Az idei év a megszorítás éve volt az Apáczai Közalapítvány számára is, ám a közös gondolkodás igénye legyőzte az akadályokat, és a szűkös anyagi lehetőségek ellenére harmadik alkalommal is összegyűltek éves konferenciájukra az alapítvány Kárpát-medencei munkatársai. „Társaink az együttgondolkodásban, testvéreink a megmaradás erős szándékában” – szólította meg a határon innenről és túlról, szavai szerint: itthonról és otthonról érkezetteket Annus József, a kuratórium elnöke nyitóbeszédében. Az alapítvány névadója, Apáczai Csere János nem a jelenből a múltba nézett, hanem a múltból a jövőbe – ez az a szellemiség, amit az oktatásban, az alapítvány munkájának segítségével is, át kell adni gyermekeinknek, unokáinknak – mutatott rá a hagyománytisztelet és korszerűség összefüggéseire, ami meghatározza az Apáczai Közalapítvány filozófiáját. „Szükséges tehát a szétdarabolt nemzetrészek közötti erős kapcsolat fenntartása, sőt továbberősítése, akár a képzés irányainak és arányainak együttes összehangolásában is. Az összehangolást a különféle régiókban máris kezdenünk kellene, de eljön az az idő, mikor szükséges lesz az egész magyar nyelvterület oktatási, képzési programjainak közös tervezése” – figyelmeztetett a távlatokra. Mi, magyarok, „társtalanságunkban csak egymásba kapaszkodhatunk” – fogalmazott. De csak akkor lehetünk erősek, ha felül tudunk emelkedni a „föl-fölbukkanó magyar átok”, a széthúzás, a megosztás erőin. A konferenciát az új szövetség „nagy éberséget kívánó” álma megvalósításának szolgálatába ajánlotta. S hogy milyen nagy éberségre van szükség, megmutatta a kettős állampolgárságról szóló referendum sorsa.
– Az elmúlt hónapok eseményeit látva „szomorúság, rosszkedv tölti el mindazokat, akiknek szívügye a nemzet egyesítése, akik hittek abban, hogy a kulturális együttgondolkozás, az egység helyreállítható” – kezdte köszöntőjét Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a történettudományi intézet igazgatója, aki szerint a kezdeményezés kihagyott lehetőség lett a nemzet életében. S ennek oka az a sokszor érzelmi alapú szembenállás, amit az „életünket teljesen maga alá gyűrő, terrorizáló” pártpolitikai identitás vált ki. Egyes vélemények szerint a kalandorság, más vélemények szerint a szűkkeblűség miatt, de nem sikerült tovább vinni azt a gondolatot, ami 1920 óta foglalkoztatja a magyar értelmiséget, politikai elitet – szögezte le. Ennek ellenére, hangsúlyozta, optimistábban látja a helyzetet. Megszoktuk már, mondta, hogy a politikusok – legyenek ellenzékben vagy hatalmon – kampányidőben szeretnek szónokolni: a beszédekben „viharmadarak” hasítanak az égen, ám végül „pocsolyában tocsogó libuskák” maradnak a tettek, amelyek minket is lerántanak maguk mellé a sárba, elemezte a helyzetet. Optimizmusának legfőbb oka az, hogy a rendszerváltozás óta eltelt 15 év ettől függetlenül komoly tanulási folyamat volt, ami arról szólt: hogyan lehet hét közigazgatási egységre széttagolt nemzetet összetartani. Hogyan lehet a nemzeti kultúrát megőrizni. Ebben pedig előrehaladást mutattunk, nagyobbat, mint az európai államok, ahol hasonló gondok vannak – szögezte le Glatz, aki annak idején tagja volt az Európai Unió kiterjesztésével foglalkozó bizottságnak. Mint elmondta, mikor uniós kollégáinak figyelmét felhívta arra, hogy az etnikai, vallási feszültségek komoly akadályai lehetnek a közép-európai bővítésnek, nem