Valószínűleg mindkét politikus immár felcseperedett gyermeke hosszabb vagy rövidebb időre rács mögé kerül – legalábbis ez a szaktekintélyek véleménye. Mind Mark Thatchernek, mind Jean-Christophe Mitterrand-nak novemberben kell megjelennie a bíróság előtt. A két utód történetében sok a hasonlóság. A legfőbb közös pont azonban talán az a tanulság, hogy milyen nehéz egy nagy előd árnyékában felnőni, majd méltóságteljesen viselni a nevet, megfelelni az elvárásoknak, hiszen az utódokra is hull valami – és nem is kevés – a reflektorfényből.
A két fiúgyermek nem jól sáfárkodott a világ politikai köreiben tiszteletet ébresztő nevekkel, azaz inkább csak a nevet vitte vásárra, ezért várt el különleges figyelmet, bánásmódot és nem egy esetben busás juttatást is.
Mindkét utód gúnyneve árulkodó: az angol Markot a háta mögött csak „Fiú úr”-nak nevezték, míg francia sorstársára szavajárásáról az őt jól ismerők a „Papaaztmondta” becenevet akasztották. Mindkettőből érződik az egyértelmű függés a nagy tekintélyű szülőktől, pedig a gyerekek akkor már inkább fiatalkoruk utolsó éveiben jártak, amikor ezeket a neveket kapták.
Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök asszonynak 1953-ban születtek ikrei, egy fiú és egy lány, Mark és Carol. (A lánytestvér újságíróból lett sikeres író Nagy-Britanniában.) 1946-ban látta meg a napvilágot Mitterrand idősebb fia, Jean-Christophe. Ma már mindkét fiúgyermek ötvenes éveit tapossa.
De milyen ügyben keveredtek bajba a politikuscsemeték? Kezdjük Marknál, az ő botránya a frissebb. Az idén augusztus 25. reggelén épp pizsamában és fürdőköpenyben készítette a dél-afrikai Fokváros előkelő negyedében lévő villájában a tízórait két iskolába készülő gyermeke számára, amikor autók fékeztek az udvaron, a dél-afrikai rendőrség elit nyomozórészlege, a Skorpiók érkeztek meg hozzá. Ismertették a vádat Sir Markkal, amely szerint anyagilag támogatott egy külföldi ország elleni puccskísérletet. Mark Thatcher jól tudta, hogy a kicsiny, ám olajban annál gazdagabb egyenlítői-guineai diktátor idén tavaszi – egyébként elpuskázott – eltávolításáról van szó. „Fiú úr” Dél-Afrikából történő távozásához már korábban meg is tette az előkészületeket: négy autóját eladta, meghirdette kacsalábon forgó fokvárosi házát, és megvette családjának a Texasba szóló repülőjegyeket. Ám a rendőrök megelőzték távozását.
Mark Thatcher ugyanis nem kapkodott, bízott az őt mindig is dédelgető anyja nevében, amely – eddig még – minden bajt elhárított a feje fölül. Őt, annak a Vasladynek a fiát, aki 11 évig – 1979-től 1990-ig – irányította Nagy-Britanniát, úgysem merik zaklatni, pláne nem letartóztatni! A Thatcher név mindenféle gondtól megóvta: sokkal komolyabb korrupciós esetekben is nem egy ország illetékesei megoldást találtak arra, hogy Marknak hajszála se görbüljön. Huszonhat éves volt, amikor az anyja brit miniszterelnök lett. Rá három évre, amikor Mark eltűnt a Párizs–Dakar autóverseny résztvevőjeként a sivatagban, Anglia dermedten ült a képernyők előtt: a Vaslady könnyeivel küszködött egy tévéadásban, majd nyilvánosan elkezdett sírni. Az anyai érzelmek győzedelmeskedtek a keménykezű politikuson. Először és utoljára engedte láttatni, hogy érző szíve van. Hat nap múlva megtalálták a homoktengerben „Sótlan Markot”, akkoriban ugyanis ilyenformán mutatkozott be. Hogy érzékeltesse, mennyire találó az általa is használt gúnynév, sem a rálelő algériai segélycsapatok tagjaival, sem édesapjával nem volt hajlandó nemhogy ölelkezni, kezet fogni sem, mondván: korábban sem volt szokása.
