n Kákonyi Péter
A Nap Kiadó a közelmúlt klasszikusait felidéző sorozatának újabb kötetében Réz Pál szerkesztésében Szomory Dezső életművét idézi fel. A Nyugat köréhez tartozó mester egyaránt maradandót alkotott a regény, a novella, a színmű, az esszé és az irodalmi tárca műfajában.
Fiatalon került Párizsba mint a Pesti Hírlap tudósítója, és tizenhét esztendőt töltött a fény városában. „Verlaine-t látta sokszor, amikor a Café Voltaire-ben üldögélt Wilde-dal, ki megírta már a The Ballad of Reading Gaolt s a De profundist, és egészen lerongyolódott volt.” „Ott laktam – így mondta el nekem Szomory – kávéházuk mellett, a rue de Vienne-nen, és minden este, amikor ők ketten nekifogtak holtra inni magukat, leültem az asztalukhoz és hallgattam őket…” – írja Szomory ifjúkorát idéző esszéjében Roboz Imre. Ezek az évek, a francia kultúra pezsgő hangulata meghatározó volt az író életművét illetően. 1926-ban közreadott munkája, A párizsi regény állít emléket e boldog, termő, ugyanakkor nyomorúságos esztendőknek. Színművét, A nagyasszonyt, melyet Kosztolányi „dekadens királyidillnek” nevez, 1910-ben mutatták be. Tán leghíresebb drámája, A II. József császár részben lelkes rajongást, részben felháborodott tiltakozást váltott ki. Később II. Lajos királyról írt „szomorújátékot”. A darabot Tóth Árpád üdvözli: „Nagyszerű tömegjelenetek, brokátos főurak és szájas köznemesek, rajongó szerzetesek, hű udvari bolondok, Hiób-híreket hörgő hírnökök, valamennyien egy roppant katasztrófa lázas önkívületében…”
A kortárs és jó barát, Tersánszky Józsi Jenő így jellemzi írói alapállását: „Valami arisztokratikus vonás van Szomory Dezső művészetében. Nem forradalmár, nem világjavító. Tekintélytisztelő, sohasem bolygatja meg az élet nagy normáit, csak megnyugvó vagy mosolygó gúnyja van legföllebb a csúf, a helytelen iránt, vonzalmai mindig a választékos, a különös, a nagyszabású felé irányozódnak, és még az útszéliségnél is jobban kerüli a közepességet.”
Összetéveszthetetlen stílusát már a kortársak többféleképpen ítélték meg. „Szomory nem ír magyarosan, és nem érzi a nyelv szellemét… mégis stílművész” – írja róla Csáth Géza. Kodolányi már kevesebb empátiával közeledik hozzá: „Soha még efemerebb művészet nem emelkedett klasszikus magaslatokra…”
Élete utolsó esztendeit az üldöztetés árnyékában töltötte, kimondhatatlan nyomorúságban. 1945-ben hunyt el. „A síromnál senki ne szóljon. Egy árva szót se szóljon… Csend legyen!” – írta végrendeletében.
(Az irgalom hegyén. Szomory Dezső emlékezete. Szerk.: Réz Pál. Nap Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 2590 forint)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
