Gáz van

Kezdjük lassabban, hogy mindenki megértse. A Magyar Szocialista Párt választási ígéretei ellenére, a 2002-es kormányváltás óta immár ötödik alkalommal emelkedik a földgáz ára január közepétől. Számítások szerint az utóbbi két és fél év során 40–50 százalékos ezen a téren a drágulás mértéke – a szóban forgó tól–ig határ azért ilyen nagy, mert a gázárak emelkedése másként jelentkezik a lakosságnál, a közszféra intézményeinél, például az önkormányzatoknál, s természetesen más ennek a hatása a vállalati szektorban is. A konkrétumokról egyelőre annyit, hogy szűk egy hónapon belül – kompenzáció nélkül – 11,5 százalékkal drágul a földgáz hatósági ára. Bár az állami támogatás révén a tarifa a fogyasztóknak alacsonyabb lesz, a lakosság csaknem felének az infláció felett emelkedik a gáz ára, miközben a reálbérek, vagyis amit hazaviszünk, jó esetben csak két, két és fél százalékkal növekednek. (Persze az is ide kívánkozik, hogy a gázáremelés nyomán kapásból három százalékkal drágul majd a távfűtés, és emelkedik az áram ára is.) Ha már a fizetéseknél tartunk: 2004-re is hasonló volt a jövedelemnövekedés prognózisa, ugyanakkor az idén nemhogy stagnáltak a bérek, hanem – évtizedek óta példátlan módon – még csökkentek is!
De vissza a „gázos” számokhoz. Draskovics Tibor pénzügyminiszter közlése alapján a 2005-ös infláció 4,5 százalékos lesz. Pontosan ennyivel kerül majd többe az évente 1500 köbméternél kevesebbet fogyasztó háztartásoknak a gáz, 3000 köbméterig azonban már átlagosan hat-, afelett pedig nyolcszázalékos lesz az áremelés. A gondot persze csak fokozza, hogy az idén is működő sávos gázár-támogatási rendszer nem változik számottevően, vagyis továbbra sem veszi majd figyelembe a szociális szempontokat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem a szegényeket támogatja a kormány, hanem az ügyeskedőket; azokat, akik ilyen-olyan papírokkal bizonyítják, hogy a ház előtt álló Mercedes csak a képzelet szüleménye, a budai villa fenntartására elég a havi bruttó ötvenezer forintos jövedelem, a százmilliós balatoni nyaraló pedig a munkával eltöltött évtizedek gyümölcse. Ha azokat támogatná az állam, akik valóban rászorulnak erre, talán kevesebben fagynának halálra Kelet-Magyarországon, s a kiskeresetűek sem rettegnének októbertől áprilisig a gázóra-leolvasótól. Arról nem is beszélve, hogy a „gyurcsányi jólét” korszakában háztartások tízezrei még csak reménykednek abban, hogy egyszer ezzel az energiahordozóval fűthessék a családi házat, mert a jelenlegi jövedelmi szint az aprófalvas területeken nem teszi lehetővé a komfortot.
Magyarán: a 20–40 ezer forintból élők költségeit egy az egyben kipengethetné az állam, hiszen van ebben az országban elegendő pénz… Tessék csak arra gondolni, hogy hónapokon keresztül ünnepeltük költségvetési pénzből uniós csatlakozásunkat, és a kormányzathoz közel álló haverok és barátok milyen – megfoghatatlan – munkákra kapnak állami megrendeléseket. S miközben a jövő évi költségvetés kapcsán az egyházaktól kezdve az önkormányzatokon keresztül egészen a gazdasági érdekképviseletekig mindenki vesztesnek tartja magát, addig jövőre megduplázódik a kormányzati kommunikációra szánt állami dotáció.
Tehát gáz van. Ezt azzal a marketingfogással, miszerint csak az inflációnak megfelelően emeli az árakat a kormány, nem lehet az embereknek bemagyarázni. Akármilyen lassan mondják.