Azt persze már korábban látni lehetett, hogy Mark nem az eszével fogja megkeresni a vajat a kenyerére. Harmadjára se tudta letenni a számviteli vizsgát, így otthagyta az egyetemet. Édesanyja miniszterelnöksége alatt járta azokat az országokat, ahol a brit cégek különösen aktívak voltak. Nem egy üzletből bizonyos százalékot vágott zsebre, erről tudnának beszélni Omán, Abu-Dzabi, Brunei vagy az Arab-félsziget vezetői. A szaúdi fegyvereladásban való szerepvállalása volt a legnagyobb dobása, állítólag 12 millió fontot kapott érte. Gyanú lengte körül egész tevékenységét, de azt rábizonyítani, hogy csúszópénzt fogadott volna el, sehol sem tudták. A miniszterelnököt gyakran figyelmeztették Mark különös üzletkijárási gyakorlatára, különösen a hadügyminisztériumból, ám az anya mindig védelmébe vette gyermekét. A Sunday Times brit napilap a közelmúltban úgy hatvanmillió fontra becsülte Mark vagyonát.
Mark Thatcher jelenléte otthon a konzervatív párt számára egyre kényelmetlenebbé vált, tory körökből azt tanácsolták neki, hogy mindenkire nézve jobb lenne, ha Nagy-Britanniától minél távolabb telepedne le. 1987-ben Texasban elvette a dúsgazdag Diane Burgdorfot, így az Egyesült Államok lett új lakhelye. Mark azonban hamarosan csődöt mondott az angol Lotus sportautók amerikai kereskedelmével. Igaz, a hírszerzői jelentések szerint az autóüzlet csak fedővállalkozás volt, a Thatcher fiú továbbra is kapcsolatban állt a fegyvereladással foglalkozó körökkel. Állítólag segített Szaddám Huszein iraki diktátornak is abban, hogy különböző fegyvereket megszerezzen számára. A nagy hatalmú amerikai adóhivatal is érdeklődni kezdett ügyei iránt, ekkor – 1995-ben – az egész családjával együtt átköltözött Dél-Afrikába.
Mark Thatcher a Fokváros délnyugati részén elterülő Constantia pompás villaparadicsomban élte a gazdagok gondtalan és diszkrét életét. Sok sikertelen vállalkozása után visszatért az olajüzlethez (apja vagyona is ebből származott), repülőgépek hajtóanyagát forgalmazta Afrikában. Olaj- és fegyverkereskedelem: e két eléggé jövedelmező üzletághoz vonzódott az ifjabb Thatcher. Valószínűleg egyik fokvárosi szomszédja rábeszélésére ötvözni akarta a kettőt. Simon Mann, a brit SAS egykori tagja, volt kommandós, aki mostanában a legkülönbözőbb feladatokra zsoldosokat toboroz Afrikába, meggyőzte, hogy – noha csak pénzével, de – vegyen részt az egyenlítői-guineai puccsban. Thatcher adott is mintegy 230 ezer eurót Mann-nek egy katonai helikopter bérlésére.
Ez az idén március elején tudódott ki, miután elvetélt a Gabon és Kamerun közt és egy kis szigeten fekvő országban a Teodoro Obiang Nguema elnök közel negyedszádnyi diktatórikus uralmát megdönteni hivatott államcsíny. Ugyanis a puccsra készülődő Simon Mannt lefogták társaival Zimbabwéban – itt gyülekezett közel hetven zsoldosával. Mann Harare börtönéből aztán levelet írt befolyásos ismerőseinek kiszabadítása érdekében. (Ez mit sem segített, hiszen a várakozásokkal ellentétben hét év börtönbüntetésre ítélték a zsoldosvezért.)
Igaz, Obiang Nguema alaposan rászolgált volna a hatalomból való kiseprésére, nem egy esetben közel százszázalékos eredménnyel „választották meg” elnöknek, 1996-ban pedig az Egyesült Államok is hazahívta nagykövetét az országból az emberi jogok durva megsértése miatt. Ám Mark Thatchert és a puccs főleg brit szervezőit nem a demokrácia viszszaállításának vagy inkább megteremtésének célja vezette, hanem az a nagy halom pénz, amelyet az egyenlítői-guineai ellenzék által ígért olajkoncessziókból nyerhettek volna azok, akik támogatták a készülő államcsínyt. A volt spanyol gyarmat iránt a Guineai-öbölben rejlő olajkincs okán igencsak érdeklődik Madrid, Párizs, London és Washington is. A felsorolt négy fővárosban sehol se bánnák, ha Obiang Nguema és rezsimje, amely Afrika harmadik legnagyobb olajkitermeléséből évente majd egymilliárd dollárt vág zsebre, véglegesen eltűnne Egyenlítői-Guineából.
