Tiszás időutazás az MSZP–SZDSZ korszakába

Magyar Péterrel a 2010 előtti világ akar teljes fegyverzetben visszatérni.

Tisza Párt guruló dollárok adóemelés 2025. 12. 13. 6:35

Magyar Péter és a Tisza Párt a kiszivárgó adóemelési terveinek köszönhetően már augusztus végén az élesbe forduló kampány startvonalánál beragadt.

A Tisza jelöltállítási versenye nem dinamizálta a pártot, sőt épp ellenkezőleg: nem üzent semmi jót a saját választóiknak és a bizonytalan tábornak sem. A szavazók azt látták, hogy a Tisza a színlelt demokráciával valójában nem az ő gondjaikkal foglalkozik, hanem saját magával, a jelöltállítási álversennyel Magyar Péter hűséges követőinek helyzetbe hozása volt a cél.

A hazai ellenzék először 2021-ben próbálkozott az előválasztással, a magyar rendszerben valóban újnak számító politikai döntéshozatali mechanizmussal. Az innováció olyan „jól” sikerült, hogy a francia vagy az amerikai mintával ellentétben a teljes baloldali blokk egy közös előválasztást tartott. Természetesen mindenki tisztában volt azzal, hogy nincs nagy különbség közöttük, hiszen egy baloldal van, ezek a pártok tulajdonképpen ugyanazt képviselik, tehát akkor is eljátszották a színjátékot. A guruló dollárokkal külföldről, az Egyesült Államok baloldali hálózata által befolyásolt végső döntési mechanizmusnak megfelelően végül Márki-Zay Péter lett a miniszterelnök-jelölt.

Az amerikaiak logikusan gondolkodtak, csak nem végeztek alapos terepmunkát, hiszen nem tudták, hogy a végső jelöltjük – hogy finoman fogalmazzunk – nem épp stabil személyiség. De mégis őt hozták ki tehát győztesen, de a Dobrev–Gyurcsány duó láthatóan nem tudta megemészteni, hogy kihagyták őket a szaknévsorból, tehát a globális hálózatok elengedték a kezüket. Bosszúból ők is elengedték a kampányolást, és a vidéki szimpatizánsaikat inkább kivonták az összellenzéki kortesmunkából.

Vereségre játszottak, abban reménykedtek, hogy azt ők majd valahogy túlélik. Márki-Zay aztán az ellenzékkel együtt óriásit bukott. A nyugati donorok azonban úgy értékelték, hogy itt gyurcsányostul, márki-zayostul megbukott a teljes balos csapat. Ezért az amerikaiak háttérbe húzódtak, inkább Joe Biden elnökségének belpolitikai viharaival foglalkoztak,

Magyarországot átengedték a brüsszeli balos lerakatuknak.

Ők viszont Gyurcsányék helyett egy politikai zöldberuházásban kezdtek gondolkodni, amelyhez – és erre célozgattak is a médiájukban a hazai beszélő fejeik – új szereplőt kezdtek keresni.

A kegyelmi ügy aztán kiváló alkalmat jelentett az új szereplő beléptetéséhez. Az addig a fideszes holdudvarhoz sorolt Magyar Péter karaktere is kapóra jött: szembefordult volt miniszter feleségével, gyermekei anyjával, Varga Judittal, nyilvánosságra hozta, és az ügyészségre rohant az otthoni magánbeszélgetésüket rögzítő felvétellel.

Csalódottsága, sérelmei vezérelték, hiszen tudjuk, az állami cégeknél felmondták vele a felügyelőbizottsági, igazgatósági tagsági szerződéseit is. A felesége és a Fidesz elárulását is szemrebbenés nélkül hajtotta végre, így tökéletesen megfelelt a hozzá hasonlóan elvtelen brüsszeli néppárti vezető politikusoknak. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a kegyelmi ügy okozta belpolitikai vákuumot jól kihasználva időzítették a színre lépését.

2024 első fél évében az akkor már tizennégy éve folyamatos csalódásokat elszenvedő baloldali szavazók valóban elhitték, hogy Magyar egy más minőségű figura, mint Gyurcsányék voltak, hiszen belülről látta a kormányoldal állítólagos hibáit, őszintén szakítani akart a Fidesszel és a régi ellenzékkel is. Ezzel a svunggal futott neki az uniós választásnak. Ekkor már látszódott, hogy a Tisza egy brüsszeli projektpárt, hiszen a listáján volt uniós bizottsági tisztségviselők, globális világcégek munkatársai kaptak helyet.

