Köznapló

Október 28., csütörtök
Ma eszembe jutott Anzelm atya, a ferences szerzetes. Pár éve gyakran meglátogattam a váci rendházban. Csöngettem odalenn, feldübörögtem a falépcsőn, leültem a zsúfolt cellában az asztal mellé, és beszélgettünk. Mindenről. Mit érdemes olvasni, miért kell templomba járni, mit ajánlatos enni, de a legtöbbször arról, hogyan kéne egyenes vonalúan élni. Kis madárcsontú ember volt, ám hite, mint egy katedrális rózsaablaka, fényt adott. Tudta, nem eszem kanállal a miatyánkot, egy kálvinista család egyetlen katolikusától, aki ráadásul kunféle, ilyen nem várható, de azért mindig a kezembe nyomott „röpirataiból” egyet. Szótár méretű füzetek voltak, elmélkedésének párlatai, így bocsátotta útjukra őket, hátha megérintenek néhány elbitangolt lelket.
Ötvennyolc éves volt, mikor megtanulta használni az ingát, s attól fogva kutatta, mint lehet egészségesen élni. A titok az egyszerűség, mondta, s hogy ez miben áll, olvashatta bárki a ferencesek kapufolyosóján. Nagy kartonokon gondos kézírással összegezte, mik az áldásai a napnak, miért fontos a tiszta levegő, hogyan gyógyít a földanya. Nagy betűkkel írta mindet, így jelezte tiszteletét a természet erői előtt, melyek Isten ajándékai, más kérdés, hogy ritkán fogadjuk el őket, inkább futunk a patikába piruláért. Tizenöt karton volt kitűzve a kolostor falára, de senkit nem láttam, hogy megáll előttük, vagy a noteszébe firkant valamit. (Apropó: miért nem hordanak a férfiak olyanféle noteszt a zsebükben, amelyben nem terminusok vannak, hanem üres lapok, amelyekre írni lehet? Úgy érzik, nincs mit?)
Tán ezért gondoltam egy napon, hogy meg kéne őrizni, amit Anzelm atya fontosnak tart. Legközelebb gépet vittem, s lefotóztam mind a tizenöt kartont. Az egyiken például ez állt: „Hogyan készíthetünk egyszerű nyers ételt?” Az atya szerint: „Apróra vágunk vagy lereszelünk (csak egynapi fogyasztásra) héjával együtt burgonyát, csicsókát, sárgarépát, céklát, fehér gyökeret, karalábét, karfiolt, káposztatorzsát, pasztinákot, tököt, zellert, retket (amit szerezni tudunk). Vágjunk össze vöröshagymát, metélőhagymát, mangoldot, petrezselyem zöldjét, bimbóskelt, spenótot, sóskát, gombát, sajtot, kolbászt, párizsit tetszés szerint. Öntsünk erre bőven korpát, napraforgóolajat, lehet kefirt, tejfölt, joghurtot. Jól összekeverjük, alaposan megrágva lassan fogyasztjuk. Inkább keveset együnk, hogy a tápérték teljességét feldolgozhassa a gyomor és a belek. Bátran kezdjük el, és fokozatosan szokjunk rá. Ne a kényszer: betegség, háború stb. vigyen rá a nyers kosztra, hanem a józan meggondolás. A nyers étel biztosítja a vér összetételének egyensúlyát: 20 százalék savasság, 80 százalék bázisosság.”
Legépeltem, ami a fotókon állt, hozzáraktam tiszteletre méltó jógamesterem, Weninger Antal naplójának fénymásolt lapjait meg amit Völgyesi Ferenc, a magyar természetgyógyászat jelese írt a Lélek és Természettudomány című lap XXVIII. számában Testi táplálék – lelki táplálék címmel; elvittem Barna úrhoz, kösse egybe, s nyomja rá aranybetűkkel: Hármaskönyv. Könyvtáram egyik fontos darabja azóta, s mikor kézbe veszem, muszáj arra gondolnom, hogy sorra adják ki az amerikai szerzők reforméletmód-receptjeit, s mikor belenézek valamelyikbe, látom, az üzlet és a siker vágya diktálta legtöbbjét, mégis veszik, viszik őket. Miközben itt vannak a múlt század magyar orvosainak jobbnál jobb könyvei, akik ráadásul hívő emberek voltak és idetartozók, mert igazán magasba csak az tud nézni, akinek gyökerei abba a földbe kapaszkodnak, ahonnan kinőtt.
Anzelm atya egyszer rám rivallt, mert vittem neki egy zacskó narancsot: Ez idegen gyümölcs, ez nem építi a sejteket. Almát kell enni, szilvát és mindazt, ami nálunk terem… Túl a kilencvenen befeküdt a máltaiak váci kórházába. Nem érdekelte, hogy az életmódkartonok eltűntek a rendház folyosójáról. Aki akarta, elolvasta, ennyit fűzött hozzá, majd hirtelen felült az ágyban. Én viszont olvastam a regényét, és egyáltalán nem tetszett. Sok benne a szex… Minek abból annyi? Legközelebb ne ilyet írjon, emelte fel figyelmeztetően a mutatóujját.
Két hét múlva hozták a hírt, hogy meghalt.

