Az áruvilág kicsi királyai című, a gyermekek és a reklámok közötti kapcsolatot vizsgáló könyvében foglalja össze Melissa Müller a riasztó jeleket, amelyeket már különösebb szakértelem nélkül mi is észrevehetünk környezetünkben. A gyermekek több mint fele testvér nélkül nő fel, az asszonyok pedig gyermeknevelés és családvezetés helyett a munkahelyen töltik idejüket. A gyermekkort a család és a családi példa helyett tehát sokaknál a televízió tölti ki, mely nem segíti a valóságérzék kialakulását. S bár bizonyos információfeldolgozó képességeket tekintve a mai ifjak sokkal jobb teljesítményt mutatnak, mint szüleik, közülük számosan szenvednek krónikus fantáziahiányban, és elveszítik realitásérzéküket, megváltozik gondolkodásuk is. A tanárok panaszai szerint a diákok gyakran nem képesek tartósan figyelni, egyre több a hiperaktív, illetve a különféle tanulási nehézségekkel küszködő gyermek. Valamint a neurológiai tünetekkel jelentkező fiatal beteg.
Minden társadalomnak olyanok a gyermekei, amilyeneket megérdemel? A Magyar Mentálhigiénés Szövetség által rendezett, a média és a lelki egészség kapcsolatát vizsgáló 1996-os tanácskozáson Vekerdy Tamás pszichológus beszélt arról, hogy a lelki egészséget manapság már a külső képek áradata is fenyegeti, Vetró Ágnes pedig fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra: sok szülő aggódik ugyan a tévézés gyermekekre gyakorolt káros hatásai miatt, mégsem korlátozza annak idejét és tartalmát.
Velkey László gyermekgyógyász 1995-ben Miskolcon és a megye településein a gyermekek tévénézési szokásairól végzett vizsgálatokat hét közép- és hat általános iskolában. A felmérésben 2228 kilenc és tizenhat év közötti diák vett részt. A kutató kimutatta, hogy a középiskolások 40, az általános iskolások 59 százalékának tévézéssel töltött ideje még iskolaidőben is meghaladja az amerikai gyermekgyógyászati akadémia szerint az egészségre nem ártalmas napi 1–2 órát. Iskolaszüneti napokon a serdülők 67, a kisebbek 72 százaléka a testi-lelki-szellemi egészségre bizonyosan káros 4–6 vagy több órán át nézi a tévét, videót.
A mértéktelen és válogatás nélküli televíziózás több fejlődési területet is befolyásol a neves gyermekgyógyász tapasztalatai szerint. A műsorok hamis ideálokra nevelnek (agresszivitás, dohányzás, alkoholizmus, szabados szexualitás, bűnözés), a túlzottan naturalisztikus hírképek, filmek neurotizálnak, a filmekben látott irreális életmód miatt elégedetlenséget keltenek, ami kórós anyagiasságra inspirál. S mindezek mellett a család napirendje már a televízió műsoraihoz igazodik, elmaradnak a beszélgetések, lazulnak a kapcsolatok.
A bajoknak ezzel még nincs végük. Beöthy-Molnár András ideggyógyász, az Országos Egészségfejlesztési Intézet médiaszakértője azt sorolja, melyek azok az érzékeny pontok, ahol eltalál bennünket a televízió. Mi az oka, hogy sokan a rabjai lesznek? A hosszan tartó televíziónézés már önmagában is egészségtelen. Kevés idő marad az alvásra, eltunyul és elhízik a test, nem fejlődik ki a mozgáskoordinációs képesség, valamint csökken a figyelem és a koncentrációs képesség. Azt mondják, az amerikai gyerekek már tíz percnél, tehát két reklámblokk közötti filmidőnél hosszabban nem is képesek figyelni. S végül, de nem utolsósorban a televíziózás a droghoz hasonló függőséget okoz.
