Hát eltemettük Jenő bácsit. Dehogy bácsit, ő mindig arra kért, tegezzük. Mi az a húsz, harminc, negyven év, ami közöttünk van, mondta…
A magyar öttusasport alapemberét vitte el tőlünk a halál. Egy embert, akiről keveset tudott a nagyvilág, a nyilvánosság, mert sohasem akart fürdőzni a népszerűségben, távol állt tőle minden allűr, belevetette magát a sportág tiszteletébe, ott kutakodott a felszíntől a mélységig, hogy mindig mindenkor képben legyen, segítsen, adjon.
Öttusázó ember most gyászol, mécsest tesz ki este az ablakába, gyermekeinek meg elmondja, hogy volt itt egy Mizsér Jenő, aki úgy szerette a sportot, ahogyan Coubertin báró megálmodta. Hiszem, hogy születnek még ezen a földtekén Mizsér Jenők. Ha nem, akkor vége a világnak. Szaktudora, díszdoktora, egyetemi tanára volt annak a sportágnak, amelynek Balczó Andrásai álltak a dobogó tetejére – ő meg mint szürke kívülálló „csak” a hátteret teremtette meg.
Ő „csak” Mizsér Jenő volt.
Jenő bácsi elsőszülött fia, Attila 1985-ben egy augusztusi délután egyéni világbajnokságot nyert ugyanebben a sportágban. Később csapattagként olimpiát. Kitűnő edzője volt…
Én csak negyvenvalahány éve ismerem, ismertem őt, nagyjából akkortól, amikor jó Szilágyi István edzőm és Széchy Tamás hajnali hat előtt – míg vártunk a Császár uszoda nyitására – magához hívott, s a fülembe súgta: gratulálj Jenő bácsinak, megszületett a kisfia, Attila!
De nem feltétlenül ezért lett Mizsér Jenő az, aki elment most közülünk. Belelátott a szívünkbe, az övé együtt dobogott a miénkkel. Még érzem a ritmusát…
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
