Menekülő kincsek
Pannonhalma kultúraépítő szerzetesei
n Lőcsei Gabriella
Azt ugyan számon tartjuk, hogy az első magyar iskolát – kolostoriskolát – bencés szerzetesek működtették, hogy az első magyar szavakat is ők rögzítették, arról azonban szinte teljesen elfeledkeztünk az idők folyamán, hogy a magyar művelődés alapjait idegenből jött, feltehetően nyelvünket sem ismerő férfiak rakták le.
– A Krisztus utáni VII. században Itáliából elinduló, Szent Benedek reguláját követő szerzetesek hosszú utat tettek már meg, amikor Géza nagyfejedelem letelepítette őket a „Pannónia szent hegyén lévő Szent Márton-monostorban” – mondja Várszegi Asztrik főapát. – Ki Róma környékéről érkezett, ki Prága felől, nem beszéltek magyarul. Többen közülük két kultúra, a bizánci és a latin alapos ismeretével rendelkeztek, és becsülni tudták az övéktől különböző műveltséget. Ma úgy mondanánk: dialógusképesek voltak. A kor hivatalos nyelvén, latinul társalogtak egymással és környezetükkel. Az egyik első cselekedetük volt, hogy a körülöttük levő okos szemű gyermekek számára kolostori iskolát alapítottak, és tanítani kezdték őket. Ezek a magyar fiúk, a már itt képzett bencés szerzetesek első nemzedéke – például Mór, a Szent Márton hegyén alapított monostor szerzetese, apátja, később Pécs püspöke – még szintén latinul írt és értekezett. A következő nemzedék azonban a továbbra is hivatalos nyelvnek tekintett latinba bele-beleillesztette az élő magyar nyelv kifejezéseit is. Az idegenből jött atyák tehát a latin segítségével plántálták át a kereszténység gondolatvilágát az itt élők tudatába, ugyanakkor beleolvasztották a maguk nyelvhasználatába, gondolkodásába azt a civilizációt, amelyet környezetük kínált.
– A Szent István király által 1002-ben adott kiváltságlevélben nemcsak a Szent Márton hegyén álló monostor jogait rögzítették, hanem a falai között élő szerzetesek azon feladatát is, hogy az ország fennmaradásáért és sértetlenségéért naponta imádkozzanak. A jogokat, a birtokadományokat erősen megtépázták a századok. Tudták teljesíteni a királyi okiratban megfogalmazott napi teendőjüket hányatott történelmük során a bencés szerzetesek?
– Aki a közösségi misét mondja, ma is népünk, országunk megmaradásáért, jólétéért ajánlja fel imáit minden áldott nap. A keresztény közösség minden korban értelmezni tudja a küldetését. A kolostori közösség is. Miközben imádságos távolságban él a világtól, sorsközösséget is vállal vele, megpróbál úgy létezni, úgy cselekedni, hogy mindenki számára minta lehessen. Minta az értékes élet megvalósítására, a szeretet megélésére, minta az állhatatosságra, a nyitottságra, a fogékonyságra.
– Tűzvész, pogány dúlás, erődítményei alá rejtett robbanószer rombolta az első magyar bencés kolostor falait. Ha kegyesebb lett volna hozzánk a história, ma ezer esztendő építészettörténeti bemutatója is lehetne a pannonhalmi apátság épületegyüttese…
– Pannonhalma ma álló temploma magában foglalja a XI. századból, Szent István korából származó első templom nyugati apszisát, az 1137-ben felszentelt második templom északi és déli oldalfalait. A mai képet stílusban és nagyságban a XIII. században élt Oros apát által építtetett templom határozza meg. Az épületen jól érzékelhető még az építészettörténetben nem igazán jártas látogató számára is a századonkénti átalakítás, a XIX. századi rekonstrukció pedig egyértelműen meghatározója lett a jelennek. Ezzel a történeti, építészeti hagyománnyal lett az ezeréves pannonhalmi főapátság a világ kulturális örökségének része.
– A mai kor emberének szinte hihetetlen, mégis ezt igazolják a kolostor legféltettebb kincsei: ami a kövek által nem maradhatott fenn, arról nyolc-kilencszáz éves pergamenek tesznek tanúságot.
