A közszolgálati Nap-kelte exriportere, civilben mágnás, azért kívánja perelni a Magyar Nemzetet, mert lapunk a közszolgálati Nap-kelte exriporterének „jó hírére” fittyet hányva, hírt adott Kulcsár Attila ama közérdekű vallomásáról (is), miszerint Gyuszi taxis a közszolgálati Nap-kelte exriporterének is szállította negyedévente nejlonszatyorban a szennyes brókermilliókat. A közszolgálati Nap-kelte exriporterének a jelek szerint derogál a nejlonszatyor: Medgyessy lakberendezőjéhez a kifogástalan elegancia illik. Az exriporter azt nem sérelmezte, hogy a Magyar Nemzet – Kerényi Imre Hír TV-s leleplezése nyomán – arról is írt: a közszolgálati Nap-kelte exriporterét Szolnokon III/III-as ügynöknek szervezték be, aki többek között az ellenforradalmi Übü király tervezett bemutatójáról adott jelentést, áttételesen hozzájárulva egy zseniális színházi rendező öngyilkosságához.
Ha jól értem, a közszolgálati Nap-kelte exriporterének erkölcsi rendszerében a nejlonszatyor sérti a jó hírt, míg Szilágyi Ákos tehetséges magyar költő megalázása (a Nap-kelte exriportere a diktatúra besúgójaként e poéta tisztes nevét használta konspirációs fedőnévként) nem. A közszolgálati Nap-kelte exriportere abban az időben, amikor még nem volt exriporter, a jelek szerint szabadon interjúvolhatott olyanokat az adóforintjainkból finanszírozott képernyőn, akik vele legális vagy illegális üzleti kapcsolatban álltak – akár úgy, mint üzlettársak; akár úgy, mint ellenlábasok. Ilyet tényleg csak Jarry, az ellenforradalmi Übü király atyja tudott volna megálmodni. Ráadásul a közszolgálati Nap-kelte exriportere még e sorok íróját sem átallotta az üggyel összefüggésben a „szélsőséges” jelzővel illetni. Akkor kemény írásban keltem ki a Nap-kelte közszolgálatot privatizáló riportere ellen, aki kisvártatva másodszor is lekerült a képernyőről, s immár végérvényesen exriporter lett. A közszolgálati Nap-kelte producere azonban fontosnak tartotta közzétenni: ő nem érintett a közszolgálati Nap-kelte exriporterének üzelmeiben.
Ez az érintetlenség mára édeskevés. A minimum volna, hogy a közszolgálati Nap-kelte producere a fejlemények tükrében közzétegye: a közszolgálati Nap-kelte jelenlegi és exriporterei közül ki volt a diktatúra ügynöke; mégpedig III/I-es, III/II-es, III/III-as, III/IV-es bontásban. Ha netán úgy reagálna, hogy a képmutató magyar törvények ezt nem teszik lehetővé, ez esetben átnyújthatná a listát Rudi Zoltánnak, a közszolgálati Nap-kelte főbérlőjének is egy lenyalt borítékban, az ő kezeibe helyezve a szakmai-politikai felelősséget. Máskülönben minden egyes moderátori megnyilvánulásuk esetén a gyanú savanykás gőze lengi körül az Angol utcai stúdiót.
Amikor azt a véleményünket tesszük közzé, hogy a Nap-kelte a közszolgálat botránya és méltatlan a Magyar Televízióhoz, rendszerint szakmai és politikai érveket sorakoztatunk fel. Politikai érv például az, hogy a műsor moderátorai szinte kivétel nélkül a kormánypártok mellett elfogultak; sőt számos esetben baloldali és liberális lapok kölcsönjátékosai, idegenlégiósai. Hiába méricskéli a drága pénzen fenntartott ORTT a kormánypárti és ellenzéki szereplések másodperceit, ha a hoppmesterek szabadon és egyoldalúan dönthetnek afelől, hogy mely politikusnak kérdeznek alá és kiket döngölnek a betonba. Szakmai érv például az, hogy a műsor a kádári idők politikafelfogását, látványvilágát és médiaethoszát idézi; a szerkesztés amatőr és prekoncepciózus; a műsorvezetők felkészületlenek (legutóbb Betlen János be is vallotta, hogy az előző heti Szekeres Imre-jelenést összekeverte a következő hetivel). Az pedig, hogy a közszolgálati Nap-kelte moderátorai között III/III-asok is lehetnek, új elem, erkölcsi természetű érv. Merthogy nem lehetnek. Ezernyi interjú, választásokat befolyásoló csevegés másképp alakult volna, ha más a szereposztás; ha a szereplőkről tudjuk, hogy valójában ki kicsoda.
