Erős a magángazdaságok iránti ellenszenv

Falugazdász voltam hétfőig, kedden a televízióból tudtam meg, hogy kirúgtak. Hogy a miniszter úr mivel indokolta saját maga előtt a cselekedetét, azt tisztázza ő saját maga előtt. Én a gazdák, a gazdatársak érdekében tettem, amit tettem, de ilyen eljárásra nem számítottam – mondja Novák Imre polgármester.

Veszprém megyében található az a kisközség, amelynek Nyárád a neve. Még a gyerekkoromban tanultak alapján ismertem meg a térképen a kis folyót Erdélyben, annak a neve is Nyárád. Székelyföld jellegzetes vidéke, s azt később tapasztaltam – már a helyszínen –, hogy gyönyörű néprajzi örökséget őrző táj, vendégszerető, tiszta tekintetű és tartású emberek vigyázzák a rájuk hagyott örökséget. Dunántúl, közelebbről a Bakony erdői között, Pápa szomszédságában található az az ezerlelkes, nyolcszázötven éves múltra visszatekintő falu, Nyárád, amely nevét a „nyárfaerdővel szegélyezett vízfolyás” nyomán kapta. II. Géza királyunk idejéből való az első írásos emlék, amely bizonyítja, hogy Vinár, Petend, Nyárád falvakat a király feleségére hagyományozta, később pedig a pannonhalmi apátság birtokába került. Lakói az Árpádok óta magyarok, olyan népművészeti értékekkel megáldva, amelyek híre Párizsig is eljutott. Az itt élő asszonyok kézügyességét, a fehér alapra öltött minták hímzésének gazdagságát a falumúzeum is bizonyítja. Amikor a 850. évfordulóra emlékeztek, hatezren gyűltek össze a kis faluban.
Novák Imre polgármester egyben a gazdaszövetkezetbe tömörülő családi gazdálkodók elnöke is. És itt nyomban meg kell jegyeznem: az elnöki fizetés jelképes, bruttó ötezer forint. Hol van ez az egykori, zöldbáróknak nevezett tsz-elnöki javadalmaktól? Pedig Veszprém megyében ez a gazdaszövetkezet az egyik legerősebb társulás. 2400 hektáron gazdálkodnak negyvenen, közülük tizenegy tagnak agráregyetemi végzettsége van.