– Levéltári gyűjteményünk hű tükre első évezredünknek. Egy-egy részletből felcsillan az egész korszak gazdag képe. Az 1002-ben adott pannonhalmi kiváltságlevélnek a XII. századból való másolatát őrizzük, és itt van az 1055-ben keletkezett Tihanyi alapítólevél is vagy hatvan értékes Árpád-kori oklevél társaságában. A vörös bőrkötéséről Liber rubernek nevezett könyv az összes adománylevelet tartalmazza, amely 1217 és 1240 között kolostorunkkal kapcsolatban megfogalmazódott. Elődeink, akik mindig is szeretettel ápolták és vigyázták a rendi hagyományokat és a kolostori kultúrát, arra is nagy gondot fordítottak, hogy a legfontosabb okiratokról hiteles másolatok készüljenek. Ha menekülniük kellett, ki északra, ki délre szaladt a ládányi archívummal, Isten kegyelmével csak megmarad belőlük valamennyi, így gondolták.
– Átmeneti korban élünk, szorongunk és félünk, ha öröknek hitt értékek és intézmények tűnnek el a látókörünkből. Szent Benedek magyarországi követői számára aligha ismeretlen ez az érzés, összeszámolni is lehetetlen, hogy ezeréves jelenlétüket hányszor árnyékolta be az ideológiai vagy politikai önkény és a háború.
– Valóban, Pannonhalma történetét is több hagyományszakadás jellemzi. De alapításától kezdve a II. József uralkodása alatti feloszlatásáig a történelmi próbatételek ellenére is egységesnek tekinthető a magyar bencések élete és kultúrateremtő tevékenysége. A monostor szellemi és anyagi erejéből fakadt, hogy a kor nyújtotta lehetőségek között mindig foglalkozhatott építészettel, a művészetek pártfogásával, kolostori iskolákkal, lelkipásztori munkával. S mindezek mellett a környék lakosságával is, így járult hozzá a keresztény magyar kultúra felépítéséhez.
– Úgy hiszem, a legdurvább hagyományszakadásnak a rend 1786 és 1802 közötti megszüntetése, valamint az 1950 és 1990 közötti, erősen korlátozott tevékenysége nevezhető. II. József tizenhat évig tartó tilalma után azonban olyan „profilmódosítással” élhettek a magyarországi bencés szerzetesek – oktatással is foglalkozhattak ezután –, amely új utakat nyitott missziós küldetésük előtt és kultúraépítő tevékenységük számára is. Vajon a jelen kárpótolta önöket a negyvenesztendei kommunizmus elviseléséért?
– A rend 1802-es visszaállítása és az oktatás mint új munkaterület sokkal konkrétabbá tette a bencés szerzetesek kultúrához való viszonyát, mint korábban bármikor. Ezt nemcsak a visszaállítást követően megépült pannonhalmi könyvtár, annak folyóirat- és könyvállománya vagy egyes bencés tanárok – például Jedlik Ányos – tudományos eredményei igazolják, hanem azok az emberi kötődések is, amelyek az apátok vagy szerzetesek egyikét-másikát kora kulturális életének jelentős alakjaihoz fűzték. Ezek közül talán az egyik legjobban dokumentált Guzmics Izidor és Kazinczy Ferenc barátsága. Pannonhalma a nevét is Kazinczynak köszönheti. Az 1802-ben kezdődő, szinte folyamatos fejlődés 1950-ig tartott; a kommunista állam megszilárdulása, illetve a diktatúra egyházpolitikája vetett véget neki. 1802-ben 39 szerzetes tért vissza az 1786-os feloszlatás után Pannonhalmára, 1950-ben 250 bencés pap tanár és 50 növendék tartozott a szent hegyen álló kolostorhoz. Ők aztán csak részben maradhattak együtt. 