A minden irányú botrány illusztrálásához vegyük a legújabb adalékot a hétfői Nap-keltéből. A stúdió vendége Áder János, a Fidesz frakcióvezetője. Arról folyik a szó, hogy az ellenzéki párt szerint a Gyurcsány Ferenc által benyújtott kormányprogram voltaképpen üzleti terv az ország eladására. Gyurcsány szerint Orbán nem látott még üzleti tervet; Áder szerint Gyurcsány sem látott olyat, ami mentes lett volna a politikai kapcsolatoktól, a szocialista összeköttetésektől. Áder végig elkerüli az alattomosan felállított kommunikációs csapdákat. Sem abba nem megy bele, hogy az országnak a demokrácia padkájára szorult szekeréhez viszonyítva vajon hol helyezkedik el a Fidesz (a műsorvezető szerint vagy a szekéren, vagy a szekér alatt, míg Áder szerint a parlamenti padsorokban); se abba, hogy magyar ember-e Gyurcsány (ezt a primitív provokációt egyszerűen elengedi a füle mellett). A moderátort szemlátomást bosszantja, hogy felsült jól kiókumlált előfeltevéseivel. Elköszönéskor tehát jobb híján – valóságos médiatörténeti mérföldkőként – a „vörös farok” hírhedett módszerét alkalmazza. „Frakcióvezető úr, azzal köszönjük meg, hogy itt volt reggel: ugye ön egy róka és tyúk hasonlatot mondott a parlamentben. Mit szól ahhoz: kitetszik a róka farka, akár még dugdossa? Köszönjük szépen.” Áder sokat megért már a parázs parlamenti szócsatákban, de ilyet még nem. Vissza is kérdez: „Bocsánat, megismételné?” Mire a közszolgálati Nap-kelte riportere megerősíti: „Kitetszik a róka farka, akár még dugdossa. Köszönjük.” Mit tehetne Áder, csatlakozik: „Köszönöm szépen.”
Aki nem értené a népi bölcsességet elsőre, ne piruljon. Nemcsak Áder nem értette, az ország sem. A megfejtés (akárhogy is rejtegetné a róka a farkát, úgyis előkandikál előbb-utóbb) nem segít bennünket közelebb az üzenet megfejtéséhez, csak ha valaki ismeri az előzményt is. Abban a másik hasonlatban arról volt szó, hogy a róka nem szokik le a tyúklopásról, mert a vérében van. A kontextus félreérthetetlenné tette, hogy a Fidesznek az a véleménye: Gyurcsány Ferenctől miniszterelnökként épp olyasfajta privatizációs erkölcs várható, mint amilyen politikai összeköttetéseit gátlás nélkül felhasználó üzletember korában jellemezte. A közszolgálati Nap-kelte moderátora nem tett mást, mint hogy a két népi bölcselmet összecsúsztatva megfenyegette Ádert. Ha jól értelmezem, azt üzente: „Te is róka vagy, te is lopod a tyúkot, hiába próbálod behúzni a farkad. Csapnivaló tévés vagyok ugyan, nem léptél bele a hurokba, amit kihelyeztem, úgyhogy most megkapod a selyemzsinórt utóiratban, hogy csak a lépcsőházban jöjj rá, mit is hallottál…”
Kulcsár-ügyben a kormánypárti politikusok körül szorul a hurok. Ha Gyurcsányit hitelt érdemlően beazonosítják Gyurcsánnyal, az még egy következmények nélküli országban is előrehozott választásokat jelent. Ezért is olyan fontos a baloldali médiagyarmatnak, hogy fideszes politikust is üzleti kapcsolatba tudjon hozni a csodabrókerrel. Régi kiszemeltjük: Áder János. Magam is kíváncsian várnám bizonyítékaikat: hol és hogyan üzletelt Kulcsár Áderrel, milyen nejlonzacskóban küldte a pénzt, s milyen bizonyítékok vannak erre? Úgy látom, ilyen bizonyítékok nincsenek, ezért Gyurcsányi és csapata ideges. Üzenget. Rejtjelezve rókázik. El a kezekkel a tyúkunktól, akkor nem lépünk rá a rejtegetett farkatokra. A III/III-as szennyezéstől nem mentes közszolgálati Nap-kelte producere meg csak pislog naivan, mint akinek fogalma sincs, mi folyik a boltjában. Körüllengi a gyanú savanykás gőze, s még csak egy kommünikét sem fogalmaz, hogy neki semmi köze a moderátori üzelmekhez.
Nehéz megérteni a Fidesz politikusait, miért nem bojkottálják a menthetetlen Nap-keltét. Tudhatnák: a veszett rókával érintkezni is veszélyes. S ha olykor hízeleg is, kitetszik a vörös farok.

Rabosították a Tisza rejtőzködő testőrét, aki Magyar országjárását szervezte