A kegyelmi ügy aztán kiváló alkalmat jelentett az új szereplő beléptetéséhez. Az addig a fideszes holdudvarhoz sorolt Magyar Péter karaktere is kapóra jött: szembefordult volt miniszter feleségével, gyermekei anyjával, Varga Judittal, nyilvánosságra hozta, és az ügyészségre rohant az otthoni magánbeszélgetésüket rögzítő felvétellel.

Csalódottsága, sérelmei vezérelték, hiszen tudjuk, az állami cégeknél felmondták vele a felügyelőbizottsági, igazgatósági tagsági szerződéseit is. A felesége és a Fidesz elárulását is szemrebbenés nélkül hajtotta végre, így tökéletesen megfelelt a hozzá hasonlóan elvtelen brüsszeli néppárti vezető politikusoknak. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a kegyelmi ügy okozta belpolitikai vákuumot jól kihasználva időzítették a színre lépését.

2024 első fél évében az akkor már tizennégy éve folyamatos csalódásokat elszenvedő baloldali szavazók valóban elhitték, hogy Magyar egy más minőségű figura, mint Gyurcsányék voltak, hiszen belülről látta a kormányoldal állítólagos hibáit, őszintén szakítani akart a Fidesszel és a régi ellenzékkel is. Ezzel a svunggal futott neki az uniós választásnak. Ekkor már látszódott, hogy a Tisza egy brüsszeli projektpárt, hiszen a listáján volt uniós bizottsági tisztségviselők, globális világcégek munkatársai kaptak helyet.

A balos közvélemény-kutatók és az ellenzéki média által mesterségesen turbózott újdonság varázsa egészen idén ­augusztusig tartott. Ekkor jött el a pillanat, amikor kiderültek a Tisza valódi kormányzati tervei. A folyamatos hőbörgés helyett eljött a valódi politizálás időszaka, amikor a kormányzóképesség és a tervek kezdenek számítani. Magyar a kampány startvonalánál beragadt, ő előtte valójában csak a bemelegítő körökben tudott néha a Fidesz elé vágni. De az még nem volt igazi verseny.

A bizonytalan választók számára – akik közül sokan úgy gondolták, hogy nem árt a vérfrissítés a politikában – hideg zuhanyként hatott a személyi jövedelemadó megemelésének elképzelése, és az is, ahogy ezzel kapcsolatban kommunikált a Tisza alelnöke, uniós képviselője Tarr Zoltán. 

De ez nem is lehet véletlen, hiszen Gyurcsányt ugyanazok mentegették 2006 ősze után, akik most ott állnak sorba Magyar Péter irodája előtt. A Tisza tanácsadói csapata akár Farkasházy Tivadar korábban évente megrendezett, nyári ballibsi piknikjeiről is verbuválódhatott volna. Ugyanazok a leharcolt, hiteltelen figurák osztják a bölcsességeket a Tisza-szigetek ankét­jain, mint akik akkoriban a balatonszárszói elvtársi találkozókon okoskodtak.

Kéri László, Petschnig Mária Zita, Lengyel László, Surányi György, a volt SZDSZ-es vezérkar Magyar Bálinttól Haraszti Miklósig ugrásra készen várja a hatalomváltást. A megszorítások korifeusai meggyőződéssel ontják ugyanazokat az értekezéseket, amiket 2010 előtt kormányzati döntéshozóként vallottak. 

Nem véletlenül szerepel a Tisza 662 oldalas tanulmánygyűjteményében (programjában) részletes ábrákkal, ­uniós példákkal alátámasztva az egészségügy és a nyugdíjbiztosítás magánosításának, vagy épp a progresszív adózás, a családtámogatások elvételének elképzelése. 

És ebből a helyzetből láthatóan nem tud kikecmeregni Magyar Péter. A politika tapasztalati műfaj, és ez nemcsak a politikusokra vonatkozik, hanem a szavazókra is. Amikor Bokros Lajos kel a Tisza védelmére, és Lengyel Lászlóval vetekedve nevezi őrültségnek és vonatná vissza a 14. havi nyugdíjat, akkor az ember tényleg 1996-ban érzi magát. Az átlagszavazó is arra gondol ilyenkor, hogy ő ezeket az arcokat egy messzi-messzi galaxisban már látta valamikor, és nem jó élményeket köt hozzájuk.

Ha folyton a nyugdíjemelést, az adócsökkentéseket támadják, akkor a választó sem gondolhat másra, hogy kormányra kerülve elvennék ezeket a juttatásokat az emberektől. A Tiszának a jelöltállítási hercehurcájával az volt a célja, hogy ráerősítsen arra, hogy ők jelentik az „újdonság varázsát”. De nem ez a szavazók percepciója, hanem épp ellenkezőleg: Magyar Péterrel a 2010 előtti világ akar teljes fegyverzetben visszatérni. 

Erre már egyszer rácsaptuk az ajtót. De úgy tűnik, jövő tavasszal nagyobb lendülettel, még nagyobbat kell majd csapnunk.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője