Alkotmánybíróságra persze nem azonnal szoktak ügyek kerülni, így hát foglaljuk röviden össze az előzményeket, mielőtt azzal kezdenénk foglalkozni, milyen szelek is fújdogálnak manapság a hatalmas orosz sztyeppeken!
A történet nem sokkal azután kezdődött, hogy Jelcin a kilencvenes évek közepén meghirdette az akkoriban eléggé zilált belpolitikai képet mutató Oroszország népeinek: „Vegyetek magatoknak annyi szuverenitást, amennyit csak elbírtok!”
A tatárok között, akik Oroszország második legjelentősebb népességét alkotják az oroszok után, elkezdődött egy több évig tartó, szinte mindenkit mozgósító vita arról, érdemes-e most már megpróbálni visszaállítani a tatár nyelv 1939 előtti, latin betűkön alapuló ábécéjét az akkor Sztálin által kötelezővé tett cirill betűk helyett?
Az össznépi vita végén, 1999-ben a tatár köztársaság törvényben rögzítette a latin betűk visszaállítását. Tatárföld az Oroszországot alkotó 89 autonómia közül a Szovjetunió összeomlása után mindig is igyekezett a leglojálisabb lenni a moszkvai „központ” iránt, gazdasági teljesítménye és adófizetési készsége szempontjából pedig azóta is a legjobb öt közé tartozik a nyolcvankilencek versenyében. A tatárok álmukban sem gondolhatták, hogy az ábécéről szóló törvényük születésének szinte másnapján elkezdődik a „központ” ellenakciója.
Ennek voltak politikai jellegű előkészítő elemei, mint például az, hogy az orosz duma három bizottsága is (a nemzetbiztonsági, az oktatási és tudományos, valamint a nemzetiségügyi) „az Orosz Föderáció nemzetbiztonságát és területi épségét veszélyeztető lépésnek” bélyegezte a tatár írásreformot. Ez ugyan kellemetlen volt, de mégsem kötelező érvényű jogszabály.
A föderációs szintű hatalom végül 2002 végére szülte meg „Az Orosz Föderáció népeinek nyelvéről szóló törvény 3. cikkelyének kiegészítéséről” című törvénymódosítást, amelyet Putyin orosz elnök december 25-én alá is írt. Ez a jogszabály mondta ki, hogy Oroszországban csak a föderációs szintű hatalom alkotta külön jogszabály alapján lehet eltérni attól a minden autonóm tartományra kötelező szabálytól, hogy a nemzeti nyelvek ábécéi a cirill betűkön kell hogy alapuljanak. A tatárok latin betűi ily módon egy csapásra az autonómia törvényhozásának a szövetségi törvényekkel ellenkező s így törvénytelen gyermekeivé váltak.
A tatár parlamenti képviselők természetesen nem nyugodtak bele a pofonba, és keresetet adtak be az alkotmánybírósághoz – persze a sajátjukhoz –, amely megállapította, hogy „a nemzeti nyelv ábécéje megválasztásának joga mind a tatár köztársaság alkotmányának (annak 8. cikke első bekezdésének), mind az Orosz Föderáció alkotmányának (annak 68. cikke második bekezdésének) értelmében a tatár köztársaságot illeti”.
Nem jó persze túl korán örülni a sikernek, tanítja nekünk tovább ez a történet – legalábbis egy birodalomban, ahol senki sem lehet soha elég jó, hogy igaza legyen a „központtal” szemben. Amíg a tatár alkotmánybírósági eljárás folyamatban volt, a föderáció legfőbb ügyészsége elindított az ugyancsak föderációs legfelsőbb bíróságon egy másik eljárást ugyanezen tatár törvény és ugyanezen „központi” törvény ügyében azon az alapon, hogy a tatárok azzal is törvényt sértettek, hogy egy éven belül nem harmonizálták törvényüket a „központi” törvényhez.
A tatár parlament ezután már a „központ” alkotmánybíróságához fordult, rosszat sejtve. Nem részletezve tovább a történetet: a végeredmény ismert, mind a legfelsőbb bíróság, mind az alkotmánybíróság megalapozottnak találta, hogy a tatár nyelv ábécéjének alapja továbbra is a cirill betűkészlet legyen.
Az írásmód megváltoztatása egy nyelv egész kultúrkörét érinti. Művelt és értékes emberek egyszerre megszűnnek kommunikációképesek lenni, évek telnek el, amíg az egész közösség újra a régi szinten kommunikál majd. Miért volt mégis szükség a tatár írásbeliség reformjára?
Nyelvészek azt mondják, a cirill alapú ábécének is szerepe van abban, hogy romlik a tatárok kiejtése, oroszosodik. A latin alapú írásjelekhez való visszatérés pedig nemcsak ezt a folyamatot segítene megállítani, hanem – az internetes világkultúra korában – segíthetné a tatárokat a globális kommunikációba való bekapcsolódásba is (latin betűkön felnőtt ember jobban tanul például angolul, legalábbis a „Basic English” szintjén).
