Példás Mákvirágok

A kettős állampolgárság könnyített megadásáról tartott december 5-i népszavazás eredménytelensége ismételten megerősítette a gondolatot, hogy a Trianon utáni Magyarország polgárainak egyénenként kell bekapcsolódniuk a szétszakított magyar nemzet életének véráramába. A referendum kampányában többször elhangzott: a határon túliak akaratukon kívül veszítették el állampolgárságukat, amit számukra csak visszaadni lehet, megadni kevésbé. Történetünk főszereplője nemhiába szavazott meggyőződésből igennel. Az ő életútja ugyanis egy a Trianon által írt drámák közül. Dr. Szendrey Gábor debreceni nyugalmazott fogszakfőorvos már a rendszerváltozáskor felismerte hivatását, és erdélyi származású – azonos nevű – édesapja emlékére alapítványt hozott létre.

Néhai dr. Szendrey Gábor neve a marosvásárhelyi kórház személyi és műszerállományának háborús megmentésével, illetve ötvagonnyi zsidó gyermeknek a deportálástól való menekítésével vált emlékezetessé Erdélyben. A későbbi szemészfőorvos Nyárádmagyarón született 1900-ban, majd élete első megpróbáltatása tizenkilenc évesen érte a román csapatok erdélyi bevonulásakor: a fiatalembert többedmagával a Marosvásárhelyi Református Kollégium udvarán megkorbácsolták, ezért azon az éjszakán a marosludasi határnál Magyarországra menekült.
– Később Budapesten végezte el az orvosi egyetemet, de Erdély visszacsatolásakor ismét Marosvásárhelyre költözött 1944-ig, ahol a háború végének közeledtével – a marosvásárhelyi kórház vonatparancsnokaként – alkalma adódott megmenteni ötvagonnyi zsidó gyermeket a deportálástól, a kórház összes felszerelésével együtt – emlékezik édesapjára fogszakfőorvos fia, dr. Szendrey Gábor. Ama bizonyos vonatot végül Kaposvárig vontatták, de idősebb Szendrey a felszabadulás hírére ismét Marosvásárhely irányába fordította a szerelvényt. – Hazatérését követően szemészeti klinikát alapított, újraindította a megyei kórházat, és ha lemond a magyar állampolgárságáról, egyetemi tanár lehetett volna, csakhogy ezt visszautasította, ezért saját klinikáján dolgozott a legalacsonyabb beosztásban 1959-ig – folytatja édesapja életútjának felvázolását a fia. Ifjabb Szendrey Gábor 1940-ben, Gyöngyösön született, és életének első húsz évét folyamatos hányattatásban élte le. Édesapja után idegen (magyar) állampolgárnak tekintették Marosvásárhelyen, ezért érettségi vizsgái után nem tudott a román felsőfokú iskolákban érvényesülni. Néhai Szendrey Gábor ekkor döntötte el, hogy fia egyetemi tanulmányainak elvégzéséért visszatérnek Budapestre, ahol 1974-ben elhunyt. – Az sem adatott meg neki, hogy az általa anynyira imádott Erdély földjében térhessen nyugalomra, mert családunk előre megváltott sírboltját a református egyház eladta – teszi hozzá komoran Szendrey Gábor, aki édesapja halálát követően elvégezte egyetemi tanulmányait, és fogorvosi rendelőt nyitott Debrecenben. Erdélyi kapcsolatait azonban megtartotta, és ezek ápolásáért, illetve édesapja emlékére a rendszerváltozás éveiben alapítványt hozott létre, amelynek anyagi hátterét túlnyomórészt magánrendelője biztosítja.
– A néhai dr. Szendrey Gáborról nevezett gyermekvédelmi alapítvány fő tevékenységeként a határon túli, illetve a hazai iskolák támogatását határoztam meg, de az itthoni államilag gondozott fiatalok felkarolására is különös figyelmet fordítottam. Tanfolyamokat szerveztünk több ezer erdélyi tanulónak, valamint finanszíroztuk több mint száz gyermek gyógykezelését és magyarországi műtétjét. Fedeztük székelyföldi iskolák és gyermekotthonok működési feltételeinek javítását. Az elmúlt évben hatvanöt telefonközpontot szereltünk fel erdélyi oktatási és közintézményekben, kórházakban, kolostorokban és nevelőotthonokban. Felújítottuk Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely kórházainak kommunikációs hálózatát, és a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium fűtési rendszerét – sorolja az alapítvány elnöke. A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) a Szendrey Gábor alapítvánnyal együttműködve megalkotta a négy fokozatban (vas, bronz, ezüst, arany) adományozható „Mákvirág” érdemérmet kiváló erdélyi magyar tanulók részére, amelyből tizenhét darabot először idén novemberben adtak át Szovátán. A díj arany fokozatával az RMPSZ elsőként egy szegény sorsú debreceni diákot, azt a tizennyolc éves Zacsik Józsefet tüntette ki, akinek tervei alapján készültek a Mákvirág-érmek. – Az elismerés arra ösztönöz, hogy az alapítvány titkáraként végzett munkámat megújult energiákkal továbbra is az erdélyi fiatalok támogatására ajánljam fel – mondja a díjazott, aki azt vallja, hogy a hazai és határon túli magyarok viszonyának meghatározó tényezője az Istenben való hit, az ezzel párosuló alázatosság és az egymás iránti kölcsönös tisztelet fenntartása kellene legyen. Szendrey Gábor alapítványa Magyarországon sem volt rest. A tököli fiatalkorúak börtönében fogva tartott és az onnan kikerülő gyermekek társadalomba való visszailleszkedésének segítését éveken keresztül végezték, és létrehozták a fegyintézet kápolnáját is. A nyugalmazott orvos annak ellenére kívánja folytatni gyermekvédő munkáját, hogy ehhez a magyar államtól sem elvi, sem anyagi segítséget nem kapott, és erre ezután sem lát biztató kilátásokat. – Én csak egyéni küldetésemet szeretném teljesíteni, és remélem, nem leszek egyedül – teszi hozzá határozottan.