Élesen megosztja a szakembereket és a laikus közönséget is a globalizációhoz való viszony: mára olyan politikai, világnézeti kérdéssé vált, amelyet negatív és pozitív mítoszok fonnak körbe. A Védegylet pénteki vitaestjén Szalai Erzsébet és Boda Zsolt invitálta higgadt együttgondolkodásra a szép számban megjelent közönséget. Szalai Erzsébet vitaindítójában először is azt hangsúlyozta: marxista alapvetésű tudósnak tartja magát, de nem „marxista”. Mint mondta, a marxi kapitalizmuskritika és az ökoszociális gondolat, globalizációkritika számára szorosan összekapcsolódik. Ezt alátámasztandó, előadásában a marxi elidegenedés fogalmának definícióját elemezte, bebizonyítva, hogy nemcsak alkalmas a globalizáció lényegi folyamatainak értelmezésére, de a megváltozott viszonyok közt új tartalmakkal is feltöltődött.
Vágyaink manipulálása
Szalai úgy véli: a Szovjetunió bukása után a kapitalizmus sosem látott mélységű válságának idejét éljük. Az utódállamokban a válságjelek még erősebbek. Szerinte a kapitalizmus fejlődésének csúcspontja a második világháború utáni nyugat-európai jóléti rendszerek megszületése volt, amelyek a fasizmus és a kommunizmus, majd a szovjet birodalom kihívására jöttek létre. A kihívások megszűnését követően a globalizálódó tőke, hatalmi ellensúly híján, mohóságában elkezdte lebontani a saját újraértékelésének feltételeit biztosító korlátokat és korrekciós mechanizmusokat, gyakorlatilag az egész kapitalizmus rendszerét válságba döntve.
Előadásában az elidegenedés fogalmának elemzésével példázta az egyre mélyülő válságot. „Az elidegenedés megjelenik mindabban, hogy az én létfenntartási eszközöm másé, az, ami az én kívánságom, más hozzáférhetetlen birtoka, mindabban, hogy minden dolog maga más, mint önmaga, hogy az én tevékenységem más, mindabban – és ez a tőkésekre is áll –, hogy egyáltalán embertelen hatalom uralkodik.” – idézte Szalai Erzsébet Marxot. Mint mondta, a tulajdonviszonyok tekintetében a helyzet csak annyiban változott, hogy ma sokkal kevesebb kézben összpontosul sokkal több termelőeszköz, így az a személyes kapcsolat, ami régebben a munkás és tőkés között még meglehetett, teljes mértékben felszámolódott.
Az én kívánságom más hozzáférhetetlen birtoka – ezzel kapcsolatban a szociológus kifejtette, mindenki tudja, milyen mértéket öltött napjainkra a fogyasztói vágyaink manipulálása. A klasszikus kapitalizmusban a piacon jelen lévő sok tőkés az egymással való versenyben még valamilyen módon kénytelen volt a társadalom igényeit kielégíteni. Ezzel szemben a mai világban nagyon is látható kezek azok, amelyek a fogyasztói vágyainkat kialakítják, elég, ha csak arra gondolunk, a világ rajzfilmtermésének 90 százalékát három mamutcég állítja elő, tehát három konszern tervezi meg, irányítja gyermekeink félelmeit, vágyait, kívánságait, orientációját.
Minden dolog maga más, mint önmaga – írja Marx, a meghatározás – Szalai Erzsébet szerint – alapvetően vonatkoztatható például a többpártrendszerű parlamenti demokrácia intézményeire. Ezekről elmondható, hogy korábban egyfajta korlátozott demokráciát eredményeztek, ám mára a politikai pártok egyre kevésbé képesek valóságos alternatívát nyújtani a választópolgároknak. Ebből következően a politikai pártok közötti választás nem valós alternatíva, hanem különféle érdekkörök, kultúrák közötti választássá vált. Szalai Erzsébet elmondta, a politikai váltógazdaságnak – saját kutatásai szerint – éppen az a lényege és kialakulásának legfőbb oka, hogy a gazdasági elit „folyamatosan nem engedi meg” a politikai pártoknak, hogy választási ígéreteiket teljesítsék, így amortizálódnak. A politikai pártok pedig gyengítik azokat az erőket, amelyek a gazdasági elittel szembe mehetnének. Tehát a politikai pluralizmus ma nem a demokrácia céljait szolgálja, hanem egyre inkább a globális nemzetközi nagytőkével szembeni ellenerők megosztásának és ennek részeként a közvélemény manipulálásának eszközévé válik. De súlyos veszélybe került a kapitalizmus legjelentősebb vívmánya, az individualitás és a kreativitás is: a globális kapitalizmus mai szakaszában megtámadja az individuumot, mivel lerombolja a közösségeket, nélkülük viszont nem létezik individualitás, anélkül pedig nem lehet szabadságról és kreativitásról beszélni. Mint mondta, a társadalom rohamos tempóban atomizálódik.
