Immár ötven esztendő telt el azóta, hogy az első David Attenborough-filmet levetítette a televízió. Ön azóta is rendkívül aktív, generációk nőttek fel műsorain. Hogy érzi, milyen irányban változott ez idő alatt a világ, s milyen új célokat tűz ki mostanság saját maga elé?
– Az biztos, hogy a természettel együtt a világ is sokat változott az elmúlt ötven évben. Ami például megdöbbentő, hogy míg egyes térségek rengeteget fejlődtek, a világ más részein sokkal több lett a szegény, nyomorgó ember. Ha meg akarjuk menteni a jövőnket, komolyan oda kellene figyelnünk a természet adta értékeinkre, ma mégis azt látjuk, hogy az érintetlen területek nagysága évről évre csökken. Természetesen ezzel együtt az élővilág tere is csak kisebb és kisebb lesz. Következésképp a mögöttünk hagyott néhány évtized alatt egyre több faj került a kihalás szélére, noha a lehetőség a kezünkben volt, hogy megóvjuk őket. Ezeket a dolgokat mindenképpen tudatosítani kell az emberekben. A helyzetet azonban mégsem látom teljesen feketének, hiszen ötven éve még nem is ismertük a valódi problémákat, így azt sem tudtuk, mit kell tennünk a megelőzésükre. A politikusok sem voltak tisztában a probléma súlyával, sőt akkoriban nem is igazán léteztek olyan intézmények, minisztériumok, amelyek a környezet megvédésével foglalkoztak volna. Ma már legalább nagyjából sejtjük, mekkora gonddal állunk szemben. Sőt, mára már döntéshozóink is rájöttek, hogy milyen fontos például a vizeink védelme, s az utóbbi években tettek is lépéseket a megmentésük érdekében. Hasonló a helyzet a légszennyezéssel is, noha mindkét esetben számos tennivalónk van még.
– Nem is olyan régen még egész családok jártak együtt moziba, vagy ültek le otthon a képernyő elé. A mai rohanó világban azonban egyre nagyobb darabot szakít ki életünkből a politika, az ifjúság pedig akció- és horrorfilmeken nő fel. Mit gondol, miként lehetne a környezet, a természet, vagyis összességében: a tudomány kérdéseit, kihívásait közelebb hozni az emberekhez?
– Ez egy nagyon nehéz feladat, de mindannyiunknak, akiknek erre lehetőségünk van, tennünk kell a jó ügy érdekében. Bár valóban sokan gondolják úgy, hogy a tudomány unalmas, de ha jó újságíró vagy, mégsem annyira nehéz megtalálni azokat a témákat, izgalmas újdonságokat, amiket, ha megragadsz, érdekessé tudsz tenni bárki számára. S persze szükség van a jó stílusra is, éppúgy, mint egy író esetén. Ugyanez a helyzet a televízióval is.
– Erre gondolt, amikor előadásában a kommunikátorok felelősségéről szólt?
– Igen, egyértelműen. Meg kell értenünk, hogy nekünk, akik kapcsolatba kerülünk a nyilvánossággal igenis hatalmas a felelősségünk, s egyáltalán nem mindegy, mit hallanak tőlünk az emberek.
– Néhány hónappal ezelőtt Magyarországon járt. Milyen célokkal érkezett, illetve tervezi-e, hogy ismét nálunk forgasson?
– A nyáron egy alig egy napig tartó csodáról, a tiszavirágról forgattunk önöknél. A jövőben valószínűleg vissza fogok még térni Magyarországra. Nemrég értünk ugyanis egy nagy körút végére, amelynek során ellátogattunk Afrikába, Dél-Amerikába, Ausztráliába, valamint több európai helyszínre, s mindenütt az adott helyre egy-egy leginkább jellemző jelenséget figyeltünk meg.
A tudomány ünnepe. Egy magyar professzor, Csermely Péter is részesült csütörtökön az Európai Unió kiemelkedő tudományos teljesítményekért odaítélt elismerésében, a Descartes-díjban. Az egymillió euró összdíjazású díjakat Vacláv Klaus cseh államfő és Janez Potocnik, a kutatás-fejlesztésért is felelő uniós biztos jelenlétében osztották ki a prágai várban. A határokon túlívelő tudományos munka megbecsüléséül két kutatócsoportnak kiosztott elismerés mellett idén először a tudományos kommunikáció területén kifejtett kiemelkedő teljesítményeket is díjazták, összesen 250 ezer euró értékben. Az öt díjazott egyike volt – David Attenborough természetfilmes, Vincent Lamy filmproducer, Ignaas Verpoest tudományoskiállítás-szervező és Wolfgang M. Heckl, a müncheni Deutsches Museum igazgatója mellett – Csermely Péter is. A díjat a Semmelweis Egyetem professzorának a már eddig mintegy ötezer fiatalt érintő, őket a tudományos élettel megismertető kutató diákok mozgalmának megszervezéséért ítélte oda a zsűri. A fiatal tudós rámutatott: a legfejlettebb országok pénzt és energiát nem sajnálva rendkívül sokat áldoznak a kutatás-fejlesztésre, aminek az eredménye jól látható. Noha a dollárszázmilliókat felemésztő kutatásokra Magyarországon nincs lehetőség, reméli, hogy előbb-utóbb nálunk is létrejön egyfajta olyan közös minimum, aminek mentén politikai csatározásoktól függetlenül, szakmai alapon legalább a mindannyiunk számára fontos célokat ki lehet majd jelölni.