értették, miről beszél. Aztán jöttek marosvásárhelyi és pozsonyi, spanyol és északolasz etnikai konfliktusok, megváltozott a hozzáállásuk. A figyelem az etnikai identitás tudomásulvétele felé fordult, s a francia forradalom eszméiben gyökerező, egyoldalú állampolgári identitás uralma megtört. Ez azonban még kevés ok lenne az optimizmusra. Ám Magyarország 1993-ban megalkotta az Európában a mai napig legjobb kisebbségi törvényt. „Olyan, amilyen – nem jó –, de legalább tudomást vesz bizonyos kérdésekről, és megoldást próbál nyújtani” – fogalmazott. A rendszerváltozás után a nemzetegyesítés jegyében intézményesült az úgynevezett Domus-program, aminek keretében a határon túliak lehetőséget kaptak, hogy különféle képzéseken vegyenek részt a napi személyes kapcsolatok kiépítésével. Ezt követte a Fidesz-kormány alatt beindított Szülőföld-program – amelynek nevét most a szociálliberális kormány fedezte fel újra magának. Ennek célja az volt, hogy ne csak itt folyjon a képzés, hanem juttassunk pénz egyenesen a határon túlra. Ebből a kezdeményezésből nőtt ki a jelenlegi rendszer, az Apáczai alapítvány is. Hogyan tovább? – tette fel a kérdést az Akadémia volt elnöke. Mint mondta, most, hogy annyi keserűség gyűlt össze, „újra kell gombolni a mellényt”, a politikai elitnek le kell ülnie a tárgyalóasztalhoz, és meg kell egyezni az alapelvekben. Ma a törvényalkotók és az értelmiség kezében van a felelősség, hogy megalkosson egy törvénysorozatot a határon túli és a határon inneni magyarság viszonyának szabályozásáról. Meg kell határozni, hogy költségvetés hány százaléka fordítható a határon túli magyar kultúra fenntartására, nem lehet a határon túliakat tovább megalázni, állandó kunyerálásra kényszeríteni. Meg kell kötni a kormányközi megállapodásokat, nem pedig sutyiban vinni ki az adómentes pénzeket. Világosan állást kell foglalni arról, hogy miért támogatunk valakit: azért, mert magyarnak született, vagy azért, mert a magyar kultúra hordozója. Le kell szögezni az alapelveket, ehhez tárgyalni kell – sorolta a feladatokat Glatz Ferenc, hozzátéve azt is: a maga részéről úgy látja, az individuális támogatási rendszerek mellé elengedhetetlen az intézményi, korporatív támogatás is. A határon túl olyan tudományos, kulturális intézményrendszereket, központokat kell létrehoznunk, amelyeknek a fenntartásához dologi jellegű támogatással is hozzá kell járulni, nem csak ösztöndíjjal. Az ösztöndíjat nem Budapesten kell osztogatni, hanem a határon túli magyarságot kell olyan helyzetbe hozni, hogy önmagát megszervezze – nyomatékosította.
Le kell számolni a problémát elkenő késő szovjetkori technikákkal egyszer s mindenkorra, ez össznemzeti érdek. A határon túl és innen együtt kell gondolkodni, a hőbörgés, a politikai marakodás, a bandavezér-szemlélet nem tartható tovább. A politika nem uralhatja a szakkérdéseket – hívta fel rá ismételten a figyelmet.
– Az egyszerű, szerény polgár, aki csak azt szeretné, hogy nemzeti identitásának megélését intézmények támogassák, dideregve nézi a hatalmas politikai tábortüzeket, amelyek csak a politikusokat melegítik. Meggyőződésem, hogy a népszavazás alapvetően a jó folyamat „zsákutcás” része, de ki fogunk jutni belőle, és kiizzadjuk magunkból az új, unión belüli periódusnak a keserveit. Ezzel biztatom határon túli barátaimat is – zárta köszöntőjét Glatz Ferenc.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
