Üzletelnek a berlini fallal

Október 31-től ismét látható formában kísért a hírhedt berlini fal emléke. A hajdan kettéválasztott német főváros leghíresebb átkelőhelyénél, a világhírnévre szert tett Checkpoint Charlie-nál százhúsz újraállított betondarab idézi vissza a hidegháborús időszak nyomasztó hangulatát – kezdeményezői szerint mint művészi alkotás. A bírálók ugyanakkor ügyes üzleti húzást emlegetnek.
Alexandra Hildebrandt, a Checkpoint Charlie Ház nevet viselő múzeum alapítójának, Rainer Hildebrandtnak az özvegye mindent elkövet annak érdekében, hogy hitvesének életműve mind történelmileg, mind gazdaságilag biztos lábakon álljon, és megfeleljen az elhunyt szellemének: emlékeztetni a város történetének drámai fordulataira. A kilenc és fél euró belépődíj mellett a múzeum butikja és kávézója garantálja a megfelelő forgalmat, hála a turisták érdeklődésének. Idén tavaszszal a történész végzettségű üzletasszony váratlan konkurenciával találta szemben magát. A patinás őrház körül a hajdani NDK határőreit és az amerikai katonákat idéző egyenruhákba öltözött, műkedvelő színészek jelentek meg, s barátságosan buzdították a látogatókat, hogy eredeti benyomást keltő fotókkal gazdagítsák berlini élményeiket. És mindezt valóban jutányos áron, mindössze egy euró ellenében. Hildebrandt asszony felháborodással vette tudomásul a kezdeményezést, szerinte az akcióval megsértették a család jó hírnevét. A harcias hölgy válasza postafordultával érkezett: kék színű szemeteszsákokkal fedette be az őrházat, hogy megfossza a megfelelő háttértől a történelmi uniformisokban tetszelgő modelleket. Az ügy innentől komikus fordulatot vett. Az illetékes hivatalok egymással ellentétes nyilatkozatokkal léptek a nyilvánosság elé, közben a múzeum ellenfelei letépték a zsákokat, majd azt az alkalmazottak ismét felaggatták. Ezzel teljessé vált a vásári hangulat a megszámlálhatatlan mennyiségű levelezőlappal, plakáttal és az orosz hadsereg tagjainak vörös csillagos kucsmáival.
Mindehhez csatlakozik most a berlini fal leomlásának tizenötödik évfordulója alkalmából kezdeményezett „művészi alkotás”. Az 1961 augusztusától 1990 novemberéig fennálló, százhét kilométer hosszúságú és közel száz halálos áldozatot követelő betonrémség késői változata ismét ellentétes véleményeket váltott ki. A szociáldemokrata Ingeborg Junge-Reyer asszony, Berlin városfejlesztési szenátora szerint politikailag helytelen a falat olyan helyen felépíteni, amely nagyon fontos történelmi jelentőséggel bír. Joachim Zeller, a kerület kereszténydemokrata polgármestere csak azt követően változtatta meg elutasító magatartását, hogy garanciát kapott: az általa vitatott és elsősorban kereskedelmi célzatú „műemléket” három hónap után eltávolítják. A maradványokból összeállított fal művészi voltát Alexandra Hildebrandt azzal igyekszik végérvényesen bizonyítani, hogy azt a hasonló módon kettéosztott nemzetek képviselőivel fogja befestetni, észak- meg dél-koreaiakkal, izraeliekkel és palesztinokkal.
A berlini fal feltámasztásának egyetlen pozitívuma az a javaslat, amely egy átfogó koncepció kidolgozását sürgeti a határzár utolsó maradványaival kapcsolatos teendők szabályozására.