Magyarországon 2002-ben 2843-an lettek öngyilkosok, ez azt jelenti, hogy százezer lakosból 28-an. Ez a szám 1930 és 1960 között többnyire alacsonyabb volt, mint 2002-ben. Ettől kezdve azonban, talán 1956 utóhatásaként, kisebb ingadozással, fokozatosan emelkedik a számuk és arányuk. 1965-ben átlépi a 3000 főt (3029/29,8 ezrelék), 1974-ben pedig a 4000-et (4262/40,7 ezrelék). 1980-tól az ötezres szinthez közelít, és 1983–84-ben eléri a valaha megállapított legmagasabb (4911, illetve 4900/46,1 ezrelék) értéket. Ettől kezdve – talán a politikai változások jeleinek köszönhetően – fokozatosan mérséklődik az öngyilkosságot elkövetők száma és aránya.
A hazánkban számított öngyilkossági arányszám már 1897-ben is magas volt: százezer lakosra 21 jutott. 1910-re ez a szám 27-re emelkedett, s ezzel hazánk – Szászországot nem számítva – nemzetközi viszonylatban is az élre ugrott, hogy aztán a „rangsorban” sokáig az első helyek valamelyikén találjuk.
Emile Durkheim Az öngyilkosság című szociológiai tanulmányában így fogalmazza meg a szó definícióját: „…E végső lemondás valamennyi lehetséges formájának közös vonása, hogy a kivitelező aktust a dolog ismeretében hajtják végre: vagyis az áldozat a cselekvés pillanatában tudja, mi lesz viselkedésének eredménye, tekintet nélkül arra, hogy milyen indok késztette az elhatározásra… Ezek a halálesetek tehát meghatározott, homogén, minden mástól megkülönböztethető csoportot alkotnak, ezért külön szóval kell jelölni. Az öngyilkos szó megfelel erre a célra.”
Hogy miért kellett egy tizennyolc éves lánynak meghalnia?
Egy fiú miatt.
Szerelmi história a fővárosban. Budán, a Bartók Béla úton.
A lány csalódott, s ezért elhatározza, hogy meghal. Megöli magát gázzal. De előbb még megrendezi a saját halálát. Ravatalt épít a fürdőszobában. Becipel egy négylábú asztalt, és a legszebb asztalterítővel leteríti. Körbekeríti virágokkal, megfésülködik, majd felöltözik. Rózsát tűz a hajába, kinyitja a gázt, és felfekszik a ravatalra.
Így találják meg holtan.
Egy fiú miatt.
Illyés Gyula írja a Kháron ladikjában: „Az egész filozófiának egyetlen fogas kérdése van: az öngyilkosság. Ér-e annyit az élet, hogy elfogadjuk, már saját akaratunkból is. Életünk öröklét igényű. A halál bármilyen elfogadása tehát öngyilkosság. Az öregség elfogadása is az. Holott mi a választás, ha nem fogadjuk el?”
Az öngyilkos férfiak és nők közel azonos módon vetnek véget az életüknek, ám a férfiak elsősorban az akasztást (zsinegelést) választják. 1966-ban 58,8, 1990-ben 65,8, 2002-ben 68,9 százalékuk halt meg ilyen módon. A nők a mérget részesítik előnyben. 1966-ban 34,4, 1990-ben 50,5, 2002-ben 33 százalékuk halt meg mérgek, illetve kábítószerek túladagolása következtében. Ami a „gyengébb nem” körében az akasztást illeti, a szóban forgó években így alakultak a százalékszámok: 32,8, 31,9 és 42,1. Említést érdemel, hogy az utóbbi időben megnőtt azoknak a száma, akik valamilyen magas helyről ugrottak le és vetettek véget az életüknek. Férfiak: 1966: 2,1 (nők: 3,9), 1990: 4,5 (8,8), 2002: 5,3 (13). Meglepő, hogy a lőfegyver használata nem jellemző.
A látvány megdöbbentő.
Anya és lánya a földön, a konyha kövén. Mellettük szétszóródott kártyalapok. Az anya ötvennyolc éves, a lánya huszonnyolc. A „rózsaszínű” halál már eljött értük. Lassan bódultak el, mint részegek az italtól. Elkábultak. S aztán lefordultak a székről.
De előtte még kijátszották utolsó kártyájukat. Tudván, hogy a kártya az ördög bibliája. Önmaguk előtt nyitott kártyákkal játszva, felfedve egymás előtt a szándékukat. Lehetséges, hogy egyetlen lapra tettek föl mindent?
Anya és lánya.
Freud szerint az öngyilkosság a halálösztön győzelme az életösztön felett.
Az utóbbi húsz-huszonkét év tapasztalatai azt igazolják, hogy az öngyilkosságot elkövetők 43–56 százaléka házasságban élt. 1980-ban például az öngyilkosok több mint a fele került ki közülük. Az utána következő években ez az arány fokozatosan csökkent, 2000-ben 44 százalék körül stabilizálódott. A nőtlenek és a hajadonok öngyilkossági mutatója 1980 óta fokozatosan nő. Az elváltak öngyilkosságon belüli aránya 1980 után jelentősen csökkent, de 2002-re visszaállt a korábbi állapot. Az özvegyek körében jelentősen változtak a számok. 1980-ban 10,3, 1995-ben 23,7, 2002-ben 16,9 százalékot jegyeztek fel. Viszont 1965 és 1967 között a férfiak között a legtöbb öngyilkosságot az özvegyek követték el, utána jöttek az elváltak, majd a nőtlenek, végül a házasok. A nőknél ez volt a sorrend: elváltak, hajadonok, özvegyek, házasok.
