A kezdetleges módon szerveződő hazai ellenállás gócpontját az ÁVH rövid időn belül megtalálta és a törvényesség valamennyi formáját mellőzve felszámolta. A végeredmény két halálos ítélet, huszonhárom börtönbüntetés, ebből kettő életfogytig szóló.
Az ellenállók egyetlen esélye akciójuk sikerére a társadalmi együttérzés volt, ez tette lehetővé, hogy a mind drasztikusabb terror ellenére tiltakozásukat eredményes módon juttassák kifejezésre. Az ellenállási mozgalom bukása azonban elkerülhetetlen volt. A kesztölci szervezkedés több spontán mozgolódás véletlenszerű összefutásából alakult ki. A térség határait jócskán túlnövő mozgalom néhány elégedetlen helyi fiatalember találkozásával kezdődött.
Marek Lajos kesztölci munkás élete akkor pecsételődött meg, amikor az 1949-es választások során üres borítékot dobott az urnába. Az éber biztosok észrevették, és kijelentették, hogy ez a tiltakozás egyik formája. A fiatalembert megfenyegették, hogy büntetésből addigi munkahelyéről, az Állami Szénbányák Dorogi Vállalatának fatelepéről áthelyezik valamelyik bányába. Ez a törvénytelenség hatalmas visszalépést jelentett életében, ezért úgy döntött, hogy elhagyja Magyarországot. A disszidálási kísérlet azonban nem járt sikerrel, az osztrák határnál elfogták és visszatoloncolták. Öt hónap fogházbüntetést kapott. A sátoraljaújhelyi börtönben ismerkedett meg Erdélyi József orvostanhallgatóval, akit szintén tiltott határátlépés miatt ítéltek el, s aki a betegek ellátásában segédkezve szabadabb mozgást élvezett a fegyintézetben.
Marek Lajos a büntetés letelte után, 1950. május 17-én szabadult, s hazatérve maga köré gyűjtötte az elégedetleneket. Eleinte abból állt a szervezkedés, hogy egy-egy pincében találkozva szabadon véleményt cseréltek a politikai helyzetről. Erdélyi Józsefet és néhány kesztölci FKGP-tagot is Marek szervezett be a titkos találkozókra. Valószínűleg maguk az ellenállók sem tudták pontosan, mit akarnak, csupán a növekvő terrorral szemben mutattak ellenállást, de ehhez is bátorság kellett.
Az első komolyabb összeütközésük a hatalommal egyik társuk megszöktetése volt a katonaságtól. A kimenő után otthon maradt fiatalembert elbújtatták, majd Erdélyi József hamis papírokat szerzett neki, melyekkel a szökött katona Budapestre utazhatott. Itt a csoport tagjaival továbbra is tartva a kapcsolatot munkát vállalt, és Erdélyi öccsével közös lakásban lakott.
Szintén Erdélyi vitte Kesztölcre a Weingartner-féle összeesküvés egyik szökésben lévő tagját, Jámbor Lászlót. Weingartner Béla néhány cserkésztársával az érettségi után is szoros kapcsolatban maradt, gyakran kirándultak a budai hegyekben, összegyűjtötték és egy elhagyott pincében raktározták az erdőben talált világháborús fegyvereket és lövedékeket. A propagandagépezet által folyamatosan szított háborús hisztéria áldozatai voltak: el akarták kerülni a kényszersorozást, és úgy gondolták, hogy hazájuk érdekeit azzal szolgálják, ha időben felkészülnek a közeledő fegyveres konfliktusra. Alighanem részben igaz az 1952. szeptember 4-én kelt kihallgatási jegyzőkönyvben szereplő mondat, mely szerint a szervezkedés célja, „hogy a harmadik világháború esetén partizántevékenységet fejtsen ki az angolszászok érdekében”. Vesztüket az összeesküvés egyik tiszti iskolás tagja okozta, aki félvén attól, hogy alakulatával együtt hosszú időre a Szovjetunióba vezénylik, megszökött; 1951 szeptemberében néhány hétig bujkált, társai látták el élelemmel, ám amikor kis híján felfedezték rejtekhelyét, megijedt, és önként jelentkezett alakulatánál. Mindent bevallott, és az ÁVH lecsapott a Weingartner-féle összeesküvés tagjaira. Egy kivétellel: Jámbor Lászlónak ugyanis sikerült megszöknie.
