Bajcsy-Zsilinszky Endre sorsa azért tragikus, mert nem a győzelem, hanem a mártírium lett az osztályrésze. De mégsem mondhatjuk el róla, hogy a sopronkőhidai bitófán végződő életével porba szállt az életmű is. Habár igaza van Illyés Gyulának, aki azt írta a számomra eljuttatott visszaemlékezésében, hogy „benne van nemzeti történelmünkben, de – mindnyájan érezzük – még nem a helyén”.
1944. március 19-én, a német megszállás idején egyedül ő szállt szembe fegyverrel a lakásába törő náci megszállókkal. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy politikai fejlődésében rendkívüli utat tett meg Szegedtől Sopronkőhidáig. Ennek során voltak olyan emberi tulajdonságai, amelyek nem változtak egy életen át.
Utolsó parlamenti beszédében, a költségvetési vitában 1943. december 1-jén elhangzott kijelentései ma is időszerűek. Ugyanis – egyebek között – kijelentette: „Bennünket a világeseményekből legfőképpen az érdekel, mi lesz az úgynevezett kis nemzetekkel, főleg pedig: hogyan élhetjük a jövőben szabadon a magunk életét, s betölthetjük-e a magunk hivatását itt, Európa szívében. Erős a hitem, hogy az emberiség új fejlődése az egyéni, népi, nemzeti szabadság, az önkormányzat, a teljesebb szociális igazság, a mostaninál tisztultabb demokrácia, az úgynevezett kis népek nagyobb megbecsülése és nagyobb, főleg szellemi akciószabadsága, teljesebb önrendelkezése irányába halad. És a vajúdó történelem során felvetődik a sorsdöntő kérdés: hogyan illeszkedjék bele a magyarság, a magyar nemzet, a magyar állam a nemsokára megszülető világdemokrácia eszméi és intézményei keretébe.”
Ki kell emelnünk, hogy Zsilinszky a német fenyegetettséggel szemben két alternatívát látott, és ezt meg is írta Kállay miniszterelnöknek: eltűrni vagy ellenállni. Ő a pillanatnyi erőviszonyoktól függetlenül is az ellenállás mellett foglalt állást. Kállay a háború után írt emlékiratában részletesen foglalkozik a március 19-ét megelőző napok eseményeivel, és kiemeli, hogy a megkérdezett politikusok közül egyedül Bajcsy-Zsilinszky javasolta a fegyveres ellenállást. „Sokan jöttek el hozzám: Bethlen, Rassay, Kánya, Esterházy, Móra, Peyer, Chorin, Bajcsy-Zsilinszky, Stern Samu, a zsidó hitközség elnöke és sokan mások. Mindegyik a maga vérmérsékletének megfelelően adott tanácsot. Bajcsy-Zsilinszky, aki magával hozta Kiss János nyugalmazott tábornokot, a legelszántabb ellenakciót és a munkásság felfegyverzését ajánlotta.” Zsilinszky – átmenetileg – akkor szabadult a Gestapo börtönéből, amikor Horthy augusztus 29-én leváltotta a Sztójay Döme vezette bábkormányt, és Lakatos Géza vezérezredest bízta meg az új kormány megalakításával. Ekkor a megszálló hatóságok október 11-én átadták a Lakatos-kormánynak Bajcsy-Zsilinszkyt és fogolytársait. Amikor viszont október 15-én balul sikerült Horthy kiugrási kísérlete, annak zűrzavarában Zsilinszky kénytelen volt illegalitásba vonulni. Akkor történt, hogy Kovács Imre parasztpárti politikus a Magyar Front megbízásából felkérte: vállalja el a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága elnöki tisztét. Ő ezt habozás nélkül elvállalta, azonban a nyilas pribékek – árulás folytán – letartóztatták és a Margit körúti börtönben kegyetlen kínzás után statáriális tárgyalás elé került. Míg fogolytársait, Kiss Jánost, Nagy Jenőt, valamint Tartsay Vilmost kötél általi halálbüntetésre ítélték, addig Bajcsy-Zsilinszky ügyét mentelmi jogának a képviselőház által történő felfüggesztéséig elnapolták. Azonban tekintettel a szovjet csapatok Budapest bekerítésére irányuló hadműveleteire, őt a többi politikai fogollyal együtt december 11-én autóbuszba zsúfolva Sopronkőhidára szállították.
Sopronkőhidán december 23-án kezdődött Bajcsy-Zsilinszky pere. A tárgyalásról – ami két-három óráig tartott – nem sok szivárgott ki. Estére azonban már utasítás érkezett a másnapi kivégzésről. Bárdosi Jenő evangélikus lelkész kérését, miszerint vegyék figyelembe az íratlan törvényt: ünnepnap előtt nem hajtanak végre kivégzést, elutasították. Neves fogolytársától, Almásy Páltól tudjuk, hogyan élte át utolsó óráit. A főfoglár megengedte, hogy fogolytársai elbúcsúzhassanak tőle. Nyugodt hangon hívta fel mindnyájukat, hogy soha ne legyenek hűtlenek a nemzeti függetlenség és a szabadság eszméjéhez, amelyért Kiss János, Nagy Jenő és Tartsay Vilmos már feláldozták életüket.
Tőle tudjuk, hogyan teltek utolsó órái. Az úrvacsora kiszolgálása után leültek egymás mellé az ágy szélére, és Zsilinszky a beszélgetés során elmondta: minden törekvése mindig is az volt, hogy a magyarságot szolgálja, és hisz abban, hogy magyar népe meg fogja őt érteni, céljait valóra váltja. Majd feleségéről beszélt. Elmondta, hogy feleségét rajongásig szereti, és csak azt bánja, hogy neki most ilyen nagy fájdalmat okoz, de hiszi, hogy felesége kap Istentől erőt az ő elvesztésének elviselésére. Aztán arról beszélt, hogy Tarpán szeretne nyugodni, ezért ha a helyzet rendeződik, kéri őt, hogy holttestét exhumáltassa és Tarpára szállíttatva helyezzék örök nyugalomra.
Beszélgetésüket nem tudták befejezni, mert kívülről fegyverdörrenések hallatszottak. Ugyanis akkor hajtották végre a golyó általi halálos ítéletet a három kommunista ifjúmunkáson: Kreutz Róberten, Pataky Istvánon és Pesti Barnabáson. Bajcsy-Zsilinszky megrendülés nélkül, keményen emelte fel a fejét, megfogta lelkészének a kezét, és csak ennyit mondott: lassan rám kerül a sor. Valóban, kisvártatva érte jöttek. A két kiskatonával kezet fogott és felkérte őket: legyenek jó magyarok. Közülük az egyik – mint kiderült – egy Tarpa környéki parasztfiú – ráhajolt a kezére és megcsókolta. Bajcsy-Zsilinszkyt egy asztal elé állították, ahol – Dominichcsel az élen – a hadbíróság helyezkedett el. A halálos ítéletet kihirdették előtte. Zsilinszky akkor fennhangon, szinte kiáltotta: „Édes hazám, kedves feleségem, Isten veled.”
Azóta immár 60 év telt el és mégsem mondhatjuk, hogy az utókor hálás emlékéhez. Ezért úgy vélem, hogy változatlanul időszerűek Illyés Gyula intelmei, amikor így figyelmeztet bennünket: „Benne van nemzeti történelmünkben, de – mindnyájan érezzük – még nem a helyén. Pedig volt pillanat, nem is egy, amikor Zsilinszky volt a magyarság, úgy jelképileg, hogy mégis valóságosan.”
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
