Civil kapcsolatok Erdéllyel

Úgy adódott, hogy a vasárnap estét-éjszakát Erdélyen átautózva kellett töltenem. Mivel a román elnökválasztás második fordulójának napját írtuk, az autóban végig a román közszolgálati rádió műsora szólt. Az urnazárásokat követő műsorfolyamban sorra kapcsolták az ország régióit, hogy a tudósítók beszámoljanak a részvételi adatokról. Erdély, Moldva, Havasalföld, Olténia után egyszer csak Kisinyovot kapcsolták, ahol a tudósító lelkesen mesélte, hogy a két héttel ezelőtti első fordulóhoz képest most többen, háromezer-négyszázan mentek el voksolni.
December ötödike után különösen szíven ütött a tudósítás. A Budapestről sokszor lesajnált Romániában a közszolgálati rádió műsorvezetője a legtermészetesebb módon kapcsolja egy másik ország fővárosát, hogy kollégája az ott élő román állampolgárok voksolásáról tudósítson. Nekik természetes, hogy a Pruton túl is románok élnek. Ők nyugodtan megadták százezres nagyságrendben a moldáviai románoknak a kettős állampolgárságot, sőt a szavazati jogot is. Bukarestben nem félt a Szociáldemokrata Párt, hogy „azok” a jobboldalra fognak szavazni – az más kérdés, hogy Romániában a baloldal is nagyságrendekkel nemzetibb (nota bene: nacionalistább), mint nálunk az utódpárt. A demokratikus ellenzék sem tartott tőle, hogy a moldáviaiak – akiknek Nastase kormánya adta meg tömegesen a román állampolgárságot – hálából a szociáldemokratákra fognak szavazni. Ezek a kérdések Bukarestben nem képezik vita tárgyát, és ez így a jó: lám, a százezres nagyságrendűre becsült moldáviai kettős állampolgárok alig néhány százaléka, háromezer-négyszáz ember élt a voksolás lehetőségével. Nem ők döntötték el a választást, de azt érezhették, hogy az ő véleményük is számít.
A következő rádióhír rátett a rossz érzésekre egy lapáttal: a később vesztesnek bizonyuló jelölt, Adrian Nastase a majdnem színmagyar Hargita megyében kapta (arányaiban) a legtöbb szavazatot. Közel hasonló arányú győzelemmel nyert a szintén magyar többségű Kovászna megyében is, így a romániai választási térképen a Székelyföld kiszakadt a polgári–liberális többségű megyékből, és a moldvai térséghez hasonlóan bevörösödött. A kívülállóknak úgy tűnhet, hogy a romániai tömbmagyarság hasonló az elmaradott román vidékhez, vevő a szociális demagógiára, az utódkommunistákban látja a jövőt, szemben a felvilágosult erdélyi demokratákkal és a nagyvárosok lakóival, akik nemet mondtak az állampártra és a nemzetállamra.