Az államvédelem pontosan tudta, mit akar, amikor szabadon hagyta Jámbor László menyasszonyát, de a harmadéves egyetemista lánynak hosszú időn keresztül sikerült kijátszania az ÁVH éberségét. Vőlegényével mindvégig tartotta a kapcsolatot, új meg új rejtekhelyet szerzett a menekült számára. Valószínűleg a viszonylag gyakori helyváltoztatás és a tökéletes konspiráció tette lehetővé a hosszú ideig tartó rejtőzködést. Az államvédelem azonban sokkal előrelátóbb volt annál, semhogy egyetlen emberre építse Jámbor megtalálását. Figyelték, majd beszervezték a a Weingartner-féle összeesküvés szökésben lévő tagjának legjobb barátját is. A jó barát és a menyasszony hamarosan megtudta egymásról, hogy mindketten II/2-es ügynökök, és ettől kezdve a leadott jelentések egyeztetésével vezették félre az ÁVH-t.
Jámbor László története úgy találkozott a kesztölci szervezkedéssel, hogy a szabadlábon maradt menyaszszony 1951 áprilisában megismerkedett Erdélyi Józseffel, aki felajánlotta Jámbor számára a kesztölci ellenállók segítségét. Jámbor László eleinte Marek Lajosnál húzta meg magát, majd Farsang Andrásnál kapott menedéket. A per során halálra ítélt és kivégzett Farsang nem csupán a szervezkedésnek volt meghatározó alakja, hanem a falu életében is fontos szerepet töltött be. Világlátott ember volt a fiatal bányász, Franciaországot is megjárta, majd hazatérve a háború utáni nehéz időben segített megszervezni a falu élelmezését. Az MKP tagja lett, de hamarosan kiszorították a falu vezetéséből, majd 1949 szeptemberében kizárták az MDP-ből is. Farsang András azonban nem maradt egyedül, maga köré gyűjtötte a falu fiataljait, „bokszedzéseket” tartott nekik a kertjében. Farsang Marek Lajos csoportjával Jámbor bújtatása során került kapcsolatba, és alighanem neki köszönhető, hogy az ellenállási mozgalom az elvi politizálás után tettekre szánta el magát.
A földalatti csoport tagjai fel akarták rázni a társadalmat, ezért határozták el, hogy röplapokat készítenek. Ez volt a legjobban szervezett és hatását tekintve a legjelentősebb akciójuk. 1951 májusában láttak munkához. A röplapokat Erdélyi József szövegezte meg, a gépelést és sokszorosítást Jámbor László nővére végezte, a házilagos nemzetiszínű díszítés Jámbor menyaszszonyának munkája volt. A kesztölci csoport tagjai Jámbor segítségével a környező településeken mintegy kétszázötven darabot szórtak szét, Erdélyi közreműködésével pedig Kispesten és Pestszentlőrincen is kifüggesztettek néhányat.
Lehetséges, hogy az ÁVH Farsang András ellen kiállított jegyzőkönyvében szereplő robbantási tervek is igazak, és a csoport tagjai valóban tervbe vették az elnyomás szimbólumává vált gellérthegyi felszabadulási emlékmű megsemmisítését. A jegyzőkönyv szerint Farsang a röplapok átvételekor Budapesten adott át két doboz körülbelül 1 kg paxitot Erdélyinek e célra. A robbantásból semmi sem lett, sőt Erdélyi a nyomozás során tett beismerő vallomását az államügyészségen visszavonta. Ismerve az ÁVH módszereit, lehetséges, hogy a robbantási tervekre vonatkozó vádpontoknak semmilyen reális alapjuk nem volt. Az általános szegénység miatt az ellenállóknak még a szerény anyagi hátteret igénylő röplapkészítéshez sem volt elegendő tőkéjük, ezért lopták el, majd adták el a falu munkásotthonában található rádiót, ám sokszorosítógépet így sem tudtak vásárolni.