Október 29., péntek
A magyar szocialisták képtelenek belenyugodni abba, hogy Károlyi gróf országrontó ember volt, semmivel sem különb, mint Kun Béla, Szamuely, Rákosi, Révai vagy Kádár. Erről a tévhitről leginkább Vitányi Iván tehet. Vitányi okos ember, mindent tud Károlyiról, ezért vélheti úgy, amíg a baloldal mítosznak tekinti a grófot, ajánlatos hallgatni arról, amiről eddig is hallgattak. Nem kell csúf részletekkel traktálni a párt egyszerű lelkeit vagy azokat, akik a következő választáson netán rájuk szavaznának: a tájékozatlan szavazónál nincs jobb szavazó. Vitányi pár éve szónoka volt a szokásos szoborünnepnek, lángolva beszélt a vörös grófról, de sem akkor, sem máskor nem szólt arról, hogy az őszirózsás forradalom jelképe, gróf Károlyi Mihály medvevadászatra ment az erdélyi havasokba, mikor majd szétrobbant a feszültségtől az ország. Dehogy gondolt ő szeptember végén arra, hogy földet oszt Kápolnán, s amikor majd oszt, akkor is ügyel arra, hogy olyan táblákon üssék le a karót, amelyekre már jelzálogot jegyzett be a bank, ergo: nem volt az övé. Vitányi sose fogja azzal traktálni a párt ifjú reménységeit, hogy a szerencsétlen gróf ugyanúgy nem értett a politikához, mint Medgyessy, és éppúgy homályos módon billentették ki székéből, mint ezt a mostani gazdag embert. Nem szól arról se, hogy Károlyi a kommün napjaiban egy svábhegyi villában élt, naplójába 1919. április 21-én azt jegyezte be, hogy a gyerekeken kívül Cara kutya és egy tehén volt velük, „amely a család tejszükségletéről gondoskodott, és naphosszat békésen legelt a szalon előtt elterülő gyepen”. Lám, ilyen egy tőrőlmetszett forradalmár… Kun Bélától tehenet kap, az ott bőg és legel a szalon előtti gyepen, miközben odalenn Szamuely és a Lenin-fiúk tucatjával akasztják a fára az embereket. A svábhegyi idillnek, miként a kommünnek, 133 nap után vége, Károlyi menekül, s hová? Beneshez, aki után Sztálin következik: a gróf felvételét kéri a bolsevik pártba, de még koránt sincs vége. Munkatársa lesz Willi Münzenbergnek, aki a nyugati értelmiséget édesgette a vörösök karjaiba, nála jut a feleségnek, Andrássy Katinkának is feladat: Moszkvának kell kémkednie, s ő kémkedik. A folytatás negyvenöt után is hasonló: a gróf – egy magyar arisztokrata! – elfogadja a Moszkvából küldött ügynök, Rákosi Mátyás megbízását, és párizsi nagykövet lesz. Ó, milyen példaadó, milyen tiszta vonalú életút! Ezt a „weltfremd” politikai balekot tekintik Hillerék irányadó elődnek. A messziről jött ember okkal kérdezheti: nincs ennek a baloldali pártnak jobb példaképe raktáron? S mi azt felelhetjük: nincs, ez a legjobb.

