Thomas Stapleton (1535–1598) életének alakulásában meghatározó szerepe volt kora politikai csatározásainak. A kiváló képességű fiatalember Canterbury és Winchester után Oxfordban folytatta tanulmányait, ám hamarosan el kellett hagynia hazáját. Stapleton ugyanis Rómához hű katolikus volt, és az 1558-ban trónra kerülő I. Erzsébet uralkodása nem sok jóval kecsegtetett katolikusok számára. Bár a királynő koronázási esküjében ígéretet tett a katolikus vallás fenntartására, ellenszenvét nem sokáig titkolta. A történelmi tragédiába forduló szembenállásának számtalan oka közül a legnyomósabb talán az volt, hogy a Róma elsőbbségét elfogadó keresztények VIII. Henrik király Margit nevű nővérének unokáját, Stuart Máriát tartották a trón jogos örökösének.
Azt pedig aligha nézné egyetlen uralkodó is jó szemmel, hogy trónbitorlónak tartják. Erzsébet gyorsan hozzálátott az ellenállás letöréséhez, unokatestvérét fogságba vettette, majd 1587-ben lefejeztette; a parlament pedig megszavazta az új egyházfőségi törvényt. A királynőnek ellenszegülő püspököket börtönbe zárták, és hamarosan véres egyházüldözés vette kezdetét.
A fiatal egyetemista Stapleton Leuvenbe, majd Párizsba menekült, itt fejezte be tanulmányait. 1563-ban kísérletet tett a szülőföldjére való visszatérésre, ám Angliában szembesülnie kellett azzal, hogy katolikusként nem maradhat a szigetországban. Ismét Leuvenbe utazott, ahol az egyetemen teológiát és biblikumot adott elő. 1584-ben belépett a Jézus Társaságába.
Termékeny szerző, ismert hitvitázó volt. Több „műfajt” is kipróbált, írt politikai pamfletet, összeállított bibliai idézetekből álló promptuariumot és készített skolasztikus teológiai fejtegetést is. Valószínűleg legnagyobb könyvsikere a „Promptuarium catholicum” volt, ezt a praktikus kis könyvecskét rengetegszer kiadták, számtalan példánya jutott el hozzánk is.
Sokkal ritkábban bukkanhatunk a Manuale peccatorum című rövid kis szentbeszédgyűjteményére, melynek egyes darabjait általános morális kérdések mellett a hét főbűnről írta. Az első beszéd a bűn eredetét taglalja, a többi sorra a gőgöt, a kapzsiság két fajtáját, a torkosságot, a részegséget, a bujaságot, az irigységet, haragot, jóra való restséget; vagyis Stapleton lényegében követi Lombardus Petrus klasszikus felosztását, de alkotó módon továbbgondolja és kissé átértelmezi a bűnök csoportosítását. Összességében nagyon érdekes ez a kései, halála előtt két évvel írt kis munka, mely Antwerpenben jelent meg először. A Jan van Keerberghen nyomdájából kikerülő 1598-as kiadás talán még az egy évvel későbbi, lyoninál is ritkább nálunk.
A „Manuale peccatorum, sive de septem capitalibus peccatis orationes catecheticae duodecim” egyik példánya rögtön a kiadás éve után új gazdára talált Andreas Zimicy személyében. Az ő személyazonossága kissé bizonytalan, nem árult el magáról semmi bővebbet, csak annyit tudunk róla, hogy bibliotékájában több könyvet is őrzött, és hogy „frater” lehetett, talán lengyel pálos szerzetes. Mindenesetre néhány évtized használat után 1633. március 12-én továbbajándékozta Stapleton munkáját Stanislao de Vidarovának, akivel kapcsolatosan annyit szerencsére megjegyzett, hogy pálos szerzetes volt az illető, és neve alapján feltételezhetjük, hogy talán Wydartowóból származott. Sajnos Stanislao de Vidarova már nem gondoskodott arról, hogy a könyvbe jegyezze, kinek készül továbbajándékozni a szentbeszédgyűjteményt, s a következő új tulajdonos sem tartotta fontosnak, hogy megörökítse magát. Legalább 41 esztendő telt el így nyomtalanul, míg a könyv Veszprémben kötött ki. Évszámot ugyan nem közölt az új tulajdonos, a ferences rezidencia, de azt egyéb források alapján tudhatjuk, hogy kizárólag 1677 és 1689 között lehetett Stapleton könyve az akkor bizony meglehetősen nyomorúságos állapotú kolostorban.
1677-ben vásárolt meg a barátok számára Sennyei István püspök egy házat, majd 1681-ben megkapták Corup Péter lovas hadnagy házát is, amely már alkalmasabb volt lakásra. Sikerült megvásárolniuk még két telket, és ezeken hozzáláthattak az építkezéshez, hogy megfelelő templomuk és kolostoruk lehessen. 1689-ben azonban átrajzolták a magyarországi rendtartományok térképét, a szalvatoriánus szerzetesek megállapodtak a mariánusokkal a veszprémi zárda átadásáról. Ez volt a Lazari-féle megegyezés, mely hosszú időre meghatározta a rendtartományok elhelyezkedését. A kolostort átadták a mariánus rendtartománynak, de a benne lévő értékeket nem. Stapleton Antwerpenben kiadott szentbeszédgyűjteménye sok más könyvvel együtt szekérre került, és az ország másik részében, Szécsényben, az újraépülő ferences kolostorban kötött ki.
Itt is szükség volt erre az értékes könyvre, meg is becsülték, és 1765-ben új kötéssel látták el. Ki tudja, hogy Veszprémben és Szécsényben hány konferenciabeszéd alapjául szolgálhatott az évszázadok során Thomas Stapletonnak a hét főbűnről szóló, Leuvenben írt fejtegetése?
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