A következő év tavaszán az erőszakos téeszesítés elleni tiltakozásul a csoport néhány tagja felgyújtotta a téesz szalmakazlát. Ez az akció nem a csoport közös elhatározásának eredménye volt, mint ahogyan a helyi MSZHSZ (Magyar Szabadságharcos Szövetség) titkára leütésének hátterében is személyes konfliktus, egy kocsmai szóváltás állt. A konstruált perben azonban e két vétség mint közösen eltervezett akció szerepelt.
A kesztölci szervezkedés tagjai nem valamiféle fegyveres támadásra készülve gyűjtötték össze az erdőben talált háborús géppuskákat, hanem a Weingartner-féle összeesküvéshez hasonlóan elkerülhetetlennek tartották a közeli háborút, amely elgondolásuk szerint alkalmas pillanat lett volna az ország szabadságának visszaszerzésére. Pontos adatokat nem ismerünk, de valószínűleg csakugyan komolyabb készletet sikerült felhalmozniuk a Pilisben százszámra heverő világháborús fegyverekből és lőszerekből.
A csoport lebukása egy beépített ügynök-provokátor tevékenységének volt következménye. A konspiráció azonban olyan jól működött, hogy az első számú célszemélyt, Jámbor Lászlót még a beépített ügynöknek sem sikerült felkutatni. Jámbor menyasszonya azzal vezette félre az ÁVH-t, hogy vőlegénye hollétéről nem tud, de a menekülő férfi egy egyezményes jelre vár csupán, hogy életjelt adjon, ez pedig nem más, mint a Magyar Nemzetben közreadott, megbeszélt szövegű hirdetés. Az ÁVH nyomására a menyasszony fel is adta a szöveget, s ezzel a mesével sikerült hat hónapig lélegzethez jutniuk.
Az ellenállási mozgalom beépített embere sem maradt tétlen, és hamarosan a csoport tagjai is tudták, figyelik őket, ám az árulót hosszú ideig nem találták meg. Egy jóindulatú rendőr figyelmeztette ismerősét, tartózkodjon Farasangéktól, mert a rendőrség információt gyűjt róluk. A hír 1952. július 20-án a megfigyeltekhez is eljutott. Még két és fél hetük volt szabadlábon!
A csoportba férkőzött ügynök, miközben folyamatosan jelentett megbízóinak a szervezkedésben történtekről, újabb röplapok készítését követelte, és 1952 júliusában néhányan fel is utaztak a fővárosba, ahol felkérték Jámbor menyasszonyát a feladatra. A lány elvállalta a megbízást, és augusztus 3-án a szövegtervezetet át is adta a csoport elárulójának. Az ÁVH természetesen felhasználta ezt a bizonyítékot, hiszen Jámbor menyasszonya a jelentésében nem tett említést a röplapkészítésről, és ezzel egyértelművé vált, hogy nem teljesíti ügynöki megbízását, félrevezeti a hatóságot.
Augusztus 7-én vették őrizetbe Budapesten Jámbor menyasszonyát, s még aznap elfogták Erdélyi Józsefet is lakásán. Másnap Jámbor nővére, harmadnap pedig a Szuhahután bujkáló Jámbor László került sorra.