– Idegrendszerünk az evolúció során úgy fejlődött, hogy törekszünk mindig a legjobb megoldásra. Ez ugyanis a túlélés feltétele – fejtegeti Beöthy-Molnár András. – Az nyer, aki a legtöbb megoldási trükköt ismeri. Az maradt életben, aki tudott bogyót gyűjteni, halászni, vadászni, és állatot tenyészteni is. Ha a fajtársak életét valami fenyegeti, az számomra is veszélyes lehet, tehát meg kell néznem, hogy ő hogyan küzd meg a nehézségekkel, milyen eszközöket választ ehhez. Ez a legelemibb érdekem. És részben ez adja az empátia magyarázatát is: bele tudjuk képzelni magunkat a másik helyzetébe. Ezért vonzóak számunkra a veszélyekkel foglalkozó hírek, filmek, információk. A média szerkesztői csak kihasználják az embernek ezt az évszázadok alatt kialakult természetét. Evolúciós kényszer tehát a kíváncsiságunk.
Emellett van a tévének egy másik rabtartó tulajdonsága is: folyton új ingert közvetít. A mai reklámban három másodpercenként váltanak képet, ami felkelti a figyelmünket, újra meg újra megindítja a tájékozódási igényünket, szaknyelven az orientációs választ. A videoklipekben még gyorsabb a tempó. Csúcsra járatják a nézőt, mivel az orientációs válasznak öt-hat másodperc a lecsöngése, s ezzel szemben három másodpercenként kapunk új információt. Nem csoda tehát, hogy fáradtabban kelünk fel a képernyő elől, mint mikor odakuporodtunk. Emiatt rosszul is érezzük magunkat. Csakhogy rossz közérzetünket tévesen annak tulajdonítjuk, hogy megfosztottuk magunkat a tévé örömeitől. Ezt nevezi a szakirodalom negatív kondicionálásnak, magyarázza Beöthy-Molnár. Mindezek miatt könnyű bekapcsolni a tévét, annál nehezebb kikapcsolni.
A tévé képernyője előtt ülő kimarad a valóságból, és ébren álmodik. Nincs befolyása a vetített virtuális eseményekre.
Egy felnőtt ember mégis könnyebben dolgozza fel azt az inger- és információhalmazt, melyet a média rázúdít, mint egy kiforratlan, fejlődő gyermek. Az emberek világról alkotott képét az határozza meg, hogy honnan származnak információik. A magyar származású George Gerbner felmérése szerint egy amerikai gyermek évi ezer gyilkosságot lát filmen, ez tehát tizennyolc éves korára tizennyolcezer. A valóságban azonban a fiatalok többsége nem lát gyilkosságot. Ennek ellenére vagy éppen azért sokukban kialakul az „aljas világ szindróma”, tehát a világot rosszabbnak látják, mint amilyen.
A halálozási statisztikában ma vezet a szívinfarktus, amelynek egyik bizonyított háttértényezője az ellenséges beállítódás. Ez utóbbi is gyakoribb azon gyermekek között, akik sokat tévéznek, mondja a megelőzéssel foglalkozó ideggyógyász. Folyamatosan fenyegetettnek, támadottnak gondolják magukat. A nemrég Észak-Amerikában elvégzett vizsgálatok szerint a tévénézési idő csökkentése egymagában azt eredményezte, hogy kevesebb lett az iskolai agresszió, részben azért, mert megszűnt a hiperaktiválás, részben pedig kimarad a modellhatás.
Beöthy-Molnár András 1992 és 1994 között – tehát még a földi sugárzású kereskedelmi televíziók indulása előtt, ám már a médialiberalizáció után – folytatott vizsgálatot háromszáz diák bevonásával. Arra keresett választ, hogy ha egy gyermek rendszeresen sok agresszív tartalmú filmet néz, szorongásosabb lesz-e, mint a társai. A vizsgálat egyértelművé tette, hogy oksági összefüggés van az erőszakos filmek és a teljesítményhelyzetben mutatott szorongásosság kialakulása között. A szorongásos hajlam fokozatosan növekszik a gyermekben, amit a szülők a mindennapokban észre sem vesznek, emiatt nem is tulajdonítják a televíziónak. Másrészről a szorongásnak az is az oka, hogy a gonosznak látott világban a gyermek elveszíti biztonságérzetét, és nem tud igazodni. Annak az embernek, aki fenyegetettségélménnyel éli az életét, a felmérések szerint nagyobb esélye van a korai halálra.
