Egy legenda halála

Évtizedeken át Jasszer Arafat egyet jelentett Palesztinával, a függetlenségért vívott harccal. Legendás volt olajzöld egyenruhája, fekete-fehér kefíjája, s egy ideje az is, hogy kizárólag a ramalláhi főhadiszállásának tárgyalóirodájában adott interjúkat. Közel három évvel ezelőtt bevonult a Mukata irodakomplexumba, és utána nem engedték ki az izraeliek, csak most, hogy Párizsba menjen meghalni.
Az út valószínűleg Kairóban kezdődött, 1929-ben. Fiatal korától kezdve a munkának élt, újságban publikált, s Kairóban egyetemre járt. 1959-ben támogatta a Kuvaitban élő palesztin menekültek ötletét, hogy hozzanak létre egy saját szervezetet a Palesztin Felszabadítási Szervezeten (PFSZ) belül. Ez volt a Fatah, amely körülbelül két év alatt a fiatal, ambiciózus Arafat befolyása alá került. Egyre nagyobbra és komolyabbra hizlalta a csoportot, amely lassan-lassan átvette az irányítást a PFSZ-en belül is. A palesztin ügy pedig a világlapok címoldalára került. A palesztinok saját kezükbe vették sorsukat. Arafat vezetésével küzdöttek, sokszor erőszakkal az izraeliek elnyomása ellen, a fiatal politikus pedig mindig az első sorokban harcolt. Ismerői szerint nagyon bátor ember volt. Erőszakos cselekményeit azonban Jordánia és Libanon egy idő után nem támogatta, így Tunéziába menekült. Itt érte az 1987-ben kitört első intifáda, amely hat éven át tartott, s indulásában Arafatnak semmi szerepe nem volt. Az idők során azonban sikerült a maga oldalára fordítania a helyzetet, s visszatérni a politikai színtérre. A békét kereső Arafattal sokan és szívesen tárgyaltak, végképp elismerve a palesztinok első számú vezetőjeként. Jichak Rabin izraeli miniszterelnök és Arafat 1993. szeptember 13-án megjelentek a washingtoni Fehér Házban, hogy pontot tegyenek a norvég fővárosban tartott titkos találkozók végére. Az oslói megállapodásban létrehozták a Palesztin Autonómiát, amely kiterjesztett jogokat biztosított a területeken élőknek, s egyben visszatérhetett népe körébe a hosszú ideig száműzött vezető is. Elnökként vezette „országát”, amikor 2000. szeptember 28-án Ariel Saron „sétája” elindította a régóta érlelődő második intifádát, amely még ma is tart. Az autonómiának vége lett, Arafat pedig beköltözött irodájába, ahonnan csak meghalni jött ki. Olyan életművet hagyott maga után, hogy őnélküle a palesztin politikai rendszer teljes reformra szorul.