A kesztölci csoport tagjai már a menekülést készítették elő – terveik szerint Csehszlovákiába szöktek volna –, amikor az ÁVH összehangolt akciója lecsapott. Augusztus 8-ról 9-re virradó éjszaka akarták Kesztölcön elfogni a szervezkedés valamennyi résztvevőjét. Minden személyre két Komárom megyei és két budapesti ávóst küldtek, összesen harminchat fegyverest, valamint a biztosításban segédkező fővárosi államvédelmiseket. Az állandó átalakulás lázában égő közigazgatás azonban épp a letartóztatások előtt változtatta meg a házszámokat a faluban, így az őrizetbe veendő személyek felkutatása sokkal hosszabb időt vett igénybe. Így tudott Marek Lajos egy időre megmenekülni. A hibás helyszínrajz következtében az ávósok tévedésből a szomszéd házba törtek be, Marek Lajos és testvére ezalatt megszökött. Valóságos hajtóvadászat indult ellenük, Marek Lajosra rálőttek, meg is sebesült a kezén, ám a sötétben sikerült egérutat nyernie.
Az ávósok látták, hogy Marek Piliscsév irányába futott, és azt is tudták, hogy ebben a faluban ismerősei is laknak. Itt keresték hát, tűvé téve utána az egész falut. Marek azonban – sebesülése ellenére – nem maradt Cséven, hanem a hegyen átkelve Pilisszántóra ment. Bekopogott egy ismeretlen házba, ahol idegenként is ellátták a csupa vér sebesültet, sőt néhány napra menedéket nyújtottak neki.
A kesztölci és piliscsévi letartóztatások még augusztus második felében is folytatódtak. A cél nem csupán a szervezkedés felderítése és elfojtása, hanem a megfélemlítés volt. Előkerült a klerikális reakció, a kulákok, a levitézlett fasiszták, egyszóval mindenki, aki alkalmasnak mutatkozott egy demonstratív koncepciós perben való részvételre, még ha ténylegesen nem is volt semmi köze a szervezkedéshez.
A jegyzőkönyvek tanúsága szerint mindennap folytatódtak a kihallgatások. Az ÁVH „munkamódszerei” ellenére a legtöbb gyanúsított óvakodott attól, hogy bárkire is bajt hozzon. Az augusztusban elfogott huszonhárom ember előzetes letartóztatását szeptember 9-én rendelte el az ügyész. A vádiratot 1952. szeptember 26-ára készítette el dr. Alapy Gyula és dr. Avar Jenő. A közelmúlt magyar történelmének ismerői jól tudják, mit jelent ez: Alapy a Magyar Közösség-, a Rajk-, a Mindszenty-, a Standard-, a Kővágó- és az Almásy-perben képviselte a vádat, tevékenysége eredményeként még saját pártja is elhatárolódott tőle, és 1962-ben Rákosival és Gerővel együtt kizárták az MSZMP-ből. Nem lehetett kétséges, hogy a legkeményebb ítélet születik. 1952. október 7-én zárt tárgyaláson a tanácsvezető elnök, az 1956-ban öngyilkos lett dr. Jónás Béla és a szakbíró dr. Szegedi Vilmos a társadalmi rend megdöntésére irányuló fegyveres öszszeesküvés vádjával végül Erdélyi Józsefet és Farsang Andrást halálra ítélték. Jámbor László életfogytiglanit, menyasszonya első fokon 14 évet, másodfokon 10 évet kapott. A többi elítélt büntetése is az életfogytiglanitól a több évig terjedő börtönbüntetésig terjedt. A halálos ítéleteket 1953. január 27-én végrehajtották.
Marek Lajos 1952 szeptemberében visszatért Kesztölcre, előbb egy partfalba vájt ólban húzta meg magát, majd egy rokona padlásán. Három éven keresztül csak éjszakánként jött elő, és a ház lakói olyan tökéletesen fedezték, hogy még a család gyermekei sem tudtak a padláson lakó menekültről. Egy szerencsétlen véletlen folytán azonban utcai járókelők felfedezték rejtekhelyét, és tovább kellett menekülnie. Pilisszentkeresztre ment, ahonnan csak 1956 októberében tért haza.
A kesztölci összeesküvés túlélőinek története 1956-ban folytatódott. Azok a bátor emberek, akiknek életét döntő módon befolyásolta a diktatúra elleni lázadás, a forradalom alatt javarészt vezető szerepet játszottak községük életében. Munkájuk gyümölcsének megéréséig azonban még harminchárom évnek kellett eltelnie.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
