A kisebbség kisebbsége

Bárhogy ágált is Gyurcsány Ferenc – a kis magyar Hodorkovszkij – a parlament tegnapi ülésén, a tény attól tény marad: a lassan lepergő esztendő egyetlen éles politikai megméretése után sem tudta győztesként elhagyni a terepet az MSZP és a kormányoldal. Legyen szó európai parlamenti voksolásról, időközi képviselő-választásról vagy országos népszavazásról, a koalíció, a szocialista párti jelölt vagy álláspont mögé rendre csak a választók kisebbségének a kisebbsége volt hajlandó felsorakozni. S ez független attól, hogy a Medgyessy–Kovács vagy a Gyurcsány–Hiller tandem teker-e éppen az élen.

Nem volt ez másként vasárnap sem. A kormányoldal vezérének érvelése arról, hogy a kétkérdéses népszavazás az általa képviselt felfogás győzelmeként értékelhető, legfeljebb akkor lenne helytálló, ha a kabinet és a koalíciós pártok a két nem propagálása helyett a referendum bojkottjára szólítottak volna. Ehelyett mindkét ügyben határozottan állást foglaltak, az egy napra jutó hazugságmennyiség világrekordját megdöntve ismét csúcsra járatták a werberi gépezetet, s adóforintjainkat sem kímélve zúdították a polgárokra a két nemre buzdító kampányszemetet. A nemek vereségét ezek után csak a Gyurcsányéktól megszokott könyvelési trükkel, a távolmaradók létszámának az elutasító voksokhoz való hozzáírásával lehet győzelemmé maszkírozni.

Az eredményeket ismerve kimondhatjuk, tévedtek azok, akik a népszavazást a 2006-os parlamenti választások eredményét előre meghatározó erőpróbaként értelmezték. A két igen ugyan győzött, de a voksolás érvénytelensége miatt a Fidesz nem ünnepelhet. A koalíció viszont kizárólag a szavazás közjogi sikertelenségének örülhet, a nem voksok aránya – a friss közvélemény-kutatások adataival együtt – inkább a gyurcsányi politizálás korlátait jelzi. Ráadásul az elmúlt hetekben a korábbinál is magasabb falat épített a kormányfő az itteni baloldal és a határon túli magyarok, egyházak, a nemzeti elkötelezettségüket mélyen átélő polgárok közé. Van tehát min elgondolkodniuk a szocialista párt stratégáinak. Az újabb népszavazási kezdeményezéseket tervezőknek pedig azzal kell számot vetniük, hogy a magyar választópolgárok többsége minden jel szerint csak arra a szavazásra mozgósítható, ami valóban a hatalom kérdésében dönt.

A pártpolitikai dimenzión túltekintve lesújtó kép tárul elénk. Az anyaország – ha egyáltalán illik még ezt a megnevezést használni – a kettős állampolgárságról rendezett referendum és az azt megelőző, a külhoni magyarokat az itthoniakat mindenükből kiforgató csürheként megjelenítő kormánykampány tükrében igencsak rút arcot mutatott a nemzet határon túlra szakadt tagjai felé. A jobboldalt vehemensen támadó miniszterelnök tegnap a parlamentben rossz szereposztásban adta elő a történetet: ő akarta a Fideszt megütni, de a pofon a határon túli magyarok arcán csattant. S ez újabb, nehezen gyógyuló lelki sérülést okozott, amit a legjobb szándék mellett is csak részben orvosolhatnak a hazai pártok vagy a köztársasági elnök kezdeményezései.

A nemzetpolitika terén most a kármentés a feladat. A belpolitikai küzdelem középpontjába pedig ismét a költségvetés, a gazdaság helyzete kerülhet. Ami a koalíció számára biztos bukópálya. S Gyurcsányék azt sem mondhatják majd, hogy a határon túli magyarok miatt lesz drágább a gáz, a közlekedés, bocsátanak el közalkalmazottakat, marad álom az ápolói hűségjutalom vagy az uniós átlaghoz közelítő nyugdíj.