Ó, mesebeli Afrika! Ez a földrész ragadta meg Jean-Christophe Mitterrand képzeletét is, aki a francia hírügynökség, az AFP újságírójából, afrikai tudósítóból vált apjának, François-nak tanácsadójává. 1986-tól hat éven át irányította a francia–afrikai kapcsolatok csekély létszámú hivatalát az elnöki palotában. Ez a munkakör mindenesetre lehetőséget adott számára, hogy alaposan megismerkedjék Afrika akkori vezetőivel, és ami még ennél is fontosabb, azokkal az üzleti körökkel, amelyek zsebükben tartják a nem egy esetben korrupt politikusokat.
„Papaaztmondta” ügye egy „ártalmatlan” pénzmosási bortány kapcsán bukott ki. 1999-ben Arcadi Gaydamak orosz milliárdos fegyverkereskedő után kutatott a francia adóhivatal. Gaydamak, aki hivatalosan rendelkezik brit, kanadai és izraeli útlevéllel is, kedvelt tartózkodási helye volt Franciaország, ahol bútorkereskedőként volt bejegyezve. A pénzmosás viszonylag kis összegű volt, csupán félmillió dollárt utaltak át Marokkóból Gaydamak egyik párizsi ügyvédjének. Még tartott a nyomozás, amikor a pénzügyérek névtelen bejelentést kaptak arról, hogy az orosz fegyverkereskedő együttműködve Falconéval (akinek fő üzleti vállalkozása a fegyver- és élelmiszer-kereskedelem) hatalmas illegális fegyverüzletet bonyolított le Angolával. A fegyverszállítások értéke elérte a félmilliárd dollárt. A kilencvenes évek közepén lebonyolított szállításoknak nagyon sokat köszönhetett az angolai baloldali kormány, amely fegyveres harcot vívott az Unita lázadóival. Az angolaiak főleg orosz fegyvereket kértek, amelyeket 1993–94-ben egy francia állami cég segítségével juttattak el hozzájuk. Természetesen Arcadi Gaydamak, mielőtt kiadták volna ellene a letartóztatási parancsot, külföldre távozott.
A Franciaországban Falcone-ügyként elhíresült botrányban a nyomozók megtalálták az illegális fegyverüzlet „könyvelését”. Ebből nemcsak az derül ki, hogy ki mennyit kapott a mannából, hanem az is, milyen terebélyes volt a milliókra ácsingózók névsora. Számtalan név visszaköszön a Mitterrand-korszakból, de több jobboldali miniszter is érintett az ügyben. „Tanácsadásért, elemzések írásáért” Jean-Christophe Mitterrand is kapott vagy 12 millió frankot, amit ráadásul elfelejtett feltüntetni vállalkozása bevételeként. 2000 karácsonyát, majd a rá következő év első heteit Jean-Christophe Mitterrand előzetesben töltötte, végül is a család hozta össze az ötmillió frankos „váltságdíjat”, ahogyan az anya, Danielle nevezte a szabadulásért letétbe helyezett összeget.
A Mitterrand fiú az utóbbi években külsőleg megváltozott: felszedett pár kilót, szakállt növesztett, ám a bajt továbbra is vonzza. 2001-ben 600 ezer eurót fektetett be egy mauritániai hűtőházba, miközben az összes folyószámláját már korábban zárolták. Mi ez, ha nem újabb pénzmosás? – legalábbis ezt állítja a vizsgálóbíró. Jean-Christophe szerint nincsen másról szó, csak egykori üzlettársa alantas bosszújáról.
A Mitterand fiú ez utóbbi pénzmosási ügyének tárgyalására szeptember közepén került volna sor, ám a bíróság előtt általános depresszióra hivatkozva nem jelent meg a vádlott. A bíró végül is elfogadta az orvosi igazolást, és új időpontra, november 2-ra tűzte ki a tárgyalást.
Mark Thatcher november 25-én áll a bíróság elé. A héten már ki akarta hallgatni a dél-afrikai hatóságoktól kapott engedély alapján az egyenlítői-guineai vádhatóság is, ám védői „felkészületlenségre” hivatkozva elérték a halasztást. Ő is szabadlábon, de lakóhely-elhagyási tilalom mellett védekezik azt követően, hogy Margaret Thatcher letette érte a 250 ezer dolláros óvadékot. „Ez az egész ügy katasztrófa anyám számára” – kommentálta az eseményeket Carol, Mark ikertestvére. Nem elég, hogy Margaret tavaly elvesztette férjét, súlyos betegség kínozza, még fia „csínytevéseivel” is neki kell foglalkoznia. Ám csakúgy, mint Danielle Mitterrand, ő is mindent megtesz, és kész harcolni azért, hogy fia elkerülje a börtönt. De vajon elég lesz a befolyásos név az előreláthatólag súlyos büntetés enyhítésére?
origo.hu
Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején
