(kit boldogít Demszky…)

Én nem tudom, hogy annak idején, amikor Demszky Gábort brutalizálták a pártállam rendőrei, gondolt-e Isztriára, netán arra, hogy tizenhat éven át töltheti be Budapest főpolgármesteri tisztét a választópolgárok akaratából.
Ha gondolt rá, voltak-e álmai? Nem, nem az isztriai nyaralóról, hanem a virágzó, tiszta, fejlődő, levegős Budapestről. Gondolt-e rá, hogyan kellene és lehetne felülmúlni a Kádár-kori kádereket és apparátusaikat, amelyek a fővárost irányították (a biztos lepusztulás felé) oly sok éven át.
Gondolt, nem gondolt, az a brutalizálás (amelyhez persze egy agresszív hős is kellett) megalapozta Demszky hihetetlen karrierjét, amelyhez foghatót nem találunk a rendszerváltozás óta a magyar politikai elit körében. Érdemes lenne megveregetnie ama derék szocialista rendőrök vállát, akik „megfékezték” azon a legendás estén. Ha ők nem jöttek volna ki a sodrukból, Demszky csupán egy lenne a szabad demokrata–szocialista politikusok közül, akiknek nimbusza egyre halványabb.
A magam részéről a karrierje kezdetét értem, sőt méltányolom, de az (mint Budapest VII. kerületi, erzsébetvárosi lakosnak) meghaladja a képzeletemet, miként történt, hogy ezt a PR-figurát silány teljesítménye ellenére Budapest választópolgárai négyszer egymás után alkalmasnak találták arra, hogy a fővárost vezesse (az előzőknél is biztosabb lepusztulás felé).
Annyi biztos, Demszky nem rés, hanem erős bástya az SZDSZ frontján, bár kurta-furcsa elnökségének idején kényelmetlen helyzetbe hozta a szabad demokratákat mint a szocialisták hű vazallusait. A párt hamar ráeszmélt, hogy a főpolgármester elnökként csak a réseket szaporítja, s esetleg előidézhet egy olyan helyzetet, amikor a csatlós már ura lovának zabláját nem rángathatja.
Valószínűleg azóta Demszky is rájött, hogy rossz ómen összeakasztani a bajuszt az MSZP-vel, sokkal rosszabb (és kevesebb hasznot hoz), mint a brutális pártállami rendőrökkel való kekeckedés. A szabad demokraták szürke állománya pedig még mindig van annyira szürke, hogy képes felfogni: Demszky a maradék húzóerő. Ezért is építették rá EP-választási stratégiájukat (még Isztria előtt). Persze nem mehetett Demszky Brüsszelbe, hogy onnan igazgassa Budapestet. Távolléte viszont használt volna szeretett fővárosunknak. Sokakkal együtt reméltem, hogy a lemondási procedúra során Budapest szabadul meg tőle, s ezután Brüsszelt teszi világvárossá. Hogy mindez nem így történt, arról valószínűleg elsősorban nem Demszky tehet, hanem a pártja: a politika ismét közbeszólt. Ha az SZDSZ erős embere lemond a főpolgármesteri tisztségről, akkor bizony időközi választásokat szükségeltetik kiírni. Annak az eredménye pedig, a jelen viszonyok között, enyhén szólva kétséges. A szabad demokraták Budapest nélkül igen szerény partnerkévé züllenének, s aligha lenne módjuk még egyszer megpuccsolni Magyarország miniszterelnökét.
Ezért Demszky hazatért Brüsszelből, és továbbra is minket boldogít. Legalábbis én mint erzsébetvárosi lakos, úszom a boldogságban (és a mocsokban).
Brüsszelért viszont aggódom: sosem lesz belőle világváros.
Hogy meddig tart még ez az állapot, én nem tudom…