Van, ahol ideje lenne meszelni

Sisteregtek a vonalak az utóbbi napokban. Aggódó olvasók telefonáltak, de ezúttal nem az újság, hanem a Hír TV dolgában. Úgy vélték, kedvelt csatornájuk gyakori vendégeként talán közelebbit is tudok az ottani történésekről. Történések pedig voltak bőséggel. Távozott Kóczián Péter műsorvezető, felmondtak Gulyás István hírigazgatónak, a korábban eltávolított Pörzse Sándor mellett pedig (amúgy hamvába holt) tüntetést szerveztek a kereskedelmi televízió stúdiója előtt. Ráadásul néhány nappal korábban valóban aggasztó híresztelések keltek lábra. Internetes fórumokon többek között azt terjesztették, hogy a Hír TV az új tulajdonosok és vezetők jóvoltából balra tolódhat. Az aggódóknak többnyire azt tudtam mondani: Gajdics Ottót, a műsorokért felelős vezérigazgató-helyettest jó szerkesztőnek ismertem meg a Magyar Nemzetnél, s tűzbe tenném érte a kezem, hogy nem lehet csak úgy balra (vagy jobbra) tolni. Ha pedig személyi változtatásokra szánta el magát, azokra minden bizonnyal nyomós oka lehetett.
Szerencsére Gajdics péntek délután rendhagyó módon beült a műsorba, s elmondta, mi van a távozások mögött. A legtöbb találgatás a sokak áldal kedvelt Pörzsével kapcsolatban kering – róla így nyilatkozott: „Amikor megérkeztem, akkor tartottunk egy rövid értekezletet azoknak a vezető munkatársaknak, akik között ott ült Pörzse Sándor is. Én akkor nagy tisztelettel megkértem mindenkit, hogy az ezen a megbeszélésen elhangzottakat ne kommunikálják kifelé, mert az új menedzsmentnek van egy szilárd és nagyon komoly érvek mentén fölállított kommunikációs stratégiája, és arra kértem mindenkit, hogy ezenkívül a nyilvánosságot – se az elsőt, se a másodikat – ne nagyon tájékoztassák. (…) Sándor akkor ezt az utasításomat elsőként és azonnal megszegte. Én azt gondolom, hogy nincs Magyarországon, de nincs a világon sem egyetlen olyan cég sem, amely ilyenkor meg ne vonná a bizalmat attól a munkatárstól, aki az újonnan belépő vezető első utasítását azonnal megszegi.”
Tényleg nincs. A sajtó nem katonai szervezet, ám berendezkedése szükségképpen hierarchikus. Újság soha nem készülne el időre, ha a lapzártát demokratikusan közelítenék meg, ahol utasítások helyett valamiféle szavazással kísérleteznének. Az elektronikus médiumoknál pedig (legalábbis azoknál, amelyek túlnyomó része élő adás) a „lapzárta” folyamatosnak tekinthető. A demokráciának megvan a helye a műsorértekezleteken – miután azonban döntés született valamiről, minden munkatársnak ehhez kell tartania magát. Ráadásul a lojalitás kérdése a kiélezett hírverseny korában a legérzékenyebb pontnak számít.
„Nem tudok elképzelni olyan céget, ahol a munkahelyi vezetőnek az utasításait bárki bármilyen formában megszegheti, és vele a továbbiakban együtt tud működni az a munkahelyi vezető. És ez azért nagyon fontos, mert Gulyás István úrral kapcsolatban ugyanez fordult elő” – mondta Gajdics a stúdióban, s ez számomra személyesen is fájdalmas. Gulyás ugyanis a hátán vitte a Hír Tv-t, ahová többek között őmiatta érkezett fölötte nagy örömmel az ember. Hatáskörök tekintetében azonban a hierarchia világos. Nyilván a feszült idegállapot, netán egy rövidzárlat ragadtatta Istvánt illojális megnyilvánulásra – ilyesmi bármelyikünkkel megeshet, ám következményei visszafordíthatatlanok.
