Püspök úr, nem gondolja, hogy a miniszterelnök túlságosan is „bemutatkozott” a szentatyánál és a vatikáni bíborosnál tett látogatásán? Arra gondolok, hogy csokornyi váddal állt elő a Magyar Katolikus Egyházat illetően a pápai lakosztály könyvtárszobájában, illetve a római kúrián. Ezek között szerepelt az egyház nyilvános állásfoglalása népszavazásügyben, a „gyermekek utcára vitele” az egyházi iskolák demonstrációja során…
– Sejtettük, milyen szándék vezérli a miniszterelnök urat római útján. Ám vatikáni látogatásának értékelését majd csak akkor szeretnénk megtenni, ha már megláttuk a következményeit. Mi tiszteljük a kormányfő véleményét, és felteszszük, ő sem vonja kétségbe, hogy az egyház tagjainak is lehetnek az övétől eltérő vélekedései.
– Gyurcsány Ferenc a római útról nyomban tájékoztatta a sajtót, hosszan ecsetelve, mit mondott Sodano bíborosnak, és hogyan bírálta a hazai katolikusok magatartását, de elfelejtette tükrözni a vatikáni államtitkár reagálásait. A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát tájékoztatta-e a római kúria arról, hogy miként zajlott le valójában az igen rövidre sikeredett pápai audiencia, illetve a Sodano bíborossal való egyórás tárgyalás?
– Természetesen még szombat este megkaptuk a felvilágosítást.
– Megosztaná olvasóinkkal, mi volt a lényege Sodano bíboros Gyurcsány miniszterelnökhöz intézett válaszainak?
– Nem szeretném megelőzni a miniszterelnök urat; feltehetőleg megkérdezik majd tőle az újságírók, ő pedig akkor bizonyára kiegészíti első tájékoztatását. Mindenesetre annyit lehet és kell tudni, hogy a Szentszék sürgette a kormányfőnél a vatikáni megállapodás megtartását, illetve – szükség esetén – a dialógus elmélyítésére, a vitás kérdések orvoslására a vatikáni vegyes bizottság összehívását.
– A magyar miniszterelnök kint elmondta, hogy teljes egészében osztja a II. vatikáni zsinaton elfogadottakat, és helyesli a szekularizált állam, a modern köztársaság nyugat-európai normáit. Úgy tűnik, lényegében ezzel kívánta szembeállítani az egyház szerinte helytelen szerepvállalását…
– Örvendetes, hogy a miniszterelnök úr a II. vatikáni zsinat dokumentumait is tanulmányozza. Ezekből viszont az is kiderülhet számára, hogy bár a püspökök és papok pártpolitikai tevékenységet nem folytathatnak, de ettől még az egyház vezetőinek nyilván lehet és kell is, hogy legyen véleménye a társadalomról, szociális és politikai kérdésekről. Ami pedig a nyugat-európai normákat illeti, sokfélét figyelhetünk meg. Ám általában érvényesülhet az egyház vezetőinek ama szándéka, hogy az egyház aktívan vegyen részt a földi társadalmak gazdagításában, fejlődésében.
– Harcosabb lett-e az utóbbi időkben az egyház? A következő megnyilvánulások alapján kérdezem ezt: nyilvános állásfoglalások erkölcsi, társadalmi kérdésekben, sajtó- és tárgyalóasztal melletti küzdelem a kormány egyházi közintézményeket hátrányosan érintő intézkedései ellen, választópolgári tudatosságra buzdító körlevelek, felekezeti iskolák tiltakozó megmozdulása az Oktatási Minisztérium épülete előtt…
– Demokratikus államban alapvető kötelességünk és jogunk intézményeinket és a vallásos emberek jogait megvédeni, illetve létfontosságú társadalmi és nemzeti kérdésekhez hozzászólni. Azonban világosan meg kell különböztetni, ki használ harcias eszközöket, és ki nem. Mi korántsem olyan stílusban küzdünk jogainkért, mint amilyet a velünk úgymond szemben állók igyekeznek nekünk tulajdonítani. Mi soha nem beszéltünk arról, hogy egyik vagy másik politikai irányzat „le akarná nyúlni az Európai Uniót”. Nem mi elevenítettük fel az ötvenes évek hatalmi szóhasználatát sem.
– A kényszerű küzdelmek nem nehezítik-e, hogy az egyház betöltse például a békéltetés testhezállóbbnak tűnő szerepét?
– Mi ebben az állami ateizmus utáni, de áthallásos korban próbálunk változatlanul a megbékélés, a szeretet szellemében, ugyanakkor az igazságtalanságot el nem fogadva szólni.
