A szigetországban sokan csalódottak, amiért a Tasszosz Papadopulosz kormányfő vezette görög ciprióta delegáció végül nem tudta elérni Brüsszelben, hogy Ciprus hivatalos elismerése a török csatlakozási tárgyalás előfeltétele legyen. Engedve a nagyhatalmi nyomásnak, a szigetország végül nem gyakorolta vétójogát, cserében azt az ígéretet kapta, hogy még a 2005. október 3-án esedékes csatlakozási tárgyalások előtt a tíz új tagországgal – köztük Ciprussal – aláírandó vámközösségi jegyzőkönyv szignálásával Törökország lényegében el fogja ismerni államukat.
Míg hazájában hősként ünneplik a Brüsszelből jó hírekkel hazatért Tayyip Erdogan török miniszterelnököt, aki már eddig is jelentős reformokat hajtott végre a leendő uniós tagság reményében, addig a ciprusi görög sajtó hazafiatlannak és megalkuvónak nevezi a görög ciprusi vezetést, amiért elszalasztotta a kínálkozó lehetőséget. Sokan felróják az Európai Uniónak, hogy fontosabb volt számukra a vámunió révén megnyíló török piac, néhányan egyenesen azzal vádolják Nagy-Britanniát, hogy elárulta egykori gyarmatát, amikor a tárgyalásokon – a ciprusi görögök szerint – a török fél pártját fogta.
A szigetországban sokan tartanak attól, hogy a török csatlakozás apropóján ismét előveszik azt a rendezési tervet, amely Kofi Annan nevéhez fűződik, és amelyet az idén áprilisban egyszer már népszavazáson elutasítottak a ciprusi görögök – a sziget északi részén élő török kisebbség viszont elfogadott. A nemzetközi közösség által kidolgozott, a szakértők szerint pártatlan terv lényege egy olyan föderális állam létrehozása, amely egy közös elnöki tanács mellett két kormánnyal – egy göröggel és egy törökkel – rendelkezne, az észak-ciprusi otthonukról a törökök által 1974-ben elűzött görögök visszatérését és ottani tulajdonszerzését azonban korlátozná, ezáltal védve a jelentősen szegényebb északi országrészben élő török kisebbséget. A harminc évvel ezelőtt a görög anyaországgal egyesítést akaró puccskísérlet nyomán bevonult török katonaság által elűzött görög ciprióták a terv szerint kárpótlást kapnának elhagyni kényszerült otthonaik után, ahol ma már az időközben Törökországból betelepített törökök élnek. A ciprusi görögök a rájuk vonatkozó korlátozások miatt végül elvetették az Annan-tervet, amely azt jelentette, hogy csak a sziget déli része csatlakozhatott idén májusban az unióhoz, újra zsákutcába juttatva a két országrész egyesítését.
A görögök nagy része főleg gazdasági szempontból mérlegeli a most kialakult helyzetet. A jóval elmaradottabb, egy főre eső 6000 dolláros GDP-vel rendelkező északi rész hazai bruttó összterméke kevesebb mint egytizede a jómódú, 15 ezer dolláros GDP-t magáénak tudható, főleg a turizmusból élő déli országrésznek, így részben érthető a déliek félelme, hogy az egyesítés költségeit velük fogják kifizettetni. Az utolsó megosztott fővárosban, Nicosiában elég egy pillantás a falon túlra, hogy láthassuk a felmérhetetlen különbséget észak és dél között.
A Ciprusi Köztársaság 1960-ban történt megalakulása óta a két nemzet többször került szembe a mostanihoz hasonló holtponthelyzetek miatt. A ciprusi szuverén állam léte és a ciprusi nemzet nem léte közötti ellentmondás, a török kisebbség szétszórt települési elhelyezkedése, a szigeten lévő brit támaszpontok jelenléte és az, hogy nem létezik olyan jogi alaptény, amely a kérdés rendezésének kiindulópontjául szolgálhatna, eddig lehetetlenné tették a probléma megoldását.
Tény, hogy Törökország későbbi csatlakozásával immár elkerülhetetlennek tűnik a ciprusi kérdés rendezése belátható időn belül, mind a török, mind a görög felet egy közös megegyezésre kényszeríti a majdani belépési határidő, és a békére vágyó szigetlakók többsége ettől a történelmi lehetőségtől várja a több évtizedes probléma lezárását, amely Bibó István szavaival élve „a görög– török területi elhatárolódás történeti folyamatának utolsó függőben lévő része”.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