A feszült idegállapot pedig egy – meggyőződésem szerint – műbotrány, az Orbán Viktor-interjú megvágása körül keletkezett. A Fidesz elnöke a népszavazással kapcsolatban tett egy könnyen félremagyarázható kijelentést, amit a kezdeményezés sikertelensége esetén politikai ellenlábasai minden bizonnyal számon kérnek rajta. A felvételről sugárzott interjú megszerkesztése (az inkriminált kérdés elhagyása) a Hír Tv vezetésének kezdeményezésére, az interjúalany beleegyezésével történt. Az én ízlésem szerint ez fölös óvatosság volt (semmi nem történt attól, hogy később vágatlanul is lement), de kétségtelen, hogy egy kereskedelmi tévének erre megvan a joga az említett módon, hiszen az interjú a társaság és az interjúalany közös szellemi terméke. Nincs viszont ilyen joga a riporternek: ha a szerkesztéssel nem ért egyet, tiltakozásképpen legfeljebb felállhat. Kóczián a hírek szerint ezt tette – csakhogy ez abban a pillanatban, amikor a Népszabadság hírül adta, egyszerűen nem volt igaz.
Idézzük ismét Gajdics Ottót: „Ezzel kapcsolatban volt Péterrel egy vitánk, de azt gondolom, hogy az, hogy ő így döntött, hogy kölcsönös megegyezéssel megszüntettük a szerződését, nem biztos, hogy megfelelő lépés volt erre.” Mindez azonban nem ad választ arra a kérdésre, hogy kerültek ki – miként Pörzse esetében – ismételten bennfentes információk. Ha Kócziántól, akkor itt is lojalitáshiánnyal állunk szemben, s igazat kell adnom Fiala Jánosnak, aki a Budapest Rádióban úgy fogalmazott: csodálkozna, ha Kóczián ezek után bárhol munkát kaphatna a magyar sajtóban. Ehhez még azt is hozzátehette volna: aki mégis alkalmazná, szereltessen fel egy visszapillantó tükröt hátba szúrás esetére.
Én tartózkodnék attól a véleménytől, hogy Kóczián a belőle médiasztárt csináló Hír Tv (no meg Orbán Viktor) hátán felkapaszkodva építené tovább a karrierjét: csupán annyit jegyeznék meg, helytelen őt a sajtószabadság hőseként kezelnünk. Talán nem árulok el bennfentes információt azzal, hogy az írott sajtóban a honi szokás szerint megjelenés előtt be szokták mutatni az interjúalanynak az elkészült szöveget, s mire javítva visszajön, sokszor nem is hasonlít az eredetire. Onnantól viszont ez a közmegegyezéses szöveg. Az alkotói érzékenység tehát ez esetben megalapozatlan, a lojalitást pedig nem írhatja felül.
Kínos epizód, hogy Kóczián többek között interjút adott az egyik gagyitévében Havas Henriknek is, aki olyasmit talált mondani, hogy mielőtt ő betenné a lábát a Hír Tv-be, előbb fertőtlenítésre volna szükség. Gajdics erre úgy reagált: „Amikor meszelés lesz, akkor én nagy szeretettel várom ezt a műsorvezető urat: jöhet ide meszelni.” Ezzel azonban nincs elintézve a dolog, ugyanis Havas egyúttal azt is mondta, hogy utánam is fertőtleníteni kell. (Ha rendszerváltó ikertestvére, Forró Tamás után is mindig ezt tette, egy merő meszelés lehetett az élete.)
Havasról a bulvársajtó jóvoltából tudjuk, hogy mániás depressziós, van neki elég baja, ezért nem tűztem a tollamra. Sem akkor, amikor a hallgatói bizonyára megalapozatlanul arról panaszkodtak, hogy ritkán tartja meg egyetemi óráit (kellett nekik sznobériából befizetniük épp erre az újságíró kurzusra); sem akkor, amikor olyan tévhírek jöttek, hogy riportkönyveit munkaközösség írja (ez meg legyen az olvasóinak a baja). De akkor sem, amikor a villányi borászok őszinte megbotránkozására borozót nyitott a híres borúton, s életnagyságú fotójával pár száz forintért lehetett együtt fényképezkedni. Miközben a szomszédos Szendi borozóban telt ház volt, a Havasé rendszerint kongott – azóta túl is adott rajta, akárcsak szakszerűtlenül telepített, a villányi hegyközségen kívül eső szőlőültetvényén. Nemrég viszont az otthonadó tévécsatorna műsorából tudtuk meg, hogy a Bükki Nemzeti Park szomszédságában fekvő másfél millió négyzetméteres birtokán terepjáró raliversenyt rendezett, amit meg is nyert. A munkanélküliségtől szenvedő borsodi faluban, Tardonán vélhetőleg fejletlenebb a polgári öntudat, mint Villányban, ezért még örülnek is a hírességnek. „Az, hogy oda minket beengedtek, a bizalom jele. Van becsület is a világon” – véli Havas, a higiénikus. Én viszont stílszerűen csak azt kérdezném: mikor húz már el, mint a meszes?