– De látható, hogy már a határozottságot is felróják az egyházi vezetőknek.
– Nem újszerű és nem is egészen specifikus magyar jelenség ez. Mindig úgy volt, hogy a társadalom egyes rétegei vagy egyet tudtak érteni más szellemi irányzatokkal, vagy nem. Ugyanígy megítélik a kereszténységet kétezer éve. Az egész világon lelki-kulturális harc folyik, és persze vannak politikai szereplők, akik ezt próbálják még fokozni. Azt viszont nem gondolnám, hogy a katolikus egyház ma bárhol a világon erőszakosan lépne föl. Nekünk Isten szavának meggyőző erejével, Jézus szellemében az emberek szívét kell megközelítenünk, hogy lássák minél valóságosabban azt az értékrendet, amit mi a Szentírásból tanultunk.
– Viszont ugyanazok, akik ezt az értékrendet gyűlölik – amint az megmutatkozott a női nem rendeltetése védelmében írt pápai körlevél liberális fogadtatásában is – máskor meg azt követelik: az egyház csak magasztos és morális kérdésekkel foglalkozzon, illetve ügyeljen arra, hogy a templomok ne legyenek jobboldali pártok fórumai…
– A katolikus egyház nevében a leghatározottabban vissza kell utasítom azokat az állításokat, hogy templomaink a kampány színterévé, illetve pártpolitikai véleménynyilvánítás szócsövévé válnak. Lehet, hogy egy-két ellenpélda bemutatható, de ezt mi nagyon tudatosan kerüljük. Ragaszkodunk minden politikai irányzattól való függetlenségünkhöz. Ám annak érthetően örülünk, ha vannak politikusok, akik ebben a végletesen pluralista világban a keresztény értékrendet mint legbiztosabbat jobban magukévá teszik. Egyébként úgy vélem, azt a vádat, hogy az egyház a pártpolitika uszályába került, azok hangoztatják, akiknek a társadalom megosztása, az egység további megbontása az érdekük. Hiszen az egyház szavára még mindig tömegek figyelnek oda.
– Nemrég lemondták az MSZP-s házelnök, Szili Katalin ebédmeghívását. Mindenfelől elfogadja a püspöki kar a baráti kéznyújtást?
– A közös ebéd elmaradása nem közvetlenül a meghívó személyének szólt. Úgy éreztük, hogy az a nap, amikor a koalíciós többség leszavazta a parlamentben azokat az ellenzéki módosító indítványokat, amelyek kiküszöbölték volna intézményeink jövő évi hátrányos megkülönböztetését, nem a megfelelő idő egy hangulatos beszélgetésre. Azóta kiderült, hogy a kormánypárti módosítások sem szüntették meg egészen azt a támogatási diszkriminációt, amely törvényekbe és a vatikáni szerződésbe ütközik. Itt bukkan fel a csak szavakban képviselt szociális igazságosság problémája is. Hiszen éppen az egyházi iskolák tanulóinak nem jár kollégiumi, étkeztetési, bejárói és ingyentankönyv-támogatás, holott közöttük jóval több a nagycsaládos hátterű, a rászoruló. Úgy vélem tehát: ha az Országgyűlés elnöke netán nem ért egyet a keresztény iskolák tönkretételének kísérletével, akkor azt világosabban kellene megjelenítenie.
– Utóbb Magyar Bálint oktatási miniszter a katolikusokkal szemben legalább háromszor fordult ombudsmanhoz. Először akkor, mikor kiderült, iskoláik kápolnáiban a pedagógusok és a gyermekek együtt fognak imádkozni a kormányszándék megváltozásáért.
– A lelkiismereti és vallásszabadság értelmében senki sem korlátozhatja, hogy ki, mikor és miért imádkozik egyénileg vagy közösségben. Ezért ezzel és az ehhez hasonló miniszteri kifogásokkal nem tudok mit kezdeni.
– Ha az egyházak nem emelik fel szavukat a határon túli magyarok mellett, lehet, hogy még gyászosabb lett volna a népszavazás kimenetele?
– Erre senki nem tud felelni. Mindenesetre szerintem elhibázott lépés volt a kettős állampolgárság megadásának a kérdését népszavazás tárgyává tenni. De ha már így történt, mi sem rejthettük véka alá azt a társadalmi üzenetünket, hogy mi támogatjuk a kettős állampolgárság megadását.
– Meg is rótta ezért az egyházakat most a miniszterelnök, korábban az MSZP országos választmánya.
