Stancsics

A karácsony előtti áhítatot, az adventi készülődés betetőzését idén több internetes hír is próbálta elősegíteni. Megszületett például a kisded (ezúttal a szülőanya szerepét a sikamlós valóságshow-ban Michelle Wild Oscar-díjas művésznőnk alakította); debütált a hazafias szocialista Népszabadság új klúzs-napokai tudósítója (vajon hogyan hangzik Markó Béla miniszterelnök-helyettes románul?); továbbá megérkezett a soros keresztényellenes verbálprovokáció is a hagyományteremtő Barangó-emléknap tiszteletére. Ezúttal korunk Stancsicsának (valóban Táncsics-díjjal ékesített indexes kollégának; nevét merő gonoszkodásból itt nem rögzíteném) szállt el az agya, de szökési sebességgel. Igaz, az ő esetében ez alapjárat: de ezúttal úgy szállt el, hogy föl se fogta, micsoda taplóságot ír szenteste előtt egy nappal Gyurcsány Ferenc vatikáni afférja ürügyén.
Idézem: „A Vatikán Európa beteg embere. Nincs oka a magyar miniszterelnöknek alázatra, legfeljebb arra, hogy csöndesen adja elő a mondandóját, ha beteg emberhez beszél.” Vonatkoztassunk el attól, hogy Kósáné Kovács Magda mint programadó antivatikanista főideológus már a világháló bulvárrégióiba is leszivárgott; a rossz emlékezetű antiklerikalizmus pedig kényes liberális körökben kezd olyan divatossá válni, mint a kendermintás kiskosztüm. Figyeljünk most csak arra: egy viszonylag fiatal ember (a koszorús szerző) hogyan nyilatkozik egy meglehetősen idős emberről (a pápáról), a keresztény ünnep előestéjén. Megadja neki a tiszteletet? Nem adja meg. A csudát adja meg! Látszólag a Vatikánról beszél, amikor „betegemberezik”, de korábban már nem hagyott kétséget afelől, hogy „Európa utolsó abszolút uralkodóját” azonosítja vele. Az a láttató kép tehát, amikor a csöndes szavú Gyurcsány a beteg emberhez beszél (tagoltan, mintha a soha be nem következő gázáremelés dogmáját magyarázná neki), első közelítésben is orbitális faragatlanság volna a mentálisan izgatott tollforgató részéről. Annak tudatában azonban, hogy II. János Pál, ez az önkényúr valóban beteg ember, aki még a testet-lelket felőrlő Parkinson-kórral is nap mint nap küzdve viseli hivatalát (megbocsátóan kezelve teológiailag alulművelt, a hatalom uborkafájára felkapaszkodott, arrogáns miniszterelnököket is, akik audienciát kérnek, aztán tárgyalni akarnak) – az Index sztárpublicistája erkölcsi kadávernek minősíthető.
De lehetne ez tollbotlás vagy belemagyarázás is. Lehet? Nem lehet. Kicsit alább az olvasható a fékezhetetlen agyvelejűtől: „…nem az van, hogy Gyurcsány Ferenc tudatosan siet valahova, és a pápa útban van. Hanem az, hogy a miniszterelnök hetykén végigméri a bulihajó közönségét, hogy kivel lehetne itt emberkedni, aztán odamegy szegény beteg öregemberhez, és jól tökön rúgja, hiszen neki már úgyse kell, ha igaz.” Ez a szegény beteg öregember tehát nemcsak öreg és beteg, de még impotens is. Ha igaz. Az nem derül ki, hogy biológiai vagy teológiai alapon nincs szüksége a nemi szervére, de hát ez a síkos kétértelműség a szép a liberális publicisztikában. (Az Index szerkesztője azért érezhette, hogy ez a képalkotás már liberáliséknál is necces, mert a kiemeléskor a végtelenül szellemes poént így finomította: „odamegy szegény öregemberhez, és jól pöcsön rúgja.”) Táncsics-díjasunk végül boldog fenyőünnepet kíván, mielőtt még hangosabbra tekerné a Tilos Rádiót.
Kedves keresztény testvéreim! Egyezzünk meg a liberális minimumban! Legyen az a minimum, hogy békén hagyjuk a betegek és az öregek nemi szervét. S hagyjuk békén egymás ünnepeit is: ki-ki ülje meg a karácsonyt vagy május elsejét. De mit tartsunk oda, ha már mindkét orcánk sajog?