– Könnyű volt megteremteni a családi gazdálkodásnak ezt a formáját?
– Nem olyan természetes, és nem is magától értetődő. A fájó emlékeket idéző kényszerszövetkezetesítések nyomán újra kellett fogalmazni a közösségi gazdálkodás formáját és tartalmát. A mi határunkban is két tsz gazdálkodott, a Kossuth és az Új Tavasz, ismertebb nevükön a Kálvin, és a Jézus Szíve, első hallásra is bizonyítandó a vallásokból adódó elkülönülést. A Kálvin a reformátusoké, a Jézus Szíve a katolikusoké volt. Nálunk a katolikusok voltak a szegényebbek, másfelé az országban ez fordított volt. Sokáig vegyes házasságot is csak úgy köthettek egymással a fiatalok, ha elköltöztek Nyárádról.
Novák Imre számomra a legbiztosabb kútfő, ha a történelmi időket emlegetjük, hiszen a múlt évben kiadott Nyárád 850 éves című községtörténeti összefoglalót ő szerkesztette, és a régi feljegyzésektől a visszaemlékezésekig, öreg és friss fotók válogatásáig maga dolgozta fel.
– Mindenkinek jó tudni, hogy ősei hogyan éltek, milyen próbákat kellett kiállniuk, mert a szenvedések ismerete arra ösztönzi az élőket, hogy tanuljanak a régiek példájából. A keserves, 150 éves török megszállás idején háromszor is elpusztították a falut. Az elmenekülők az év nagyobb részét a Bakony erdeiben töltötték, de mindig képesek voltak újrakezdeni. A vallásüldözés, az új hit terjedése ok volt Bécsnek, hogy a csaknem színprotestáns lakosságot – elsősorban papjait-tanítóit – elhurcolja, háborgassa, nagy áldozatokkal emelt templomait elvegye, iskoláit bezárja. Mégis megmaradtunk, élünk. A második világháború a jószágállományt rabolta meg, mégsem ez a legfájdalmasabb, hanem az, hogy a bő ezer lelkes település csaknem kilencven szülöttét áldozta fel a különböző harctereken.
– Amikor azt mondja: megmaradtunk, élünk, akkor ez mást jelent, mint a szerencsésebb európai uniós kisnépek esetében. Könyvéből és szavaiból az világosodik meg, hogy a parasztság minden rosszból tetemesebben részesült.
– Vegyük a legégetőbbet: mi soha nem jókedvünkből vonultunk tiltakozni az utakra. De milyen lehetőségünk maradt? Föl kell hívni a figyelmet, hogy minket sújt a legjobban a mezőgazdasági vezetés álságossága. Koppenhágában minden rosszat elfogadtak. Hazaérkezvén itthon ott folytatták, ahol a tsz-időkben abbahagyták. Minden előnyt, minden lehetőséget a nagyüzemeknek, a családi gazdaságokat és a gazdaságon kívüli kicsiket meg kell fojtani, földünket ki kell árusítani. Követik a régi, rossz beidegződéseket, holott az uniós államok mezőgazdaságai a 25–40 hektáros családi gazdaságokra épülnek. Itthon minden uniós kedvezményt visszafognak, a termelők helyett a kereskedőket pártolják, a megmozdulásainkat igyekeznek a közvélemény előtt törvénytelennek beállítani.
– Elérkeztünk a személyes keserű tapasztalathoz?
– A falugazdász-hálózat csendes felszámolása volt az igazi ok, amit az előző kormány létrehozott, amely az uniós felkészülésre és felkészítésre kívánt használni. A régi ellenszenv a magángazdaságok iránt kiteljesedett, s amikor részt vettem egy helyi részleges útlezárás szervezésében, a következő napon már az utcán voltam. Együtt néztük a televíziós műsort az unokámmal, amikor megszólalt: Nagypapa, rólad beszélnek! Megrendültem, mert minden törvénytelenség nélkül, a figyelemfelhívás utolsó eszközeként vonultunk az utakra. Az emberekért, magunkért, a parasztság nyomorítása ellen tiltakozva, de szólj igazat, másnap nem lesz állásod – módosíthatnám a népi bölcsességet. Rajtam betelt.
Nem Novák Imre volt az egyetlen áldozat. A mezőgazdasági kormányzat ahelyett, hogy a csaló baromfi-, sertés- és tejfelvásárlókat, a közraktározással visszaélőket fegyelmezte volna, így akart erőt mutatni. Ne hallgassuk el, ma a ki nem fizetett, a különböző manipulációkkal visszatartott föld utáni támogatások ügye zajlik a közutakon. A tárca nem tárgyal. Másfelé az ilyet népellenes magatartásnak minősítenék, elég a francia, dán példákra utalni, de ki emlékezik már azokra?
– Az év utolsó hónapjában hogyan fordulnak az igazi télnek?
– Nekünk a jószágnevelés, a takarmánytermesztés jelentette a megélhetést. A pápai húskombinát félmillió sertést dolgoz fel évente. Az ősi makkoltatás Szent Mihály-nappal kezdődött és József- napig tartott. A mi terményünk a hizlaláshoz már a szárítóban található. A betakarítás eléggé elhúzódott, még novemberben is arattunk kukoricát, de nem kényszerültünk ár alatt elvesztegetni, mint oly sokan, akik a közraktározásra építettek. Igaz, a hitel, amelyből a kukoricaszárítót felépítettük, alaposan megterheli a családi gazdálkodó közösséget, de a kétezer tonna terményt, a közös tulajdont nem fenyegeti a csak maguk zsebére dolgozó felvásárlók nyerészkedése.
– Hol és miben látja a mezőgazdaság boldogulásának akadályait?
– Első a mi drága Bakonyunk, ahol hét-nyolcszoros vadállomány él és garázdálkodik. De a vadászat érinthetetlen ebben a visszaurasodó országban. Három és fél hektár gyönyörű kukoricatábla megsemmisítésének vadkára negyvenötezer forint volt, 30-35 aranykoronás földek maradnak bevetetlenül, mert kár a vetőmagért. Állattenyésztő, tejágazatbeli gazdák évek óta kérik, hogy a vízügyi intézmények igazságosan számlázzák a tehenészek vízdíjait, eddig eredménytelenül. A földért kínált életjáradék pedig egyenlő az öregek kifosztásával. A vidéki önkormányzatok elszegényítése újabb menekülthullámot indíthat a városok felé. A falunkban svéd, osztrák tulajdonosok házakat vásároltak. Egyik már össze is dőlt, gazdátlanok, de semmit nem tudunk tenni, a tulajdonos évek óta erre sem fordul. Fogy a falu népe. Valami azért megmaradt: a reménység. Nekünk mindezek ellenére meg kell, és meg is fogunk maradni.
Lipót császár alatt nem volt jó a vásár, mert nem telt ki egy mázsa búza árából egy fél pár csizma. Bizony, az arányok azóta még inkább romlottak, a magyar parasztság rovására. Veres Péter a finn írók kongresszusán – vendégként – azt mondta: a kis népek közül az marad meg, amelyik meg akar maradni! Nyárádon jártamkor már a tél készülődött átvenni az esztendő utolsó fejezetét: a szél csípős, a csapkodó eső hideg volt, a szálldosó varjak telelésre rendezkedtek a csupasz fákon. A családi gazdaságok sokat zaklatott közössége együtt tartalékolt a jövendőre. Novák Imréék portájának tegnapi szőlősorait most a tojótyúkok háza foglalta el. A házigazda családja a sertés- és a tojástermelő állomány gondozásával készül a jövőre. Novák Imre megjegyzi: – Mennyivel könnyebben menne mindez, ha a gazdasági irányítás is valamivel gazdapártibb lenne! De mostanában a sokszor becsapottak az útfélen kénytelenek küzdenek az igazukért. Reménykedem, nem hiába…