(mire jó 2000 év…)

Én nem tudom, terhelhetem-e egy álmom elbeszélésével a nyájas olvasót. Ez természetesen költői kérdés volt. Terhelem.
Tehát. Egy nagy magyar államférfi kopogtat a mennyország kapuján. (A nevét nem árulom el, mert nem akarom politikai pamfletté silányítani az álmomat.) Szent Péter résnyire nyitja a kaput, s amikor megpillantja a cyranói orrot, jókedvre derül: „Hozta Isten, excellenciás uram! Mi járatban mifelénk?” „Az Atyaúristennel akarok beszélni, a konkordátum értelmében.” „Igazán sajnálom, de Urunk Sir Winston Churchill-lel golfozik, és bármennyire szeretné is, nem tud időt szakítani önre.” „Hiszen Churchill utálta a sportot.” „Itt megszerette. Mivel szolgálhatok még, excellenciás uram?” „Be akarok menni!” (Szent Péter felteszi a kapura a biztonsági láncot.)
„Az a helyzet, hogy az evangéliumban történt egy szerencsétlen kijelentés, és sajnos éppen a Mi Urunk Jézus Krisztus szájából. Mégpediglen, fejből idézem, a gazdagnak nehezebb bejutni a menynyeknek országába, mint a tevének átmenni a tű fokán.” „Én gazdag vagyok ugyan, de sportosan szikár.” „Elnézést, excellenciás uram, mi nemcsak ezt tudjuk, hanem azt is, hogy ön szociálisan érzékeny, és természeténél fogva szegénypárti. De ez, legnagyobb sajnálatunkra, nem változtat a helyzeten.” „Ön ugye napi munkakapcsolatban áll az Úristennel?” „Természetesen.” „A kakaskukorékolás ellenére?”
Szent Péter elpirul. „A Mi Urunk megbocsátó, uram.” „Akkor közölje vele, hogy itt járt a Magyar Köztársaság első embere személyesen.” „Ezt ő magától is tudja, uram.” „Mégsem árt rá emlékeztetni. Hozza tudomására, felettébb elégedetlen vagyok a papokkal, a sekrestyésekkel és a ministráns gyerekekkel. Nem tartják be az alkut.” „Igen, uram, megmondom, uram.” „Messze túllépik a hatáskörüket. És áthágják az én – egyébként szinte végtelen – toleranciám küszöbét is. A saját véleményüket hangoztatják szigorúan rám tartozó ügyekben. A templomokat pedig latrok barlangjává tevék…” „Mire gondol, excellenciás uram, amikor szellemesen e klasszikus mondással él?” „Arra a pokolfajzatra…” „Ha netán politikai ellenfelére, Orbán Viktorra gondol, őt Lucifer még nem vette állományba.” „Kire gondolnék, ha nem rá, én egy nyitott szívű és engedékeny fickó vagyok, de ami sok, az sok, pokolian unom, hogy ez a klérus uszályába került szájhős a templomokat bújja, és ott fejti ki nézeteit, nem pedig szemtől szemben velem a parlamentben, ahol én vagyok többségben. Mit szól ehhez az egészhez? Ezek a keresztény kurzust akarják restaurálni.” „Erről nekünk is pontos és szabatos véleményünk van, uram.” „Na látja!” „Köszönjük a látogatását, mély tiszteletet érzünk minden becsületes ember iránt, excellenciás uram.” „Helyes. Nem fogok itt kuncsorogni, mert én, ha elfeledte volna, egy büszke baloldali vagyok, mi az hogy, felemelt fejjel járok, és tagoltan beszélek.” „Tisztában vagyunk az ön képességeivel és jellemével, uram, és minden jót kívánunk önnek keresztény szeretettel és türelemmel.”
Azzal Szent Péter kulcsra zárta a kaput.
Az államférfi dacosan felvetette a fejét, szemüvege szikrázott. „Ha az ellenzék ilyen tisztelettudó, méltányos hangot használna velem – gondolta –, még a létjogosultságát is elismerném.”
Ekkor kissé alább szállt.
„Persze ezek mind egy húron pendülnek. Méghogy az Úristen Churchill-lel golfozik. Ennél csak az lenne jobb, ha Orbánnal focizna. Vajon végig tudná-e futni a maratonit? Ez a Péter se egy modern fickó. Az egész bagázs leragadt a keresztény kurzusnál. Mi a fenét várhattam én tőlük, büszke, modern, korszerű, haladó, európai, európénec… Ezek észre sem veszik, hogy közben eltelt kétezer év…”
„Mennyire igaza van, excellenciás uram – hangzott egy égi szózat. – Ímhol a lényeg, a kétezer év…” Az államférfi ismét alább szállt. A tornácon, amely – ugyanúgy, mint az oda vezető út, jó szándékkal van kikövezve – Belzebub állt (mint klerikális torzszülemény) ragyogó mosollyal, kitárt karokkal.
„Hozta Isten minálunk, excellenciás uram. Miben állhatunk szolgálatára?”
„Nos, itt is megadják nekem a kellő tiszteletet – gondolta az államférfi. Aztán hangosan folytatta: – Mit szólnak ahhoz, hogy ezek a papok a Fidesszel karöltve…” „Fáradjon beljebb, önnek mindenben igaza van, excellenciás uram, ön előtt minden kapu nyitva áll.”
Ezen álomi látomásom után az államférfi emelt fővel tért vissza közénk, hogy a múltból elvezessen minket a jövőbe.
Hogy mire érünk oda, én nem tudom…