Parancsszóra

Vége az egyetem jövőjének? (Ist die Zukunft der Universität deren Ende?) címmel rendeztek október 28–29-én vitafórumot az Alpok–Adria Egyetemen, az ausztriai Klagenfurtban a 2002-es osztrák felsőoktatási törvényről és megvalósításáról. A Bécsi Egyetem hallgatói – melléjük állt a diákszövetség, a szakszervezet és jó néhány oktató – október 21-én zajos tüntetéssel tiltakoztak az „egyetem nyomora”, a felsőoktatást érintő megszorítások, a belőlük következő káosz és az egyetemi autonómia csorbítása ellen.
– A tüntetés jelzésértékű, arra mutat rá, hogy a két éve bevezetett egyetemi reform nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – kommentálta az eseményeket kérésünkre Solti László professzor, a Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetem rektorhelyettese, a budapesti Állatorvos-tudományi Egyetem volt rektora. – Ha pedig arra gondolunk, hogy a magyar törvénytervezet ebből csak egyes olyan elemeket – például az intézményi tanácsokat (IT, az osztrák Uniratokat) – akar átvenni, amelyek segítségével a minisztérium az egyetemi autonómiát drasztikusan csökkentve lehetőséget kap a politikai akaratnak az egyetemekre kényszerítésére, mindezt ráadásul az állami hozzájárulás csökkentése mellett, könnyen belátható, hova vezet a törvény elfogadása.
A törvénytervezet legújabb magyar változata a tiltakozások hatására ugyan a rektort teszi meg az IT vezetőjének (az előző tervezetben még nem így volt, és Ausztriában ma sincs így), de ez föltehetőleg az egyetemek vezetőinek megnyerésére tett gesztus. Egyetemi körökben sokan úgy gondolják, hogy ez nem más, mint kísérlet a régi, jól bevált módszer, az „oszd meg és uralkodj” felújítására.
– A Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetem szenátusának október 20-i ülésén elhangzott, hogy az öttagú Unirat tavaly 89 ezer euróba került. Ez az összeg a jövőben valószínűleg növekedni fog, mert az Unirat egyre erőteljesebben követeli, hogy saját titkársága legyen. Ezek a számok ékesen cáfolják a magyar Oktatási Minisztérium azon állítását, hogy a profi menedzsment bevezetése megtakarításokhoz vezet. Hasonló nyilatkozat az integráció kikényszerítésekor is elhangzott, de azóta bebizonyosodott, hogy egyéb hátrányai mellett az „integráció összességében és intézményenként sem hozott költségcsökkenést”, amint az az Állami Számvevőszék 2003-as jelentésében olvasható – mondja Solti professzor.
Itthon a hét közepén aláírásgyűjtést kezdeményezett az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért (EFOK). Tagjai: akadémikusok, egyetemi oktatók kérik az Országgyűlést, hogy ne tárgyalja az új felsőoktatási törvénytervezet egyik változatát sem, és úgy módosítsa a hatályban lévő felsőoktatási törvényt, hogy az egyetemek maguk rendelkezhessenek a B. Sc. és B. A. alapképzésről. Kérik a kormányt, hogy ne korlátozza adminisztratív intézkedésekkel az M. Sc. és M. A. mesterképzésben tovább tanulók számát, és helyezze hatályon kívül az oktatás szerkezetét szabályozó 252/2004. (VII. 30.) számú rendeletét, mert az alkotmányellenes. Az aláírásgyűjtő íven szereplő felhívásában az EFOK végül azt kéri a felsőoktatási intézmények és a szakmai szervezetek vezetőitől, hogy ne fogadják el a törvénytervezetet.
Az idén nyáron megalakult szakmai testület októberi nyilatkozatában ismét tiltakozik az Oktatási Minisztériumnak a „felsőoktatás átalakítását célzó tevékenysége ellen”, mivel a tárca a „felsőoktatási törvénytervezet szakmai vitájának ürügyén újabb és újabb végiggondolatlan, szakszerűtlen, még a nyelvhelyesség és a helyesírás szabályait is megcsúfoló szövegváltozatokkal áll elő az egyetemi testületek és szervezetek, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Akkreditációs Bizottság, a civil szervezetek, sőt még a társminisztériumok – például az Igazságügyi Minisztérium – súlyos kifogásai ellenére”. Úgy látják, hogy „a felsőoktatás Európa-harmonizálásának ilyetén felfogása éles ellentétben áll az európai gyakorlattal és fejlődéssel, megvalósítása nem közelítené, hanem távolítaná Magyarországot Európától és a fejlett világtól”.
Állandóan visszatérő érvként hallunk a követendő angolszász modellről. De vajon tudjuk-e, mit jelent valójában?
– Az Egyesült Királyságban az egyetem belső szakmai autonómiát élvez, és külső szakmai minőség-ellenőrzésnek van alávetve. Nálunk csak formálisan van így, a valóságban nem. Egy angol egyetem azt oktat és olyan diplomát, fokozatot ad ki, amilyet jónak lát. Ugyanakkor minden egyetemet rendszeresen, világos szempontok alapján ellenőriz egy kormánytól független akkreditációs bizottság – magyarázza Kabai Péter, az EFOK titkára, a gödöllői Szent István Egyetem tanára. – Az angolszász modellre hivatkozó magyar oktatási tárca törvénytervezete szerint, ezzel ellentétben, minden szakmai kérdésben a miniszter dönt. A kormány határozza meg az oktatható szakokat, a miniszter határozza meg évente, szakonként az országos keretszámokat, az intézményekbe felvehetők számát, és a miniszter dönt a felvétel módjáról is (lásd: kétszintű érettségi). Mindebből az következik, hogy az egyetemnek gyakorlatilag semmi beleszólása nincs a saját képzésébe. Az angolszász rendszerben nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy az intézmények ne közvetlenül az államtól függjenek, hanem közbeiktatott szakmai szervezetektől, a magyar törvénytervezet ezeknek a közbülső szervezeteknek a szerepét erősen csorbítja, és így tovább.
Ha már az angolszász példánál tartunk, idézzük fel rövidítve az amerikai Robert M. Pirsig elbeszélését arról a professzorról, aki megpróbálja elmagyarázni diákjainak az egyetem lényegét. A történetet Solti László mondta el a hajdanvolt független budapesti Állatorvos-tudományi Egyetem utolsó diplomaosztó ünnepségén anno.
„Az igazi egyetemnek körülhatárolható telephelye nincs. Se birtoka, se javadalma, se bevétele. Az igazi egyetem szellemi szint. Ezt a szellemi szintet testületek javították hosszú történelme során, tagjainak professzor ugyan a nevük, de még csak nem is ez teszi az igazi egyetemet. Az nem egyéb, mint a szellemi testület folytonos megújhodása.” Baj ott van, ahol „a professzorokat alkalmazottnak tekintik, és elvárják tőlük, hogy eszüket félretegyék, ha parancsszót hallanak”.