Újvidék belvárosának egyik legforgalmasabb utcáján a járókelők szeme láttára vertek agyba-főbe két magyar egyetemistát – egy fiút és egy lányt – csak azért, mert egymással anyanyelvükön beszéltek. Advent negyedik gyertyagyújtásakor. Európában. Csókoltatom a szerb rendőri szerveket meg a naprakész igazságszolgáltatást.
Nagyjából ez a nyolcvanhetedik magyarverés a Délvidéken. A jelek szerint arrafelé nem szeretnek minket. Ezenkívül nem szeretik még a szlovéneket, a horvátokat, a bosnyákokat, a macedónokat, a koszovói albánokat és lassan már a montenegróiakat sem. Nem az egyszerű szerb emberről beszélek, hanem szélsőségeikről, amelyek tobzódását zabolátlanul elnézi a hatalom, a Karadzsicsot, Mladicsot bújtató Kis-Jugoszlávia.
Ha én lennék nyájas tekintetű Gyurcsány Ferenc milliárdos hitszónok, aki egy sebtiben összeterelt rendkívüli MSZP-kongresszus révén miniszterelnökévé lett ennek a megnyomorított országnak, lépnék valamit. Nem a Vatikánba mennék a magyar katolikus egyházat mószerolni, nem a két nem „igazát” magyaráznám – befolyásomat a határon túli magyarok irányában gyarapítanám. (Amennyiben még szóba állnak velem.) Persze itt kevesebb teátrális elemet, hatásszünetet, gondterhelt sóhajt engedhetnék meg magamnak, itt tudniillik szűkebb a tűréshatár, a remények már régen elfogytak, szagról felismerik a báránybőrbe bújt farkast.
Verik, verik, verik a magyarokat a Délvidéken, és a mi ájtatos manónk a szentatyánál mószerolja a klérust. Hogy miért mer az kiállni nemzetért, hazáért, hogy megmaradjon az ország. Legalább ez a maroknyi… Gyurcsány? Gazdagok közt a hetvenedik. (Jellemrangsor még nem készült.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