A fiatalok fele a családból választ magának példaképet, a többiek egyharmada az iskolából, kétharmada pedig a médiából a Tárki vizsgálatai szerint. A médiahatás aránya lényegesen kisebb, csak tizenhat százalékos az egyházi iskolák diákjainál. A közvetlen társadalmi, családi környezet tehát nagyban befolyásolhatja a gyermek fejlődésének minőségét, és megtaníthatja arra is, miként reagáljon a külvilág ingereire. Minél nagyobb egy gyermek magatartási repertoárja, annál nagyobb az esélye, hogy megküzdjön a különféle helyzetekkel. Ha az embernek van az erdőben sokfunkciós svájci bicskája, nehezebben jön zavarba, magyarázza Beöthy-Molnár.
Ám ha egy kisgyermek azt látja, hogy a nyuszinak nem lesz semmi baja a szakadékba zuhanva sem, könnyen összekeverheti a mesét a valósággal, s esetleg maga is megpróbálja, hogy tudja-e ezt utánozni. Ezer esetből egyben létrejöhet ez a kapcsolási hiba. Egy kisfiút azért kellett pszichiátrián kezelni három hétig, mert attól rettegett, hogy a krokodil otthon is kijön a vécéből, mint a filmben. Ha egy serdülő minden filmben azzal találkozik, hogy jók és rosszak azonos módszerekkel harcolnak, elveszíti a kontrollt a módszerek fölött. Tanulás ez is ott, a televízió előtt ülve. Modelltanulás. Ha egy gyermek a számítógépén játszva megszokja, hogy közvetlen közelről lövöldözik virtuális emberekre, tehát ha nem marad meg benne az egészséges szociális gátlás, hogy ez helytelen cselekvés, akkor esetleg nem gondolkodik a ravasz meghúzásán akkor sem, amikor valódi arc lesz előtte, ahogy ez az USA-ban több iskolában is megtörtént. Mindezek szélsőséges helyzetek, de nem alaptalanok.
A képernyőről érkező rossz hírek nemcsak a gyermekeket befolyásolják, hanem a szülők lelkét, világlátását is alakítják. Bennük is kifejlődik a rossz világ szindróma, s nem engedik ki az utcára játszani a gyermekeiket, mert féltik őket. A gyereknek tehát marad a tévé, a szülőnek a kétes értékű megnyugvás, hogy így nem történhet baja csemetéjének.
A televízióban persze gyönyörű felvételeket is láthatunk, amelyekhez képest a valóság unalmasnak, szürkének tűnhet. Ráadásul a madárfüttyhallgatás karosszékből kényelmesebb, mint ha azt a hajnali természetben akarnánk megtapasztalni. Ha minden gyerek csak a tévében szereti a természetet, ki fog a jövőben természetfilmet készíteni, kérdezi a neurológus Beöthy-Molnár András. A szülőnek tehát feladata, hogy megtanítsa gyermekének, ő is képes hasonló produkcióra, nem kell azt feltétlenül mástól várnia. A televízió által közvetített élmény nem is tudja kiszolgálni minden érzékszervünket, és független az aktivitásunktól.
Az illúziók kora véget ért. Az irányított, pártvezérelt tömegkommunikációból kiszabadult emberek a szabadság jeleként érzékelték a média liberalizálását is. Ideje azonban kijózanodni, és megtanulni élni az új helyzetben. György Péter, a liberalizált médiapiac egyik legkövetkezetesebb híve néhány hete a következőket írta az Élet és Irodalom című hetilapban: „Habozás nélkül elismerem, hogy jó pár éven át magam is elhittem, hogy a liberális médiapiac egyedül üdvözítő, s talán a Kádár-rendszerből érkezvén volt is erre némi okom. Ma azonban kissé szkeptikus vagyok. A neoliberalizmusnak a kultúrpolitika elvét is tagadó dogmája megítélésem szerint nem érvényesül többé. Ha nem akarunk éveken át idiótákat bámulni a tévékben, ha nem akarjuk beérni azzal, hogy ki-ki otthon is kotont húzhat a fejére, s megpróbálhatja, hogy képes-e kalapját két méter harmincra is felemelni, akkor érdemes mindezt nyilvánosan végiggondolni. A helyzet komoly és reménytelen.”