A romániai magyarok decemberben két választást vesztettek el önhibájukon kívül. Mindkétszer a politikai elit árulása miatt. Először az anyaországban, ahol az éppen kormányon lévő baloldali–liberális elit szélsőségesen uszított ellenük, szociális nehézségekre hivatkozva, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán. A másik csapás most vasárnap következett be: az RMDSZ vezetősége olyan jelölt támogatására kérte őket, aki az Iliescu-féle nacionalista–posztkommunista alomból jőve 2002. december 1-jén a budapesti Kempinski hotelben koccintott Erdély elcsatolására, hogy aztán napra pontosan két év múlva, Gyulafehérváron arról értekezzen: államelnökként a leghatározottabban ellenezni fogja a romániai magyarok kettős állampolgárságát, őrült ötletnek nevezve a kezdeményezést. A fegyelmezett erdélyi magyar szavazónak mindezek után kellett (volna) rá szavazni, mert az RMDSZ elitje eladta a hétszázaléknyi magyar szavazatot a baloldalnak. Mindezek után nem meglepő, hogy sokan otthon maradtak, a szavazók negyede pedig – fittyet hányva Markó Béla utasításainak – a szimpatikusabb jelöltre, vagyis Traian Basescu bukaresti főpolgármesterre voksolt. A román szavazók döntése rímel a magyarországi szokásrendre: a forradalmat követő csonka, kétéves ciklust kivéve eddig mindig megbukott a kormánypárt, és az ellenzék került hatalomra. A négy év kormányon, négy év ellenzékben ciklus alól az RMDSZ a szabályt erősítő kivétel, mert 1996–2000-ben ténylegesen, az előző ciklusban pedig kívülről támogatva a kormányt gyakorolhatta a hatalmat Romániában. Alighanem most sem tudják kihagyni őket, mert a vasárnap óta nyeregben lévő polgári–liberális DA szövetség és az eddig kormányzó szociáldemokraták mellől várhatóan kitáncoló Román Humanista Párt nem elég a többséghez. Az viszont nem mindegy, hogy a kőkemény Basescuval milyen pozícióból tudnak tárgyalni: egy vesztes pozícióból odakullogó RMDSZ lényegesen kevesebbet érhet el, mint egy olyan politikai tömörülés, amely tevékenyen hozzájárult a demokratikus ellenzék sikeréhez. És akkor még nem beszéltünk a harmadik, legkényelmesebb lehetőségről, a nyitott ajtók politikájáról: a sikeres első forduló után két hét türelem, majd azt mondani a magyar szavazóknak, hogy a második fordulóban mindenki szavazzon a saját lelkiismerete szerint.
Ha az erdélyi magyarok szemüvegén keresztül próbálunk pillanatképet adni a jelenlegi helyzetről, akkor egy meglehetősen vegyes képet kapunk. Romániában a jóval európaibb párt áll közelebb a kormányrúdhoz, így várhatóan ő viszi be az országot az unióba. Az RMDSZ-t valószínűleg nem hagyják ki a kormányból, de mivel a párt korábban a vesztes oldalhoz kötelezte el magát, lényegesen rosszabbak az alkupozíciói, mint amilyenek lehetnének az első fordulós választási eredmények nyomán. Ez nem sok jót jelent, mert a hatalomban (vagy annak szoros közelében) eltöltött nyolc esztendő után sincs még autonómia, magyar állami egyetem, és a kommunizmusban elkobzott egyházi ingatlanok zömét sem adták vissza. Az eltelt tíz évben eltűnt kétszázezer magyar Erdélyből (a negatív természetes szaporulat, a kivándorlás és a beolvadás nyomán), a szegénység és a munkanélküliség egyre mélyebb. Az anyaországgal való kapcsolatok jellege és minősége radikálisan megváltozott december ötödike után, az emberek zöme úgy érzi, hogy Bukarest és Budapest között végképp magukra maradtak. Az anyaországi kormány még akkor sem tudna túl sokat segíteni, ha akarna, mert a magyar szocialisták is egyértelműen a megbukott Adrian Nastase pártjával ápolnak jobb kapcsolatokat – az MSZP volt a Román Szociáldemokrata Párt egyik leghangosabb lobbistája a Szocialista Internacionáléba való felvételükkor.
A nem túl rózsás helyzetkép ellenére hiba lenne letargiába sülylyedni. Nézzük a dolgok jó oldalát: Romániában győzött a demokratikus ellenzék, és megakadt a jó elvtársi és rablóprivatizációs kapcsolatokra alapozott utódpárti Budapest–Bukarest-tengely. A politikában csalódott határon túli (erdélyi) magyarok iránti szolidaritásra most még nagyobb szükség van, mint valaha. Lépjünk túl december ötödikén, felejtsük el az önostorozást, és tettekkel bizonyítsuk, hogy egy nemzet vagyunk. Most minden oda címzett képeslap, csomag, telefonhívás aranyat ér – nem forintokra van szükségük, nem sajnálatra, hanem szívből jövő, igaz szavakra. Ne féljünk Erdélybe menni – akinek van félnivalója, úgyse megy oda. Rakjunk a hátizsákba magyar könyvet, újságot, kazettát, és látogassunk el Székelyföldre – nekik most van szükségük a bátorításra, mi pedig kaphatunk egy receptet a megmaradáshoz.