Nyomasztó hatalom
Végezetül – mutatott rá Szalai Erzsébet – Marx azt mondja: „embertelen hatalom uralkodik”, még a tőkések sem érezhetik boldognak magukat a rendszerben. Emlékeztetett: Márai, Thomas Mann is diagnosztizálta annak idején a nagypolgárság válságát, ma pedig nyilvánvaló, hogy a „gazdasági szuperstruktúra” a saját részei számára is nyomasztó hatalomként jelenik meg. Miközben az újkapitalizmus a korlátozó mechanizmusokat szisztematikusan lebontja, gyakorlatilag „megeszi önmagát”. Gazdasági oldalról ez azt jelenti, hogy a túltermelési válság sohasem látott méreteket öltött, miközben milliók éheznek.
Boda Zsolt – aki előadásának bevezetőjébe hangsúlyozta, a globalizáció fogalmát kizárólag gazdasági értelemben használja – rámutatott: ez a jelenség jóval összetettebb annál, semmint sommás ítéletet alkothatnánk róla. Nem szabad elfelejteni, hogy a multinacionális cégek vándorlása például Indiában vagy Kínában több száz millió ember számára biztosította a megélhetést, megmentve őket az éhezéstől. Számukra a globalizáció felemelkedést jelent, minden felmerülő probléma ellenére.
A szabad piac kártételei
Előadásában a globalizációkritika minimálpolitikai menetrendjét vázolta fel. Ennek lényege – elmondása szerint –, hogy meg kell állítani azokat a politikai törekvéseket, amelyek a globalizáció egy torz formáját próbálják intézményesíteni. Ez közvetlen veszély. Azok a lobbisták, akik a torz modellt mozdítják elő, leegyszerűsítve azt szeretnék, ha az egész világ áruvá válna: a kulturális, a környezeti javakkal is pont úgy lehessen kereskedni, mint mondjuk a széklábakkal. Eszerint, ha egy ország támogatja a saját nemzeti kultúráját, akkor jogtalan versenyelőnybe hoz egyeseket. A környezeti javak tekintetében erre a szemléletre példa a kiotói egyezmény gázkibocsátási kvótarendszere, amivel az országok tőzsdei keretek között kereskedhetnek. De ilyen a vízvagyon privatizációja is. Példákkal támasztotta alá a szabad piac mindenekfeletti védelmének kártételeit. A megjelenő torz törekvésekre jellemző az az elképzelés, hogy ha egy állam például intézkedést hoz saját környezetének védelmére, és ezzel egy vállalatot korlátoz tevékenységében, az kártérítési igénnyel léphetne fel az elmaradt haszon fejében. Szerinte a legfenyegetőbb veszély az ökológiai katasztrófa. Elhárításához új és hatékony globális szervezetekre lenne szükség, amelyek legalább annyira képesek érvényesíteni akaratukat a társadalmak érdekeinek védelmében, mint például most a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO. De a gazdasági problémák és a társadalmi feszültségek is arra kényszerítenek, hogy a gazdasági globalizáció szabályozásán komolyan gondolkodjunk. Politikai és jogi megoldásokra, új egyezményekre, új intézményekre, erőteljes civil fellépésre van szükség ahhoz, hogy az ökológiailag fenntartható globális gazdaság megvalósulhasson. Ami most van, hosszú távon nem folytatható, a gazdasági globalizáció működése és intézményrendszere az elkövetkező években alaposan át fog alakulni. Szerinte elképzelhető az is – és már vannak ilyen iskolák –, hogy a globális folyamatok szabályozása során részben előtérbe kerül ismét a lokalitás megerősítése: a kihívás abban áll, hogy miként lehet megőrizni és még inkább „globalizálni” a kulturális, környezetvédelmi együttműködést, de úgy, hogy a gazdasági globalizációt féken tartjuk.
origo.hu
Brüsszel szorítja a markát, veszélyben a rezsicsökkentés – újabb csata energiafronton