1950-től gyökeresen megváltozott a bencés közösség élete. Működési területük hivatalosan két pontra, Pannonhalmára és Győrre korlátozódott, mindennapjaikban az értékőrzésre és az értékek átmentésére helyeztek súlyt… Jelenleg a III. évezred kihívásaira talán mindenekelőtt fő munkaterületünk, a középiskolai oktató-nevelő munka tesz érzékennyé bennünket. A 12–18 éves korosztállyal való intenzív kapcsolatunk folytán szinte napi feladatként éljük meg, hogy nyomon kövessük mind az értékek terén bekövetkező hangsúlyváltásokat, mind pedig a családok, a társadalom életében lezajló mozgásokat. Az iskolai munka valószínűleg mindennél jobban igazolja számunkra, hogy hit és kultúra nem játszható ki egymás ellen. A monostor szellemi és lelki javainak megosztása mellett nagy és egyre nehezebb feladatunk a történelem tárgyi emlékeinek olyanfajta bemutatása, amely lehetővé teszi, hogy a nap mint nap ideérkező turisták a szerzetességről mint élő valóságról szerezzenek tudomást, és ne csak egy egzotikus világban tett röpke kirándulás legyen ez számukra. A főapátság fenntartásában működő idegenforgalmi iroda ezt a célt igyekszik szolgálni, amikor a hivatásos idegenvezetők mellett alkalmat kínál a gimnázium diákjainak, hogy – az idegenvezetői tanfolyam elvégzése után – az itt élők hitelességével beszéljenek Pannonhalma múltjáról és jelenéről. A magyarországi egyházi könyvkiadás gazdag kínálatában sajátos színt és érdeklődést képvisel a Bencés Kiadó. Fennállása óta nagy figyelmet szentel annak, hogy a monasztikus teológia és spiritualitás régi és új műveinek fordítása mellett közreadjon olyan köteteket is, amelyek a mai Pannonhalma szellemi műhelyében születtek.
– Elmondható tehát, hogy negyven keserű esztendő után a régi bencés tevékenységi körök visszaállításával megadatott a „kárpótlás” a pannonhalmi szerzetesi közösségnek? És vajon milyen kultúraépítő feladatok várnak önökre a jövőben a szekularizált, bizonytalan értékrendű, a fogyasztásra s nem a szellemi javakra összpontosító világban?
– Hagyományaink alapján reménnyel tekintünk a jövő elé még akkor is, ha éppen történeti tudásunk és a rend évezredes hagyománya tanít bennünket arra: az élet változás. Ha ebben a változásban megragadjuk azt, ami az őskereszténységnek volt sajátja, akkor mindig képesek leszünk új kultúrát is építeni.
Köves kút, homokút
Kilencszázötven éves a Tihanyi alapítólevél
Magyarországon keletkezett és eredeti példányban fennmaradt legkorábbi nyelvemlékünket, a tihanyi apátság 1055-ből való alapítólevelét is a pannonhalmi bencés apátság könyvtárában őrzik. A 950 éves oklevél latin szövegében 58 magyar közszó és helynév, valamint 33 névutó, illetve képző található. Vajon minek köszönhető, hogy oly sok balszerencse s viszály után eredeti formájában, sértetlenül fennmaradt és Tihanyból Szent Márton hegyére került az irat?