A balos közvélemény-kutatók és az ellenzéki média által mesterségesen turbózott újdonság varázsa egészen idén augusztusig tartott. Ekkor jött el a pillanat, amikor kiderültek a Tisza valódi kormányzati tervei. A folyamatos hőbörgés helyett eljött a valódi politizálás időszaka, amikor a kormányzóképesség és a tervek kezdenek számítani. Magyar a kampány startvonalánál beragadt, ő előtte valójában csak a bemelegítő körökben tudott néha a Fidesz elé vágni. De az még nem volt igazi verseny.

A bizonytalan választók számára – akik közül sokan úgy gondolták, hogy nem árt a vérfrissítés a politikában – hideg zuhanyként hatott a személyi jövedelemadó megemelésének elképzelése, és az is, ahogy ezzel kapcsolatban kommunikált a Tisza alelnöke, uniós képviselője Tarr Zoltán.

Az ő személyében mintha Gyurcsány tért volna vissza a politikai szorítóba: a pökhendi, „jobb nem beszélni a programról, de a választások után mindent lehet” mondattal Tarr azt bizonyította, hogy ez a csapat tényleg ugyanazt vallja, mint a gyűlölt és a 2010-ben kétharmaddal elzavart MSZP–SZDSZ-tandem.

De ez nem is lehet véletlen, hiszen Gyurcsányt ugyanazok mentegették 2006 ősze után, akik most ott állnak sorba Magyar Péter irodája előtt. A Tisza tanácsadói csapata akár Farkasházy Tivadar korábban évente megrendezett, nyári ballibsi piknikjeiről is verbuválódhatott volna. Ugyanazok a leharcolt, hiteltelen figurák osztják a bölcsességeket a Tisza-szigetek ankétjain, mint akik akkoriban a balatonszárszói elvtársi találkozókon okoskodtak.

Kéri László, Petschnig Mária Zita, Lengyel László, Surányi György, a volt SZDSZ-es vezérkar Magyar Bálinttól Haraszti Miklósig ugrásra készen várja a hatalomváltást. A megszorítások korifeusai meggyőződéssel ontják ugyanazokat az értekezéseket, amiket 2010 előtt kormányzati döntéshozóként vallottak.

Nem véletlenül szerepel a Tisza 662 oldalas tanulmánygyűjteményében (programjában) részletes ábrákkal, uniós példákkal alátámasztva az egészségügy és a nyugdíjbiztosítás magánosításának, vagy épp a progresszív adózás, a családtámogatások elvételének elképzelése.

Ez ugyanaz, mint a Bokros-, Gyurcsány- vagy épp Bajnai-csomag, csak még radikálisabb eszközöket használnának fel az emberek kifosztására, mint akkoriban.

És ebből a helyzetből láthatóan nem tud kikecmeregni Magyar Péter. A politika tapasztalati műfaj, és ez nemcsak a politikusokra vonatkozik, hanem a szavazókra is. Amikor Bokros Lajos kel a Tisza védelmére, és Lengyel Lászlóval vetekedve nevezi őrültségnek és vonatná vissza a 14. havi nyugdíjat, akkor az ember tényleg 1996-ban érzi magát. Az átlagszavazó is arra gondol ilyenkor, hogy ő ezeket az arcokat egy messzi-messzi galaxisban már látta valamikor, és nem jó élményeket köt hozzájuk.

Ha folyton a nyugdíjemelést, az adócsökkentéseket támadják, akkor a választó sem gondolhat másra, hogy kormányra kerülve elvennék ezeket a juttatásokat az emberektől. A Tiszának a jelöltállítási hercehurcájával az volt a célja, hogy ráerősítsen arra, hogy ők jelentik az „újdonság varázsát”. De nem ez a szavazók percepciója, hanem épp ellenkezőleg: Magyar Péterrel a 2010 előtti világ akar teljes fegyverzetben visszatérni.

Ez az adóemelés, a rezsinövelés, a privatizáció, a létbizonytalanság kora volt.

Erre már egyszer rácsaptuk az ajtót. De úgy tűnik, jövő tavasszal nagyobb lendülettel, még nagyobbat kell majd csapnunk.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője