Csocsó

K U L T Ú R S O K K

Gyurcsány Feri a Narancs-bulin – bukkant fel a hír az Index internetes hírportál egyik alegységének honlapján a múlt héten. A Ciki, Celeb, Test, Szex és Onleány rovatokra felparcellázott digitális hírfolyam afféle riportot közölt a Magyar Narancs című (egyre erősebben) politikai és (egyre kevésbé) kulturális hetilap partijáról, ahol tizenötödik születésnapot ünnepeltek a meghívottak.
A „riport” a celeb-ciki-gonzo stílusjegyeit viseli magán, de sajnos az Index nem a Rolling Stone, a cikk szerzője pedig nem Hunter S. Thompson, így végső soron az írás alapján nem sikerült rájönnöm, mi is történt valójában az A38-as hajón azon a ködös, szutykos pesti éjszakán.
Merthogy eleinte némi hitetlenkedéssel nézegettem a képeket, amelyeken Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke pohárral a kezében diskurálgat a hetilap munkatársaival. Az igaz, hogy mindannyiuk arcán félreérthetetlenül ott ült a jól értesültek és bennfentesek cinkos mosolya, mégis volt valami olyan szürreális ezeken a felvételeken, hogy eleinte azt hittem, csupán jól sikerült tréfáról van szó, és valójában egy tehetséges Gyurcsány-dublőr téblábol a szülinapi torták körül.
De ez nem volt vicc: valóban a miniszterelnök tisztelte meg látogatásával a baloldali-liberális lap ünneplő munkatársait. A hatalom és a média ilyen leplezetlen (szó szerinti) kvaterkázása tehát megérne egy-két roszszalló megjegyzést (példának okáért a gyakorta szervilisnek titulált Magyar Nemzet bulijait soha miniszterelnök nem tisztelte még meg), ám talán mégis izgalmasabb a fényképeken az a kulturális ikon, amelyet az egykorvolt KISZ-titkár és az egykorvolt lázadó ifjúság immár együtt bűvölt aznap este. Egy kocsmai játék, amely a magyar futballtól sújtott, de mégis valami jobbra áhítozó ország csehóiban manapság reneszánszát éli az egyre fiatalabb törzsközönség soraiban.
A csocsó.
Igen, volt valami hihetetlen abban, ahogy a múlt pénteken készült felvételen Gyurcsány Ferenc a fémrudakra erősített egylábú plasztikcsatárok fölé hajolva próbálta meg begyűrni a golyót ellenfele kapujába, miközben körülötte sörözgetett az egykori lázadó ifjúság. Úgy, mint rég az egyetemi klubok homályos pincéiben, csak azzal a különbséggel, hogy – a kommunista ifjúság utolsó vezérével egyetemben – ma, tizenöt év elteltével, ők az új elit.
A Népszabadság hétfői száma tudósít a pénteki buliról, ám valamilyen oknál fogva szemérmesen hallgat arról, hogy az eseményre a miniszterelnök is ellátogatott. Megemlíti viszont a cikk, hogy a lap vállaltan a szélsőséges szabadelvűségéről és szókimondásáról híres New York-i Village Voice hetilapra kívánt hasonlítani. Így, tizenöt év távolából annyi bizton állítható, hogy a liberális kampányírásokon kívül igen színvonalas riportokat is közlő New York-i lap egyre nagyobb távolságra kerül a Magyar Narancstól. Vagy fordítva. Ám a MaNcs szerkesztői, szerzői vagy inkább az a fiatal pesti értelmiség, amely a lapot életben tartotta, ettől függetlenül egyre meghatározóbbá válik nemcsak kulturális, de politikai értelemben is.
David Brooks, több nagy múltú amerikai hetilap és folyóirat szerkesztő munkatársa három éve könyvet írt arról, hogy miképp emelkedett az elitbe Amerikában és világszerte a hatvanas évek lázadó ifjúsága. Ő bobóknak hívta e feltörekvő új „osztály” tagjait, a bohém és a burzsoá szó kombinálásával alkotva új fogalmat. Idézzük hát meghatározását a Bobók a paradicsomban című könyvéből:
„Az iskolázott elit nagy teljesítménye a kilencvenes években az volt, hogy olyan életformát teremtett, amellyel egyszerre lehetett anyagilag sikeres és szabad szellemű lázadó. […] Azzal, hogy William S. Borroughst használták a Nike edzőcipők reklámjaiban, és Rolling Stones-dalokat illesztettek indulóként marketingkampányaikba, az establishment-ellenes stílust összebékítették a vállalati célokkal. […] Amikor ma iskolázott feltörekvők közé kerülünk, sohasem tudjuk, hogy a hippik világába csöppenünk vagy brókerek közé. Marx arról beszélt nekünk, hogy az osztályok elkerülhetetlenül összeütközésbe kerülnek egymással. Ám néha csupán öszszemosódnak. A burzsoá fősodor kultúra és a hatvanas évek ellenkultúrájának értékei összeolvadtak.”
És íme a tökéletes magyar összemosódás. Az ne tévesszen meg senkit, hogy Gyurcsány Ferenc ma Magyarország egyik legvagyonosabb embere, és hogy itt a fősodor burzsoáziát sokáig a kommunista nómenklatúra képviselte. Gyurcsány ugyanazt az elitet képviseli ma is, amely a feltörekvő liberális bajnokoknak évekkel ezelőtt kezet nyújtott Magyarországon – valamiféle mitizált és sosem bizonyított jobboldali veszélyt vizionálva. És most az elitté emelkedett MaNcs-osok pesti undergroundja (Pesti Estestül, Indexestül, Tilos Rádióstul, Szimpla Kertestül), ha nem is a végtelenben, de a társadalmi siker paradicsomában találkozik az egykori kommunista fősodor figurájával, aki – micsoda véletlen – ma mellékállásban miniszterelnök is. De ők ezentúl már csak így fogják szólítani egymást: Feri, Bandi, Pista, Sanyi, Tibi.
A baj, hogy ez már nem is ciki, legfeljebb celeb csupán.