A halálosan beteg gróf Pálffy Ferdinánd egri püspök 1680. szeptember 29-én kassai rezidenciájában betegágya mellé hívatta egyik írástudó bizalmasát. Úgy tűnt, gyógyulására semmi esély nincs már, ezért itt volt az ideje, hogy elkészíttesse végrendeletét. Életének hatvan esztendeje alatt tetemes vagyonra tett szert, volt miről rendelkeznie. Szuhai birtokának, 13 ezer forint készpénzének, ezer forinton vásárolt szőlejének éppúgy új gazdát kellett találnia, mint értékes ezüstedényeinek, 100 hordó borának, olajképeinek és házi könyvtárának.
Sikeres élete volt. Már a keresztvíz alá is uralkodó, II. Ferdinánd osztrák császár és magyar király tartotta – szülei az iránta való tiszteletből adták neki a Ferdinánd nevet. Karrierje később is töretlenül emelkedett. Rómában és Grazban a Jézus Társaság kollégiumaiban tanult, majd maga is jezsuita lett. Családjának birtokügyei azonban arra kényszerítették, hogy a rendből elbocsátását kérje. Két esztendővel később, 1673-ban a Szentszék I. Lipót javaslatára csanádi püspökké nevezte ki. Ez inkább csak méltóság tekintetében jelentett előrelépést, és anyagi értelemben szinte semmilyen gyarapodással nem járt a szerzetesi szegénységhez képest, hiszen egyházmegyéje török kézen volt. Ezért szinte biztos, hogy más jövedelemforrásokat is elnyert, egyesek szerint a bélháromkúti cisztercita apátságot, mások szerint a bakonybéli bencés apátságot.
Csanádi püspöknek lenni abban az időben inkább biztató kezdet volt, semmint „eredmény”, sokkal nagyobb jövedelemre számíthatott a veszprémi vagy a nyitrai egyházmegye vezetője, hát még az egri vagy a győri. Szinte azt mondhatjuk, kész rendje volt az „értékes” és „értéktelen” püspökségek elnyerésének, általában az értéktelenebb déliektől haladtak a gazdagabb északiak felé, és a legszerencsésebbek egészen az esztergomi érsekségig vitték. Szegeden akkoriban csak a helynök tartózkodott, aki rendszerint a ferences kolostor vezetője volt.
Pálffy Ferdinánd öt esztendőn keresztül volt a török megszállás alatt lévő egyházmegye püspöke, majd pályája tovább emelkedett egészen az egri püspökségig. 1678-ban nevezte ki a bécsi udvar, de tisztségében hamarosan Róma is megerősítette. Ez volt földi pályafutásának utolsó két éve, amelyet a török miatt Egertől távol, Kassán élt le. Amikor úgy érezte, betegségéből már nem gyógyulhat meg, végrendelkezett, s vagyonából bőségesen juttatott rokonainak, az egri és esztergomi káptalannak, de a kassai ferenceseknek és az eperjesi jezsuitáknak is. Nagyobbrészt szüleitől örökölt értékes könyvtárát és olajfestményeit a jezsuiták kapták.
Talán csak egy könyvtől eltekintve. Nem tudjuk, hogy a császárhű püspök milyen kapcsolatban állt a kassai ferences rendház vezetőjével, Bárkányi Jánossal, de a Rákóczi család kitűnő diplomáciai érzékkel megáldott bizalmasa valószínűleg Pálffyval is megtalálta a megfelelő hangot. A fiatal ferencest ezekben az években igen sokat helyezték át, szinte évről évre új városba kellett költöznie. 1674-ben, lévai házfőnöksége alatt jegyezte fel egy könyv hátoldalára: „Vándorolni kell e nyomorúságos életben, hogy végre elnyerjük az örök életet.” Kassán azonban hosszabb ideig, 1679-től 1684-ig élhetett, habár ez alatt az öt esztendő alatt alighanem többnyire nem is anyakolostorában lakott, hanem a munkácsi várban. 1681-ben és 1683-ban fel sem tüntették nevét a rendi névsorokban, 1682-ben viszont úgy említik, mint Zrínyi Ilona udvari papját.
Hogy miképp került Munkácsra Bárkányi, az kissé rejtélyes, de az eset valószínűleg összefügg Báthori Zsófia 1680. június 14-i halálával. Nagy pártfogójuk élete fogytával a császárhű jezsuitáknak távozniuk kellett a várból, és talán ezt a „lelkipásztori űrt” töltötte be Bárkányi. Nem tudjuk. Az biztos, hogy Pálffy még értesülhetett anyaszerzete tagjainak, leginkább P. Kiss Imrének sorozatos konfliktusairól a munkácsi várban Báthori Zsófia halála után, és talán megoldást is keresett az egyre inkább elmérgesedő helyzetre.
Bár az egri püspök szíve biztosan a jezsuitákhoz húzott, azért a ferencesekkel is jó kapcsolatokat ápolt, rájuk is hagyott végrendeletében egyet s mást. Például rengeteg készpénzének jelentős részét. És talán Gian Paolo Oliva (1600–1681) SJ bibliakommentárjait is. Azt a tekintélyes méretű, egyszerű pergamenbe kötött könyvet, amelyet Lyonban nyomtattak 1677-ben. A könyv szennylapjára írt bejegyzés szerint ugyanis mielőtt a kötet az egri ferencesek könyvtárába került volna, 1680-ban Bárkányi János kapta Pálffy Ferdinándtól Kassán. Sajnos az eseményt jobban részletező, hosszabb bejegyzést valaki gondosan kisatírozta, így sohasem fogjuk megtudni, pontosan mikor és milyen körülmények között jutott Bárkányihoz Pálffy Ferdinánd egri püspök értékes kötete.
origo.hu
Példátlan lépést terveznek Weberék, hogy Magyar Péter megtarthassa mentelmi jogát
