Egy bizonyos: Röntgen jól gondolta, hogy újfajta sugárzást fedezett fel. 1895. november 9-ről 10-re virradó éjszaka Röntgen megismételte Lenard és Hertz kísérleteit, s ekkor jött rá az újfajta sugárzás létére. 1895. december 20-án tárta a világ elé kutatásainak eredményét. Ezt írta az egykori bécsi napilap: „Ha a hír igaz, az emberiség a tudományos kutatások olyan korszakalkotó eredményéhez jutott hozzá, amely mind a fizikában, mind az orvostudományban ragyogó távlatokat nyit a fejlődés előtt.” Mindezt azért írták, mert a cikk mellett látható volt egy kézfej, egy élő ember kezének a csontjai, ami lélegzetelállító volt. A felvétel a felesége kezéről készült.
Összefoglalóját kinyomtatta, s elküldte Európa neves fizikusaihoz. Azután jöttek az újságcikkek, s a világ számos országában elkezdtek röntgenfelvételeket készíteni. Magyarországon is. A párizsi akadémián Poincaré mutatta be az első röntgenképeket 1896. január 20-án. Aztán pár évre rá neki ítélték az első fizikai Nobel-díjat. Röntgen elsőségét ugyanis azonnal kétségbe vonták, mert felfedezésének nem voltak szemtanúi, s magát a jelenséget korábban többen is észlelték. Például másfél évtizeddel korábban egyik tudóstársa, Goldstein már leírta, hogy katódsugarakkal kísérletezett, és az egyenes katódsugaraktól védett fluoreszkáló ernyő valami miatt mégis fénylett. Nem tudta, hogy miért, mindenesetre cikket írt róla, amelyet angolra is lefordítottak, sokan elolvasták, de nem gondoltak semmi különösre.
Röntgen megfigyelése előtt egy évvel J. J. Thomson, a későbbi Nobel-díjas, szintén megfigyelte ugyanezt a jelenséget, amelyet nem értelmezett, de ez kísérletének csak egy mellékzöngéje volt, ezért nem is foglalkozott vele. Az amerikai Goodsped már a 90-es évek első felében készített felvételeket X-sugarak segítségével, de hogy ezek hogyan sikeredhettek, annak az okát nem tudta megfejteni, azt hitte, hogy valamit elrontott kísérletei közben. A világon elsőként tehát ő készített röntgenfelvételt, s 1896-ban – kissé szomorúan – ezt írta a németeknek: „Csak azt kérjük, ne felejtsék el, hogy a világ első ilyen felvételét hat évvel ezelőtt a pennsylvaniai egyetem fizikai laboratóriumában már elkészítették.”
A felfedezés legnagyobb ellenlábasa volt Philipp Lenard, aki ugyanott dolgozott, s nehezen tudta elviselni, hogy bár az ő kísérletét ismételte meg Röntgen, midőn felfigyelt az újfajta sugárzásra, mégsem őt tekintik az X-sugarak valódi felfedezőjének. Nyilván amikor ő kísérletezett a Lenard-csővel, akkor is fellépett e különleges sugárzás, de Lenard azt nem vette észre, nem tartotta fontosnak, meg nem is értette, mi ebben az újdonság. Az egyetlen tudós, aki értette: Röntgen volt.
Lenard azonban minden megtett annak érdekében, hogy az X-sugarakat nehogy Röntgenről nevezzék el, sőt elérte azt is, hogy a Harmadik Birodalom idején Röntgen nevét kitörölték a német tankönyvekből, s a sugarakat akkoriban nem röntgensugaraknak, hanem 12 éven keresztül Lenard-sugaraknak hívták! Lenard könynyedén eltüntethette Röntgent, hiszen a náci ideológia legfőbb hirdetőinek egyike volt, Röntgen meg 1923-ban már elhunyt. Életrajzírói szerint e gyógyító sugarak megtalálója, az emberiség egyik megmentője az első világháború utáni időkben igen szűkös körülmények között élt, s a bizony hiányosan táplálkozó tudós szervezete nem tudott ellenállni az emésztőrendszerét megtámadó betegségnek. Végrendelete értelmében minden kéziratát elégették. Nobel-díjának pénzösszegét a würzburgi egyetemre hagyta, de halála évében, 1923-ban az akkor bekövetkezett infláció következtében adománya elértéktelenedett.
Röntgen felismerését véletlen felismerésnek mondják. Nem biztos, hogy ez szerencsés megfogalmazás, hiszen láttuk: a jelenséget mások is észlelték, de nem tudták értelmezni.