Október 31., vasárnap
Láttam Sándor György műsorát. A Shure Stúdió kicsi, szék helyett lócán ül a néző, mint Túrkevén a ligeti moziban, a példát azért hozom, mert a várakozás áhítata is olyan. S mert onnan jöttem, nem úgy mérem a színpadon látottakat, mekkora a kacagás, és milyen ütemes a taps, nem, ezeket meg lehet bundázni – a csendet soha. Mikor a nevetést egy gondolattal olyan csenddé varázsolja valaki, mint a pap az úrfelmutatás pillanatát, nekem ez a kunszt, amire csak a drámai műfaj és a clownok legjobbjai képesek. Sándor György műfajára nem járnak jó idők. Az elmúlt tizenöt év attól a képességétől fosztott meg sok embert, amellyel megérezné például, ki szól hozzá úgy, hogy nemcsak csiklandozni akarja, hanem ad abban a másfél órában valamit, ami táp a szívnek, táp a léleknek, és jóltartja a szellemet is, mert röhögtetni könnyű, ám megnevettetni valakit úgy, hogy érezze, amin nevetett, az komoly dolog, erre csak a kivételesek képesek. Sándor György sok év után új műsorra készül. A színpadról figyel, készülünk-e mi is.

November 1., hétfő
Valaki értesített, Reza Pahlavi, az iráni sah bukása előtt közzétett egy tudományos munkát: Ötezer magyar szó a perzsa nyelvben, ez a címe, s ne befolyásoljon senkit, hogy a dolgozat jutalma doktori cím lett, Gerő Ernő is kapott Kossuth-díjat, pedig semmit nem publikált. A hírnek utána kéne járni, nem törődve azzal, hogy a könyvet bezúzták. A bezúzott könyvekből mindig marad mutatóban néhány, s Rédei professzor finnugor tanszékének Bécsben bizonnyal vannak csatornái, amelyeken át egy ilyen mű előkeríthető. Érdeklődve várjuk, mit tartalmaz, hiszen a koronás fők doktori munkáit szakemberek szokták összeállítani, esetünkben iráni nyelvészek, s ha ez így volt, miért blöfföltek volna a teheráni kollégák épp a mi javunkra?
Zörög a haraszt… Ázsiai szelek fújják, mint mindent, ami e században fontos lesz. Ha nyelvész volnék, utánamennék ennek a hírnek.

November 2., kedd
Burkolás szépen… Ez egy apróhirdetés. Két szó meg a telefonszám, semmi több. Megejtő báj van ebben a rövidségben. Báj és nyugalom. Ez a mester nem hebehurgya, nem a gyorsaságával kérkedik, nem is azzal, hogy olcsó. Ő szépen teszi a dolgát: József Attila mércéjét használja, mikor csempét ragaszt vagy rakja a járólapot. Az ilyen mester visszaadja hitünket: lám, még sincs veszve minden, csupán idő kérdése, hogy ezt olvassuk az újságban: „kiszolgálás kedvesen”, másnap: „autóvezetés szelíden”, vagy ami még szebb: „szerelem holtomiglan-holtodiglan”.

November 3., szerda
Amerika elnököt választott. Az új elnök: a régi. Újabb négy év cowboytempóban. A világ rohan tovább a környezeti és erkölcsi katasztrófa felé. Az ember okkal kiált fel: Európa, miért statisztálsz? Miért nem fogsz össze Ázsiával? Ha nem teszed, beledöglesz!