Rossz nyelvek szerint a sztálini örökségtől való szabadulás vágya is szerepet játszhatott a tatárok nyelvújító törekvéseiben. Mindenesetre elkezdték a reformot, majd annak védelmében kényszerű beadványokat fogalmaztak a „központnak”. A birodalmi döntés azonban nem volt kétséges: vissza a cirill betűkhöz!
„Putyin az ismerős betűket választotta” – kommentálta az eseményeket az Izvesztyija. Ezzel persze azt is mondja: újra itt vannak az idők, amikor a „népek atyja” dönt mindenben és mindenki helyett…
Nem tudhatjuk. Annyi azonban ismert, hogy az orosz elnök nem tarthatja túl sokra a nyelvészkedést, hiszen Viktor Csernomirgyin egykori orosz miniszterelnököt, aki jelenleg nagykövetként szolgálja hazáját Kijevben, és hírhedten híres éles nyelvéről, amely néha diplomáciai bonyodalmakat is okoz, nemrég így védte meg: „Viktor Sztyepanovics nem egy nagy nyelvész, de vannak más, jó tulajdonságai.”
Viktor Sztyepanovics, a megvédett és „nem egy nagy nyelvész” diplomata meg ilyen nyilatkozatokat ad a mai kényes helyzetben: „Oroszország mindig is önálló volt. Ukrajna soha. Nem volt ilyen állam. Ők még csak most tanulják, mi az államiság.” Vagy: „Mi mindkét emberrel [azaz az ukrán választásokon magukat győztesnek tekintő jelöltekkel] jó kapcsolatban leszünk. Ugyan ki engedné meg nekik, hogy ne így legyen?”
Az orosz „központ” nem nyelvészkedik, ha a nagyorosz sovinizmus megnyilvánulásairól van szó, viszont igen jól ismeri a „népek családja” minden egyes tagjának még ki nem mondott szándékait is, s azonnal cselekszik, ha ezek mögött önállósulási törekvéseket vél felfedezni, akár csak a morfológia szintjén is.
Ilyenkor néha még lingvisztikai szabályokat is hoz, sőt azokat jogilag kodifikálja, valahogy úgy, mintha a magyar állam törvényileg kötelezné a szerb vagy az ukrán, a görög vagy egyéb, nem a magyar ábécét használó kisebbségét s annak önkormányzatát, hogy térjen át a mi betűinkre.
Hogyan kezdődött a tatár írásreform?
Az 1920-as években a Szovjetunió türk nyelveket beszélő népeinél, így a tatároknál is, valamint Azerbajdzsánban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban párhuzamosan folyt az arabról a latin betűkre történő áttérés. A folyamat elindítói török és tatár értelmiségiek voltak, akik ily módon képzelték népeik kultúrájának a nyugat-európaihoz közelítését. Az októberi forradalmat követően, 1919-ben, ’20-ban, ’24-ben több konferenciára került sor az írás és a helyesírás kérdéseiről. Mindenütt a lassú, több év alatti fokozatos áttérés hívei kerekedtek felül. 1924-től kezdve – a szovjethatalom megszilárdulásával – az írásreform is egyre inkább a kommunista párt helyi szervezeteinek látókörébe, majd ellenőrzése alá került. S „a világforradalom útján tett nagy lépésként” jellemezték. Éles fordulatot a reformfolyamat 1926-ban vett a Bakuban tartott első turkológiai kongresszuson, ahová már a párt delegálta a küldötteket. Ezt követően a kommunista párt központi bizottsága létrehozta a latin betűs írásra történő áttéréssel foglalkozó össz-szövetségi bizottságot, amely munkához látott. Ennek ellenhatásaként 82 neves párton kívüli értelmiségi beadványt intézett a területi pártbizottság plénumához (másolatban Sztálinnak), amelyben megalázónak nevezték, hogy egy egész népet kényszerítenek áttérni az arab írásmódról a latinra. Jelezték, hogy évszázados kulturális értékek mehetnek eközben veszendőbe. A pártbizottság határozata a beadványra a következő volt: „Könyörtelenül vissza kell verni a szovjethatalommal szemben ellenséges, lényegében pedig ellenforradalmi beállítódottságú értelmiség minden kísérletét a proletárdiktatúra megszilárdításának aláásására.”
A 82 értelmiségiből 14 azonnal visszakozott, majd a Tatár Autonóm Köztársaság népbiztosainak tanácsa 1927. július 3-án határozatot hozott a tatár nyelv latin alapú írásmódjának kötelezővé tételéről. 1928-tól kezdve minden iskolában ezt tanították. Jellegzetes, hogy az új türk ábécé ügyének egyből „központi bizottsága” is keletkezett, amelyet természetesen Moszkvába költöztettek. A lakosság írástudatlan részét már az új ábécével kezdték oktatni. Tizenegy évvel később aztán újabb „reformra” került sor, amikor is Sztálin jobbnak látta, ha a tatárok a latin betűs ábécét is elfelejtik, és ezentúl a cirillt használják.
