Retorika: tudomány vagy művészet?

Visszakaptuk 1989-ben a demokrácia lehetőségét, s az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy fél évszázados szünet után – mert 1938-ban, majd 1950-ben szüntették meg tanítását – ismét szükség van a retorikára – szögezik le az előszóban az Osiris tankönyvek sorozatban megjelent Retorika című vaskos könyv szerzői: Adamik Tamás, A. Jászó Anna és Aczél Petra. Méghozzá igen nagy szükség, tehetjük hozzá gyorsan, figyelve közszereplőink, politikusaink és nemegyszer a magunk silány teljesítményét. A retorika ugyanis egyesek szerint tudomány, mások szerint művészet, de legyen akármelyik vagy inkább mindkettő, nyilvánvaló, hogy tanulni kell a szónoklás fogásait, érvelési technikáját, hangnemeit, ha hatékonyságra törekszünk. S ki ne szeretne hatásos lenni?
A szónoklástudomány könyvből tanulható lehet? A tiszta, világos logika, a pontos gondolatkifejtő képesség egyrészt tehetség, másrészt szerzett képesség. Annyi belőle azért mindenképpen elsajátítható, amennyire a mindennapokban szükségünk lehet. Demokráciában bárkiből bármikor lehet alkalmi szónok: tanácsteremben, médiában, bíróságon, községi vagy lakógyűlésen. Adamik Tamás a Retorika című könyv első részében tekinti át az ókori szónoklástan történetét. Ebben olvashatjuk: a beszéd- és meggyőzési készség jelentősége már a homéroszi társadalomban vetekedett a fegyverekével. Ha csődöt mondott a fegyver, jöttek az okos szavak. A háborúkat követi az alku, majd a békekötés. Nem mindegy, ki a meggyőzőbb.
Homérosz ifjú hősei nemcsak a fegyverforgatásban, hanem az ékesszólásban is gyakorolták magukat. A ma ifjú hősei melyikhez értenek? Napjaink egymástól igen eltérő retorikaértelmezési irányzatai abban megegyeznek, hogy a szónoklástant a megértés, a megromlott emberi kapcsolatok orvoslásának eszközeként tekintik. A retorikára hárul a feladat, hogy a kommunikációs nehézségeket megszüntesse, hogy oldja az elidegenedést, állapítja meg Adamik Tamás.
Jászó Anna a magyar szónoklástan történetén tekint végig. Kezdi a homiletikával, az egyházi beszéddel (itt van mindjárt indulásként a gyönyörű Halotti beszéd), folytatja a szervezett társadalommal egyidős politikai szónoklatokkal, amelyek csúcspontját a kiegyezés tájékára teszi, egyik legkiválóbb képviselőjeként Deák Ferencet határozva meg. Ezt követi a kommunizmus szónoklatgyakorlatának és stílusának elemzése, hogy végül a rendszerváltoztatás retorikai korszakhatárát Orbán Viktornak az 1989-ben a Hősök terén, Nagy Imre temetésén elmondott beszédében határozza meg. Eltelt azóta tizenöt esztendő, de akik 1990 előtt is csak vergődtek a szavak és gondolatok rabságában, máig nem nyertek onnan elbocsátását. Tudjuk, a tiszta, hatásos szónoklathoz nemcsak beszédkészség és grammatikai világosság, hanem gondolati szabadság és világosság is kell.
Hogy végül is miben áll a retorika mint tudomány, arra a könyv utolsó fejezetében Aczél Petra próbálja megtanítani a nagyérdeműt. Taglalja, milyen kapcsolatban áll a retorika a kommunikációval, a szövegtannal, a nyelvtannal és nyelvműveléssel, a stilisztikával, a szemantikával. A jó szónoklat ugyanis szintézise a nyelvtudomány minden ágának. A jó szónok tudja, mikor, kiknek és miről beszél, s ehhez alkalmazza az eszközöket, humort vagy pátoszt, logikai okfejtést vagy épp az érvelést. Aczél Petra a Retorika című tankönyv végére igazi tudományt írt. Túl nagy tudományt. Alighanem kevesebb idegen szó és szakkifejezés, a tudományos trendi szelídebb mértékű követése hatásosabb lett volna. Főként a hatásos beszéd, szöveg történetét és gyakorlatát feldolgozó tankönyvben.
A retorika, ha csak egyetlen tanévnyi időre is, de újra a középiskolai tananyag része lett. A kétszintű érettségin esszét is kell írniuk a diákoknak. Az Osiris Kiadó Retorika című könyvének szerzői arra biztatnak bennünket, hogy beszélni nem is olyan nehéz. Igaz, a munkát, tehát a tanulást és főként a gondolkodást nem lehet megspórolni.