Forradalom után

A demokrácia korszaka kezdődik hétfőtől Ukrajnában. Tizennégy éven át függetlenek voltunk, de nem szabadok. Mostantól Ukrajna független és szabad is!
– hangsúlyozta az elnökválasztás megismételt második fordulója utáni éjjelen az első eredmények ismeretében a Függetlenség terén összegyűlt híveinek az ellenzék jelöltje, Viktor Juscsenko. Jó lenne hinni, hogy egyik napról a másikra megváltozik minden, ám e térség többi, Ukrajnánál azért valamivel szerencsésebb sorsú országának elmúlt másfél évtizedes útja óvatosságra int. E tapasztalat birtokában csak remélni lehet, hogy beteljesülnek Juscsenko szavai, s a Kijev központjában lelkesülten fagyoskodók öt év múlva is olyan büszkék lesznek országukra és önmagukra, mint most.

Az ukrán nép valóban Kelet-Európa egyik legcinikusabb rendszere ellen lépett fel, és némi külső rásegítéssel győzedelmeskedett is, ám egyelőre nagy kérdés, hogy a narancsos forradalom gyümölcseit ki szüreteli le. Az ellenzék ugyan győzött, de ez valóban a nép győzelmét is jelenti? Ez az első, amire Juscsenkónak meg kell adnia a választ. Az ukránok ugyanis azt várják tőle, hogy állítsa helyre a lakosság és a vezetés között a korrupció által megingatott bizalmat, számolja fel az eddigi tekintélyuralmi rendszert. Ukrajnának azonnali tisztítókúrára van szüksége, első helye az európai korrupciós listán ugyanis nem véletlen. Figyelmeztető azonban, hogy a narancssárga szalagok Kijevben olyan sötétített üvegű luxus BMW-k antennáján is láthatóak voltak, amelyek kétségtelenül a helyi maffiát jelzik. Nem lehet nem észre venni azt sem, hogy az elégedetlen oligarchák által eleve támogatott Juscsenko mögé az erőviszonyok változásával olyan, az utóbbi tíz év történéseiért felelős klánok álltak át, mint a dnipropetrovszki, de kétszer kiment az ellenzéki tüntetők közé Kucsma elnök veje, a nagy tekintélyű oligarcha, Viktor Pincsuk is. Egyelőre homály fedi azt is, miben egyezett meg az ellenzék vezére a hatalom jelöltje mögül látványosan kiálló Leonyid Kucsmával. Arra mindenesetre sokan felkapták a fejüket, hogy Juscsenko az elmúlt héten már a volt elnökök jogállásáról szóló törvényt sürgetett. A politikusnak tehát szintén az elsők között kell bizonyítania, hogy nem csupán hatalmi váltás történt a csúcson, hanem a rendszer is új lesz. Ehhez Juscsenkónak át kell lépnie saját árnyékán, s maga mögött hagyni a Kucsma-korszakhoz kapcsolódó múltját.

Az út neheze tehát még a „narancsos forradalom” által trónra emelt Juscsenko előtt áll. Teljesítenie kell a demokratizáció és a reformok terén jelentkező hatalmas elvárásokat, ugyanakkor az is kérdéses, lesz-e ehhez elegendő hatalma. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a politikai rendszer régóta szorgalmazott átalakítása jegyében képesnek kell lennie lemondani elnöki kiváltságainak egy részéről az államigazgatás alacsonyabb szintjei javára. Számításba kell vennie azt is, hogy a lakosság – a kampány során egyébként elhibázott módon általa csak másod-, sőt harmadosztályúként minősített – több mint egyharmada nem, vagy csak alig-alig támogatja elveit, szóhasználatát.

Mindezen embert próbáló feladatokat olyan nemzetközi erőtérben kell megtennie, ahol az ukrán forradalom támogatása Amerika számára elsősorban Oroszországgal folytatott geopolitikai játszmájának fényében fontos, a nagy keleti szomszéd az utóbbi hetek történései ellenére is meghatározó tényező, míg az Európai Unió aligha képes a homályos partneri státusnál gálánsabb ajánlat megtételére.