– Pedig azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy a szolidaritásnak, a nemzeti összetartozásnak az üzenete politikai hovatartozás függvénye. Most már politikusainknak, akik nem voltak eléggé érettek arra, hogy előzőleg népszavazás nélkül távolítsák el a határon túli magyarokkal való együvé tartozásunk akadályait, minél előbb rendezni kellene ez a kérdést.
– A politikusokról már mondott véleményt, az anyaországi társadalomról még nem.
– A referendum eredménytelensége a közösség lelkiállapotáról szomorú képet ad, ám ne feledjük, hogy bizonyos politikai erők a kampány során szisztematikusan az emberek gyenge pontjaira igyekeztek hatni. Ezért gondolom, hogy az emberek alapvetően jobbak, mint amit a népszavazás üzen.
– Szóljunk a határon túli magyarokról – nevezetesen a székelyekről – is! Önt a népszavazás ismertté válásának történelmi pillanata Gyergyószentmiklóson találta, hiszen ön mutatta be az ottani nagyszabású Szent Miklós-napi ünnepségen a szentmisét, és vezette a körmenetet.
– Egy népnek, egyszersmind egy tömegnek ekkora közös fájdalmával eddig még nem találkoztam. Keserűségük mértékére jellemző, hogy leszedték az előzőleg már kihelyezett nemzeti zászlókat mind a templomban, mind a város utcáin. Elmondták nekem, hogy nem volna erejük, és – úgy érzik – a népszavazás kimenetele értelmében talán joguk sincs rá, hogy a magyar himnuszt az ünnepség végén elénekeljék… Ezért a pápai himnusz után csak a székely himnuszt énekelték el, végül a Boldogasszony Anyánk kezdetű népéneket. Ennek refrénje is változtatott formában hangzott el: „Erdélyországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról!” Ebben a protestálásban a dac is benne lehetett, de inkább az elkeseredés, a megdöbbenés volt kivételes mértékű, annak a vélelme, hogy az anyaországiak nagy része számára az ő sorsuk immár érdektelenné vált…
– Hamarosan itt a karácsony, és már megkezdődött az új egyházi év. A katolikus egyház 2005-ös kommunikációs programja, „Szólj hozzám” címmel, már megjelent a köztéri hirdetőfelületeken.
– Nekünk, katolikusoknak nem új keletű célunk, hogy a legszélesebb értelemben vett társadalommal olyan kapcsolatot, dialógust alakítsunk ki, amely közös értékeinket felszínre hozza, ezzel is segítve a társadalom fejlődését. Ezúttal a kommunikációs programunk célja maga a kommunikáció. Arra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hogy az ember boldogulását kezdettől, már az anyaméhtől fogva befolyásolja, hogy van-e párbeszéd az anya és gyermeke között. Az is nagyon fontos, hogy milyen minőségű ez a párbeszéd a családban, a házasságban, a munkahelyen. Valljuk, hogy az említett boldogulás, boldogság akkor teljesedhet ki igazán, ha a kommunikációk közül nem hiányzik az Istennel való dialógus sem, ami az imádság.
II. János Pál pápa üdvözlő szavai Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz:
Miniszterelnök úr!
Szeretettel köszöntöm önt a Vatikánban, és köszönöm üdvözlő szavait. Ebben az évben Magyarország belépett az Európai Unióba, s ezzel új fejezet kezdődött történelmében. Bízom abban, hogy országa e kontinens jövőjéhez sajátos módon járul hozzá, merítve a kulturális és lelki értékek gazdag örökségéből, amelyek Szent István korától kezdve formálták a magyar nép lelkét.
Ebben az összefüggésben különösen is az ön nemzetének ifjúságára gondolok, szilárd erkölcsi és polgári erényekre való nevelésük fontosságára. Ez az egyház számára különösen is jelentős, amikor vallási és oktatói-nevelői misszióját végezve a köz javát szolgálja. Ezért rendkívül nagyra értékelem a Magyarország és a Szentszék között az elmúlt években kötött jogi egyezmények sorát, különösen is a megállapodást a katolikus egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról. Ez a megállapodás jogilag kötelező érvénnyel határozza meg az egyház szerepét a magyar társadalom életének e fontos területén, tiszteletben tartva a vallásszabadságra és az oktatásra vonatkozó emberi jogokat. Remélem, hogy a konstruktív együttműködés szelleme jellemzi majd a jövőben is az egyház és az állam munkáját a megállapodásban foglaltak hűséges végrehajtása során.
Megköszönve látogatását, biztosítom excellenciádat az egész szeretett magyar népért végzett imáimról. Nemzetére szívesen kérem Isten áldását, kívánok bőséget és békességet.
