pápa városának illenék emlékezetében megőriznie, de minden történelmi érdeklődésű honfitársunknak is. Varga József professzor ugyanis hányatott életének utolsó harmadában olyan historikus művekkel jelentkezett – először a német, majd a magyar nyelvű olvasóközönség előtt –, amelyek legfeljebb Szekfű Gyula írásaihoz mérhetők. És amelyek a mai tanácstalan, félretájékoztatott, de nemzetének érdemi megismeréséről le nem mondó polgárokat is segíthetik az eligazodásban. A Jókai-füzeteknek A Duna-medence tegnap, ma, holnap című kiadványa, melyhez az előszót Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát írta – Varga József életrajza s a vele készített interjúk mellett –, mindössze pár gondosan kiválasztott szemelvényt közöl a Bűnös nemzet vagy kényszerű csatlós? című kétkötetes történelmi munkából, és néhány előadásának a szövegét adja közre, ám ez a százötven oldalnyi életműkivonat is elegendő ahhoz, hogy felkeltse érdeklődésünket Varga professzor teljes szellemi hagyatéka iránt.
Az érdeklődésünket felkeltse, a lelkiismeretünket háborgassa… A Pápa közelében levő kis faluban, Külsővaton született Varga József hetvenöt éves korában, 1998-ban távozott az élők sorából, és bár élete nagyobb részét emigrációban töltötte, a rendszerváltozás előtt és után elérhető közelségben volt ő maga is, művei is mindannyiunk számára. Elszalasztottuk ezt a lehetőséget is, mint annyi mást a hirtelen jött szabadság dölyfös mámorában.
Mint oly sok nagyra hivatott kortársával, Varga Józseffel is cudarul bánt a XX. század. 1947-ben, akár a többi nem kommunista ifjúsági vezetőt, őt is letartóztatták. Az volt a fő bűne, hogy a Magyar Függetlenségi Párt első emberének, Pfeiffer Zoltánnak volt az ügyvédbojtárja. Egy esztendő múlva internálták, majd – miután több internálótábort is kipróbáltattak vele – az „ellenség” megsemmisítésének feladatát a legeredményesebben teljesítő recski különítményhez irányították. 1954-ben szabadult, de a „szabad” világban is csak másodrendű állampolgárként élhetett. Távol a családjától, a fővárostól, a szellemi munkától is. Sorstársaival ellentétben mégis tárgyilagosan tudta mérlegelni mindazt, ami szülőhazájában történt. 1956-ban is, 1990-ben is. A két nevezetes dátum közötti években is. „Tudnunk kell, ismételgette szakadatlan, milyen realitásokkal rendelkeznek az amerikai külpolitika úgynevezett felszabadítási parolái.”
Elfogultság nélkül állította össze történelmi munkáit is. Példaképe e tekintetben – írásainak tanúsága szerint – Szekfű Gyula lehetett. De mert Varga József szikárabban, tárgyszerűbben írt, mint a szépirodalom csábításainak ellenállni gyönge Szekfű, s mert az emigránslét sok kényszerítő körülménytől meg is szabadította, Varga József talán következetesebben tudta érvényesíteni történetírói pártatlanságát, mint a Három nemzedék szerzője. Más kérdés, hogy míg az egyik könyv a magyar közgondolkodást meghatározó alapmű lett, a másikról, Varga József írásairól a legtöbben azt sem igen tudták, hogy a világon vannak. Pedig talán most tudnánk igazán haszonnal olvasgatni őket. A dunai térség egységtörekvéseivel foglalkozó vizsgálódásait legelébb.
Varga Józsefnek – mondhatni – vesszőparipája volt a Duna mentén élő népek szövetségi alapon való egyesülése. (Nem véletlenül adták az életművét felvillantó kis füzet címéül tán leghatásosabb elmélkedésének kvintesszenciáját: A Duna-medence tegnap, ma, holnap.) Minél távolabb kerültek e térség lakói a föderáció eszméjétől, annál kitartóbban foglalkozott e lehetőséggel a bécsi Európa-ház igazgatójaként is, az osztrák főváros kulturális hivatalának a vezetőjeként is, nyugállományú értelmiségiként is. Kikutatta s közzétette, ki mindenki érvelt szenvedélyesen a Duna menti népek szövetségi elvek alapján kialakítandó közössége mellett. Míg mások sodró erejű érzelmeit ismertette, az ő mondatai is átforrósodtak a vágytól: minden egyes fél számára méltányos integrációval alapozzák meg a jövőjüket, kulturális és gazdasági fejlődésüket a dunai nemzetek.
Nem tudom, hogy 1844 óta (Varga József szerint akkor vetette fel legelőször Wesselényi Miklós a dunai föderalizmus gondolatát) voltunk-e olyan távol egy ilyen szövetségtől, mint mostanság. Azt sem tudom, mit mondana e mai világunkról Varga József, ha itt élne a közelünkben. De azt tudom, hogy a nagyhatalmi malomkövek közt őrlődő kis nemzetek fiainak nem árt olykor találkozniuk annak a Varga Józsefnek az eszmefuttatásaival, akinek a professzori címet Ausztria köztársasági elnöke adományozta. Egy füzetnyi kéznél van belőlük. Köszönet jár érte az összeállítóknak: Harsányi Lászlónak, Kápolnai Ivánnak és Körmendy Kingának. Valamint a pápai Jókai Mór Könyvtárnak.
(A Duna-medence tegnap, ma, holnap. Prof. dr. Varga József, 1923–1998. Pápai diák – recski rab – bécsi professzor. Jókai-füzetek, 36. Pápa. Ármegjelölés nélkül)