Amiért Jézus mosolyog

A kereszténység története című művének epilógusában Paul Johnson azt írja: „A kereszténység nélküli emberiségnek bizonyosan igen sötétek a kilátásai…” A kereszténység pedig nem egyéb, mint hit Jézus küldetésében, születésében, halálában és feltámadásában, s mindenekfölött abban, hogy ő Isten fia.

Betlehem és a Golgota előtörténete természetesen a zsidó monoteizmus, az egyistenhit és a kettő együtt, az emberiség történetének sorsdöntő fordulata. A modern társadalom, kultúra, erkölcs és létmód pillére ez, s ismét Johnsont idézve az „sem véletlen, hogy a szabadság minden hajtása végül is a kereszténység gyökereiből származik”.
Jézus születését így jövendöli meg Ézsaiás: „Imé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek” (7/14). S ez azt jelenti: Velünk az Isten. A Megváltó születése a keresztények hitének alapja, Isten törődésének bizonysága. Sokszor fogja el lelkünket kétség, hogy Teremtőnk még sincs velünk. A gonosz jelenlétét érezzük a világban, s feledjük Jézus szavait: „Az ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak” (Máté 24/35). Több mint kétezer év telt el azóta, hogy a Szabadító e világra jött. Biztosra vehetjük, bármi történik is a földön, amíg létezik az emberiség, érvényesek maradnak Krisztus „beszédei”.
Aligha véletlen, hogy a huszadik században a két nagy gonosz: Sztálin és Hitler semmibe vette a keresztény eszményeket. A kommunizmus egyik alapvető célja volt a hitélet elpusztítása. A nemzeti szocializmus – sokkal rövidebb európai regnálása során – a zsidóság megsemmisítésére tört, s ebben a törekvésben benne foglaltatott a kereszténység erkölcsiségének abszolút tagadása is. Ézsaiás próféciája mindkét esetben hamisnak látszott: Isten távollétét nyögte a világ? Jézus születése nem hordozza magában a megváltás, a szabadulás ígéretét?
1941-ben, amikor a német csapatok közeledtek Moszkva felé, s a szovjet rendszert a végső pusztulás fenyegette, Sztálin, aki a krisztusi értékek sárba tiprásában Hitlerrel vetekedett, furcsa metamorfózison esett át: megtért a tifliszi papi szemináriumban felejtett hitéhez. A libanoni kolostor metropolitája, Illés tudósította az orosz egyház főpapjait, hogy látomásában az Istenanya közölte vele az Úr (Jézus) akaratát: „Meg kell nyitni a bezárt kolostorokat és templomokat. A Kazanyi Istenanya szentképét körül kell hordozni Leningrádban, Moszkvában és Sztálingrádban.” Sztálin követte Illés utasításait. Parancsára húszezer templomot nyitottak meg. Papok ezreit bocsátották szabadon a lágerekből. Zúgtak a harangok. Az Istenanya szobrát körülhordozták. A szovjet tábornokok, amikor a frontra indultak, így köszöntek el: „Isten nevében.” S ugyanígy válaszolt Sztálin. Talán az ilyen pillanatokra gondol a Kisded a jászolban, amikor álmában elmosolyodik?