Tegnap – november hetedikén – elmaradt a központi megemlékezés, de ne tessék Gyurcsány Ferencet hibáztatni, ha rajta múlik, biztosan megünnepeljük a nagy októberi szocialista forradalom kirobbantásának nyolcvanhetedik évfordulóját. Tegyük hozzá, nagy nap volt az az akkori november hetedike, amikor az Aurora cirkáló ágyúlövésére több tízezer leittasodott matróz, szövőnő és regisztrált hajléktalan átmászott az amúgy nyitott Téli Palota kovácsoltvas kerítésén, hogy felkeresse Kerenszkij mensevik vezért abból a célból, hogy felkösse, esetleg hajóvontatónak alkalmazza.
Pechünkre a forradalom bejött, ahogyan Gyurcsány Ferenc is bejött. Itt vagyunk a magyar belpolitikában. Gyurcsány Ferenc kormányfő valószínűleg tűzijátékot rendezett volna ezen a napon, utcabál lenne, a gyerekeknek ingyen osztogatnák a medvecukrot…
De hát nem volt piros betűs ünnep november hetedike, így aztán Gyurcsány Ferencnek sem volt alkalma felhúzatni az állami zászlót, és átrepülni kétmotoros géppel Lenint csókoltatni, mint Szamuely, aki kapott tőle egy szép karórát. Nem, a mostani november hetedike sima pihenőnappá szelídült. Valószínűleg elhivatott Gyurcsány Ferenc is a gondok közt babrált, talán még az Aurora sem jutott az eszébe – legfeljebb a Hapci motoros (Jászai Mari tér, margitszigeti Casino). A nagytőkéssé lett miniszterelnökben mindenesetre bizsereg még a régi érzés; hol a vörös csillagot rehabilitálná, hol elvtársaival az Internacionálét harsogja.
Szerintem felejtsük el ezt a borongós november hetedikét. A világ – talán – kihordta a marxizmus–leninizmust. Gyurcsányon is túlleszünk. Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér…
origo.hu
„Román földre” ment „vendégségbe” Magyar Péter, akit végül a Szózat is a falhoz állított