Velkey László gyermekgyógyász is a társadalom felelősségére hívja fel a figyelmet. Egy tanulmányában kifejti: „Hiba s ezért helytelen lenne tehát a televíziót szubjektív megítéléssel egészében elmarasztalni, s az általa elérhető értékeket igénybe nem venni. De legalább olyan rövidlátás és mulasztás lenne a válogatás nélküli s mértéktelen televízióval való élés veszélyeinek fel nem és el nem ismerése.”
Tehát: tanuljuk és tanítsuk meg gyermekeinknek is a helyes médiahasználatot. Tudjunk igényesen válogatni. Üljünk le gyermekeinkkel együtt a tévé elé, beszélgessünk velük a látottakról, segítsünk nekik azokat feldolgozni, a média pedig mutasson fel a gyermekek számára differenciáltabb szerepeket, értékeket, konfliktusmegoldási példákat.
A tömegtájékoztatás egyik értéke lehet, hogy növeli az emberek tájékozottságát, s ettől jobban otthon érzik magukat a világban. A nyugati statisztikák azonban figyelmeztetőek lehetnek a hazai kommunikáció irányítóinak is. Amerikában már csak az emberek tíz százaléka hiszi azt, hogy a televízióban igazat mondanak, és a valóságot mutatják. Épp ideje lenne tehát, ha nemcsak a nézők, de a műsorkészítők is önmérsékletet tanúsítanának. Szakmai jövőjük és az egészséges társadalom jövője érdekében.
Az Országos Rádió- és Televíziótestület előírásai a műsorok korhatár-besorolásáról (1492/2002. X. 17.)
Korhatár nélkül megtekinthető műsor
– Nem tartalmaz olyan mértékben félelmet és támadó indulatot keltő jelenetet, amelyet a 12 év alatti gyermek nem képes feldolgozni.
– Nem közvetít olyan magatartásmintákat, amelyeken keresztül az erőszak kritika nélkül jelenik meg.
Nagykorú felügyelete mellett 12 éven aluliaknak is ajánlható műsor
– 12 és 16 év közötti életkorra tehető a gyermek világképének és értékrendszerének a kialakulása. Az ifjúság eszményképeket keres, ezért a műsorok nem csábíthatnak olyan hősökkel való azonosulásra, akiket antiszociális, destruktív vagy erőszakos viselkedésformák jellemeznek, nem sugallhatnak kettős értékrendet.
– A pozitív főhős által alkalmazott erőszak erkölcsileg igazolható legyen. Az erőszakos jelenetek visszafogottak legyenek az erőszakkal szembeni elfásulás elkerülése érdekében.
– Figyelembe kell venni, hogy a serdülés időszaka a nemi szerepek eltanulását segítő példaképek keresésének az ideje. Kerülendők tehát az olyan műsorszámok, amelyek a nemi szerepeket illetően negatív kliséket terjesztenek, a partnerkapcsolatban nem az egyenrangúságot hirdetik.
16 éven aluliak számára nem ajánlott
– Az erőszak nyersebb, direktebb formáinak realitás közeli ábrázolása.
– Társadalmilag káros üzenetek közvetítése, például olyan műsorszámok, amelyekben dicsőítik az erőszakot.
– Intim szexuális tevékenység részletező bemutatása. Ebben a vonatkozásban károsak lehetnek azok a műsorok, amelyekben a szexualitás tisztán az ösztöni kielégülés eszközeként jelenik meg, a nemek sztereotip képe túlságosan nyersen ábrázolódik, illetve ha a nők a szexuális objektum szintjére redukálódnak.
– Óvatosság ajánlott az értékorientációk területén: kábítószer-fogyasztás, politikai radikalizmus, idegengyűlölet.
18 éven aluliaknak nem ajánlott
– Az erőszak halmozott jelenléte.
– A durva, brutális, az erőszakot részletezően, elnyújtottan és realisztikusan vagy naturálisan bemutató műsorszám.
– Ha az intim szexuális tevékenységet nyíltan, naturális részleteivel ábrázolják.