– Az I. András király kézjegyével ellátott irat vándorlásáról, helyváltoztatásáról – mondja Csóka Gáspár – az első igazán biztos adat 1723-ból való, ekkor került Győrből Szent Márton hegyére ez a rendkívül becses iromány. [Tihanyból feltehetően a török időkben menekítették el, az apátság épülete ugyanis az idő tájt végvárként szolgált.] Legközelebb akkor kelt útra a Tihanyi alapítólevél, amikor II. József feloszlatta a szerzetesrendeket. A szent hegyen álló, már akkor nagy múltra visszatekintő kolostort az uralkodó börtönné akarta átalakíttatni, még jó, hogy e királyi tervből végül semmi sem lett. A bencések iratait azonban lefoglalták, és Budára, a helyhatósági levéltárba szállították. A rend visszaállítása után először Győrbe, a káptalani levéltárba kerültek az elrekvirált iratok, aztán visszavitték valamennyit oda, ahonnan elszállították őket. A második világháború alatt, mivel Pannonhalma a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt állt, az értékek biztonságba helyezése nem jelentett gondot az apátság lakóinak. Rövid ideig az oklevéltár adott helyet a koronázási ékszereknek is. Szálasi Ferenc azonban nem bízott az akkori pannonhalmi főapátban, ezért aztán – szerencsétlenségünkre – nyugatra szállíttatta a koronázási palástot, az országalmát és a jogart egyaránt. Az utóbbi harminc évben csupán két alkalommal utaztatták a Tihanyi alapítólevelet, egyszer egy budapesti, másodszor pedig egy székesfehérvári kiállításra. Őrzéséről, védelméről régen is, most is a józan ész parancsa szerint gondoskodtak, természetes anyagokkal vették körül I. András adománylevelét is, akár a többi kora középkori okiratot. Először papírba csomagolták, majd fadobozba zárták, ezek a környezetbarát matériák akkor is óvták a nedvesség, a hőingadozás és a fény káros hatásától a sok évszázados dokumentumot, amikor még semmilyen eszközzel nem tudták szabályozni a műtárgyakat körülvevő levegő hőmérsékletét és páratartalmát. Azt régen is tudták, ma is mondogatják, mi van ártalmára a pergamenhártyára írt szövegnek: a hirtelen hőmérséklet-változás, az erős fényhatás, a levegő nedvességtartalmának jelentős módosulása, valamint az egér és a kutató. Jelenleg páncélszekrényben őrzik a két bőrhártyarészből öszszevarrt Tihanyi alapítólevelet. A két hártyát szalaggal rögzített pecsét fogta össze. E szalagon kívül durva öltésekkel finom szarvasbőr csíkokat is illesztettek az irat hátoldalára valamikor a XVIII. században. A csúf, ám gondos öltések betűt sehol nem takarnak. Vagy húsz esztendeje felmerült a gondolat, hogy restauráltatni kellene a Tihanyi alapítólevelet. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint azonban az oklevél jó állapotban van, semmiféle beavatkozást, helyreállítást nem igényel.
– Akik alaposan ismerik a Szent István uralkodása idejéből – másolat formájában – fennmaradt okleveleket, azt állítják, a tihanyi adománylevél ezektől mind írásmódját, mind stílusát tekintve különbözik.
– Az ómagyar kori magyar nyelv hangrendjéről és nyelvtani rendszeréről rendkívül értékes információkat tartalmazó nyelvemlék leginkább a francia püspöki oklevelekhez hasonlítható. Valószínűleg az alapítólevél keletkezésekor Magyarországon tartózkodó három Lotaringiából érkező papi személy valamelyike működött közre a megszerkesztésében, és talán a tihanyi apátság védőszentjének, Szent Ányosnak a kiválasztásában is. Miklósnak hívták, ez az okirat alján olvasható aláírásából egyértelműen kiderül. Veszprém püspöke lehetett vagy Győr városáé? Az is feltételezhető, hogy az alapítólevél szerkesztése nem egy fázisban történt. Elegáns rímes próza olvasható az írás elején, ám ami utána következik, az emelkedett stílusban előadott kezdő sorokhoz képest rendkívül száraz felsorolása a tényeknek, a tizennyolc birtokrészhez társított királyi adományoknak.
– Mi persze ettől a „száraz felsorolástól” lettünk okosabbak nyelvünk XI. századi állapotát illetően.
– A tihanyi apátság birtokhatárait jelölő szavak közül a későbbiekben csak kevés lett településnév – így a Fuk Siófok –, a többi jórészt ma is használatos köznév: körtvélyfa, mogyoróerdő, köves kút, homokút… És nem is csak nekünk, magyaroknak becses ez a latin szövegbe plántált, száznál is kevesebb szórványemlék, a kilencven centiméter hosszú, negyven–negyvenöt centiméter széles pergamen, de az egész finnugor nyelvcsaládnak. Hiszen a hozzánk legközelebb álló népeknek sem maradt fenn ebből a korból írásos dokumentumuk. A finnek is a Tihanyi alapítólevélben szereplő magyar szavak alapján következtetnek anyanyelvük XI. századi mondatszerkesztésére, hangrendi változásaira, nem csak mi, magyarok.