Úgy tűnhet persze, hogy a véletlennek tűnő felfedezés csak nagyon okos ember számára adatik meg. Edison véletlenül jött rá arra, hogy a szénszálas izzólámpák a leghosszabb élettartamúak. Véletlenül jött rá? Nem biztos, hiszen kipróbált vagy kétszáz anyagot, s szerencsére az egyik egy szénszál volt. Ma már tudjuk, hogy a wolframszálas izzólámpák élettartama sokkal hosszabb; arra véletlenül a magyar tudósok jöttek rá, hogy ha az izzólámpát kripton gázzal töltik meg, sokkal jobb fényt adnak.
Fleming 1928-ban egy baktériumokat tartalmazó tenyészetet lefedetlenül hagyott a laboratóriumban, s miután a tenyészetbe penészgomba került, felfigyelt arra, hogy a gombafoltok körül a baktériumok elpusztultak. Később rájött arra, hogy egyes baktériumokra ez a gomba hatástalan maradt, másokat viszont elpusztított. Véletlen felfedezésről van szó, bár tegyük hozzá, hogy korábban a lizozim levű fehérje baktériumpusztító hatásával foglalkozott. Fleming írta 1945-ben: „Penicillin úgy keletkezik, hogy egy Staphylococcus táptalaj penésszel szennyeződik. Megfigyeltük, hogy a penésztelepek körül a Staphylococcus-tenyészet átlátszó lesz, és szemmel láthatóan feloldódik. Ez rendkívüli jelenség volt, ezért kísérleteinkben a penészt tiszta tenyészetben izoláltuk, és néhány tulajdonságát meghatároztuk. (…) Kísérletünk azt bizonyította, hogy a penicillin bakteriosztatikus hatású, tehát bénítja a mikrobák szaporodását.”
A XX. század első felének talán két legfontosabb orvosi alkalmazása a röntgenkészülékek és a penicillin használata lett. Fleming hosszú időn keresztül egy olyan anyagot keresett, amely el tudná pusztítani a fertőző mikrobákat anélkül, hogy a beteg szervezetének sejtjeit megtámadná. Kísérletei során sokszor mondogatta: „Mihelyt fedetlenül hagy az ember egy baktériumtenyészetet, mindig csak bosszúsága lesz, a levegőből belehull valami.”
Miután észlelte a levegőből aláhulló – kéretlen valami okozta – különös jelenséget, ezt mondta az egyik kollégájának: „Nézze csak, milyen érdekes. Szeretem az ilyen dolgokat, még kisülhet belőle valami.” Nem sok olyan tudósról tudunk, aki eltűrte, hogy kísérletét valami tönkretegye. Fleming azonban tűrte. Szerencsére.
De felidézhetnénk Szent-Györgyi Albert felismerését, vagy akár visszatérhetnénk a legrégebbi találmányokig. Nyilván nehezen bizonyítható, hogyan jött létre egykor a magyar kocsi, az a fajta megoldás, amikor egy bőrszíjakra felfüggesztett kocsitest aránylag kellemes utazást tett lehetővé. A magyar kocsi lényegében a szekér egy különlegesen könnyű és rugalmas változata volt, olyan fedeles kocsi, amelyeket könnyű volt felemelni, könnyű volt a kátyúból kiemelni. Hogy hogyan jött rá minderre valaki, véletlenül, nem tudjuk. Ahogyan a magyar lelemény a bányavizek kiemelésénél s a bányászatban használt első, sűrített levegős berendezésnél is megfigyelhető, itt viszont már tudjuk, hogy a híres selmecbányai Hell család találmányáról van szó.
A tudományban és a technikában számos felismerésre mondjuk rá, hogy a véletlen szülötte. De ha jobban megvizsgáljuk, mindig ott van mögötte az a természettudós vagy műszaki gondolkodó, aki hosszú időn keresztül hasonló témakörökkel foglalkozott, s akinek volt megfelelő tudása ahhoz, hogy a kísérletsorozatban egy, a szokásostól eltérő jelenséget is értelmezni tudjon. A találmányok és felfedezések nem kis része elvész az emberiség számára – különösen napjainkban a reáltudományokban –, mert talán sokkal könnyebb az újat felismerni, mint elismertetni. Az igazi véletlen sokkal inkább ahhoz szükségeltetik, hogy az illető rátaláljon arra, aki tudományos vagy műszaki megoldását támogatásra méltónak találja, s hajlandó rá áldozni annak reményében, hogy a befektetett összeg többszörösét kapja majd vissza.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
