Új ember, régi kotta

Mindent meg kell változtatni ahhoz, hogy semmi ne változzon. Az elkoptatott tételt természetesen az újszülött Gyurcsány-kormány juttatta eszembe. Pontosabban az, ahogy a Fidesz népszavazási kezdeményezésére reagált. De erről később.

Hetek óta harsogja a kormány közeli balliberális sajtó, hogy az új miniszterelnök offenzív fellépésével átvette a politikai kezdeményezést, meglepett ellenzéke pedig nem talál rajta fogást. Igaz, ami igaz, az eltelt hónap valóban Gyurcsány Ferencről szólt, de ezt nem a briliánsnak tartott kommunikációjának, hanem annak a szikár ténynek köszönheti, hogy az MSZP-elit elhibázott puccsa utáni zűrzavarban ő kaparintotta meg a legnagyobb hatalmat jelentő közjogi tisztséget. Több mint meglepő lett volna, ha a nyilvánosság figyelmét bármi elvonja a kormányalakítási előkészületekről; a programírásról és a személyi kombinációkról. Gyurcsányt stílusa élesen megkülönbözteti mindenféle értelemben bukott elődjétől, kormányában sok új arc tűnt föl, s a jelek szerint a szocialista pártot is pillanatokon belül kifordítja sarkaiból. Az eddigi nyilatkozatok és a program ismeretében azonban úgy tetszik, hogy a miniszterelnökre aggatott jelzők (bátor, lendületes, elszánt) és a kétségkívül ügyes PR-ötletek (bankadó) inkább a politikai tartalom változatlanságának elfedésére szolgálnak. A javak igazságosabb elosztása, a rászorulók segítése a tehetősebbek rovására Medgyessy Péter üzenetei között is szerepelt, a fordulatok, a kedvelt panelek ismerősek – a lakástámogatás kérdésében például ugyanúgy érvelnek –, ami nem véletlen: az exkormányfőnek Gál J. Zoltán, Braun Róbert, Keszthelyi András súgott. Ugyanaz a csapat, amelyik Gyurcsányt is segíti. A miniszterelnök – legalábbis egyelőre – nem mond mást, mint elődje, csak másként. Másként és jobban – ennyiben igazuk van azoknak, akik szerint a Fidesz számára ő a kellemetlenebb ellenfél.

A privatizációstopot szorgalmazó népszavazási kezdeményezés bejelentése volt az első váratlan és éles helyzet, amire a maradék állami vagyon lendületes kiárusítására készülő kormányfőnek reagálnia kellett. Kiderült, nincs új ötlet a tarsolyában. A retorika, az érvelés ugyanaz, mint a nemzeti petíció esetében: a Fidesz balról előz, kommunista húrokat penget, felelőtlen. (A kormánypárti kórushoz akkor is, most is csatlakozott az MDF elnöke.) Gyurcsány Ferenc hétfőn a parlamentben olyan agresszív, alpári, a köztársaság miniszterelnökéhez méltatlan stílusban támadta Orbán Viktort, amit elődei közül csak Horn Gyula engedett meg nagy ritkán magának. A sajtó a kormányprogram vitája óta azzal van tele, hogy Gyurcsány magabiztos, ám higgadt szónoklatára Áder János – zavar és félelem szülte – vagdalkozása volt a válasz. De mit írjanak a kormányfő e heti őrjöngéséről és Pokorni Zoltán szelíd szavairól? Akkor most ki ideges? Ki a radikális? Ki fél itt, és kitől?

A népszavazási javaslattal a Fidesz ismét kezdeményező szerepben lép fel a belpolitika színpadán, mozgásba hozza az eseményeket hónapok óta tétlenül szemlélő bázisát, egyben leporolja a júniusban választási diadalhoz segítő nemzeti petíciót. Az úgynevezett SZDSZ elnökének ódája a megváltó magántulajdonhoz sikeres mű volt úgy tizenöt éve, ma már, a tapasztalatok birtokában, hamisan cseng a választók fülében. A Fidesz lekommunistázása aligha tántorítja el a jobboldali szavazókat, ellenben a baloldalon még nagy zavart okozhat. Ott, ahol a bankár után a milliárdos szeretné hiteles figuraként elfogadtatni magát.