A szög alapvetően arra való, hogy beverjük a szoba falába, és ráakasszuk régi tükrünket, képünket. A szög azonban méltatlanabb feladatot is kaphat. Nem egy esetben az élet kioltásában segédkezett.
Ki tudja, hogy a papa és a mama hetven-hetven esztendeje mögött milyen élet rejlett? Mennyi volt benne az öröm, és mennyi a keserűség? Hozzátartozójuk nem volt, vagyonuk gyakorlatilag semmi. Abból a kevéske pénzből, amelyből éltek, a papa olykor eljárogatott fröccsözni. De sohasem jutott el a részegségig. A mama azonban nem nézte jó szemmel a papa kilengéseit, és egyszer meg is jegyezte: „Megállj, ha nem hagyod abba, öngyilkos leszek!” A papa megígérte, hogy nem jár el többet a kocsmába, de egy idő után megint csak elkezdett iszogatni. S amikor az egyik napon, este tíz óra tájban hazaérkezett, felakasztva találta a mamát.
A papa egy szót sem szólt, nem kiabált, nem jajgatott, nem ment a rendőrségre. Csendesen kicsoszogott a konyhába, keresett egy másik kötelet, rácsomózta a sajátját a mama kötelére, és ő is felakasztotta magát.
Azt mondja a parasztember, ha meghal valaki: na, ez is elrúgta a szeget.
A szög nem mond semmit. Hallgat.
A nemzetközi statisztikai adatok szerint a százezer lakosra jutó öngyilkosságok száma 1959 és 1966 között Magyarországon volt a legnagyobb. 1966-ban 30. Utánunk Ausztria következett (23), majd az NSZK (az NDK-val együtt: 21), Svédország (20), Svájc (18), Dánia (18) és Franciaország (15). 1994 és 1998 között, amikor hazánkban százezer lakosból 32 lett öngyilkos, többek között Oroszország (37) és Észtország (33) előzött meg minket. De hasonló volt az arányszám Szlovéniában (30) és Ukrajnában (29) is.
Ugyanakkor alacsony viszont az öngyilkossági arányszám a katolikus, illetve a katolikus kultúrájú, valamint a hívő ortodox vallású országokban, így például Görögországban (3-4), Olaszországban (5-8), Spanyolországban (8), Portugáliában (6-10), Lengyelországban (6-14) és Írországban (10-11). A megállapítás érvényes Brazíliára, Chilére, Argentínára és Mexikóra is (3-7).
A negyvenéves képzőművész magánélete rendezetlen, életpályája sikertelen. A végeredmény: belső egyensúlya felborul, s kiugrik a negyedik emeletről. Gyakorlatilag nem marad ép csontja, mégis életben marad. Az ügyeletes sebészorvos négyórás műtéttel összerakja a törött darabokat. Amikor a férfi az operáció után eszméletre tér, éjszaka van, az ügyeletes nővér nincs a kórteremben, a többi beteg alszik. Az öngyilkos számára világossá válik, hogy hol van, hihetetlen akaraterővel a nyitott erkélyig vonszolja magát, majd átbillen az alacsony fémkorláton. Ez a második ugrás a hatodik emeletről már halálos.
Ami az öngyilkosságok szezonális megoszlását illeti: áprilistól augusztusig sokkal több az ilyen tragédiák száma, mint az év egyéb hónapjaiban. A vegetáló és a nagyon alacsony életnívójú emberek lelki egyensúlya is ilyenkor borul fel a legkönnyebben. A legkevesebben decemberben mondanak búcsút az életnek. A hét napjai közül az öngyilkossági statisztikában a hétfő „vezet”, az utolsó a vasárnap.
Egy búcsúlevél. „Édes Pannikám! Ne csinálj felhajtást, sikoltozást, cirkuszt. Ez nem való. Kapsz egy levelet. Diszkréten majd átadják. Csókol az Apu. Szeresd Pistikét és Juckót… Nagyon szerettelek, mindenkinél jobban. Remélem, te is…
Az asztalos háromnegyed részben elvitte a szerszámokat.
Evangélikus voltam. 13-as ének: Mily nagy az Úr szerelmessége.”
Egy másik. „Miklóskám. Búcsúzóul csak annyit, dolgozz, s ha tudsz tanulni, tanulj tovább! Vigyázz magadra, mert az emberek aljassága határtalan, lásd példám. Gondolj rám szeretettel, aki nem is voltam rossz. Majd később talán rájössz. A levelet add oda Marikának meg Jutkának. Milliószor ölel, csókol Anyu.
Az igazolványom nem tudom, hová tettem. Kitettem az anyakönyvi kivonatot, sok sikert az életben, légy nagy focista. És törlessz! Mintha az apád lennél! Csókol Anyu.
Rosszul esett, hogy tegnap nem csináltad meg, amire kértelek.”
Végezetül a halálozási okok összevetésekor kiderül, hogy 2002-ben a 132 833 elhunyt közül ischaemiás szív- és a daganatos betegségekben haltak meg a legtöbben. Jelentős a számuk azoknak is, akiknek a magas vérnyomás vagy a májbetegségek okozták a halálukat. A cukorbetegek száma fokozatosan növekszik, a napokban közzétett adatok szerint tíz év múlva minden tizedik magyar állampolgár ebben a betegségben szenved majd. Az öngyilkosok száma azonban két évvel ezelőtt (2843) több volt, mint a cukorbetegségben elhunytaké (2352).
Kosztolányi Dezső írta egy helyütt „Az öngyilkosságról mindig az volt az érzésem: megnyugtató, hogy van, hogy lehetséges. Be vagyunk zárva egy börtönbe, de valamennyien magunknál hordjuk a börtönünk kulcsát.” Jó volna hinni, hogy ezt a kulcsot egyre kevesebben találják meg.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
