Hol a pénz?

Nem létezik a szocializmusnak olyan ellentmondása, amelyet ne lehetne stilisztikailag feloldani – mondta valaki anno, az úgynevezett pangás idején. Aztán mégis úgy fordult a világ, hogy az izzadságszagú magyarázás, a mínuszba fordult tervszámok pozitívvá bűvészkedése és semminemű fogalmazási trükk nem segített: a rendszer megbukott. Mi, magyarok eleget láttunk-hallottunk a múlt század propagandakincseiből – rugalmas elszakadásnak nevezett fejvesztett menekülés, önkéntes adománynak mondott kötelező békekölcsön, osztogatásnak becézett fosztogatás –, nem könnyű új, elhihető jelszavakat fogalmazni. Különösen az előző rendszerhez szellemileg is kötődő, a valóságtól idegen politikaművelők vannak ezzel bajban, az ő agyszüleményük az olyan röhejes szlogenselejt, mint a „lendületben a város” (Budapest) vagy „lendületben az ország” (Magyarország).

Ez utóbbi lendület jelen van feliratként a kormányszóvivői pulpitus táblácskáján, egyes miniszterek és kormány közeli vállalkozók bankszámláján, azonban az országban másutt nemigen találkozhatunk vele. A direkt pénzügyekkel foglalkozó ágazatokon – bankszféra, biztosítás – kívül nincs ma olyan területe a magyar gazdaságnak és közéletnek, ahol meglenne a szükséges pénz. A balliberális koalíció harmadik esztendejében az agrártársadalmat összeomlás fenyegeti, a vállalkozások terhei nem csökkennek, a lakosság eladósodott, az egészségügynek, kultúrának, környezetvédelemnek, oktatásnak még a működésére sincs elég fedezet, nemhogy a fejlesztésére. Nyilatkozhatnak sikerekről az illetékesek, ha az adóhivatal százmilliárd forint áfa-visszatérítéssel tartozik a vállalkozóknak, a gazdáknak egy fillérjük sincs önfinanszírozásra, szélnek eresztik a közalkalmazottakat, egyetemisták háromhavi késéssel kapják kézhez az ösztöndíjukat, vidéken hét végén egy orvos ügyel tucatnyi faluban, a betegek hozzátartozói visznek ételt, gyógyszert a kórházba, az árvízvédelmi beruházások stagnálnak, nincs elég pénz út- és vasútfejlesztésre, még az állami erdők hernyókár-megelőzésére, a jégverés elleni védekezésre sem jut elég. Az állami deficit mértékét megpróbálták ugyan a magánnyugdíjvagyonnak a pluszoldalhoz csapásával kozmetikázni, de nincs az a statisztika és odahelyezett hivatalvezető, aki szépíteni tudna azon a napvilágra került adaton, miszerint az idén a magyarországi reálkeresetek értéke – esztendők óta először! – kevesebb, mint tavaly volt. Csupán ez a puszta tény leleplezi a „lendületben…” propaganda hazugságát.
Ez a remek kormányzás és gazdálkodás eközben mind többe kerül. Jövőre tovább nőnek megélhetési költségeink: drágul a villanyáram, a fűtőgáz, a víz- és csatornadíj, a szemétszállítás és kéményseprés, többet kell lerónunk illetékekre, autópálya-használatra és temetkezésre. Januártól többet fizetünk – a fővárosban például az egyre romló minőségű – közlekedésért, vidéken a helyi és távolsági utazásért. Az általános rezsinövekedés garantáltan magával húzza a privát gazdaság termékeinek és szolgáltatásainak árát.

Mindezek után csak arra az egyetlen kérdésre kellene válaszolnia a kormányzó szocialista–balliberális koalíciónak, azon belül az éppen hivatalban lévő pénzügyminiszternek: hol van a pénz? Hol van, amit átörököltek az előző, agyongyalázott kormánytól, hol az a temérdek befizetett áfa és egyéb adó, járulék, illeték, bírság, vám, jövedék, privatizációs és más bevétel? Minisztereink legtöbbje most téli vakációra megy kipihenni a lendületben töltött esztendő fáradalmait, ám ha hazajönnek, azért valakinek meg kéne már kérdezni őket.