Két hete Giuseppe Pisanu olasz belügyminiszter utasítására helikopterrel megerősített ezer carabinieri, rendőr, kommandós fésülte át a nápolyi Scampia és Secondigliano kerületeket, hogy a letartóztatásokkal véget vessen a camorraleszámolásoknak. Az akcióról készült jelentések sikerről számoltak be: ötvenhárom bűnözőt vettek őrizetbe, köztük annak a Paolo Di Lauro camorrafőnöknek az egyik fiát, akinek a városból történt elmenekülése következtében tört ki az év elején a bandaháború.
Történt ugyanis, hogy Paolo Di Laurónak, akit a köznyelv csak „Cirozzo, a milliomos” néven ismert, egy 2002 őszén kihirdetett börtönbüntetés miatt menekülnie kellett a környékről, amelyet jó tíz évig háborítatlanul uralt. Egyes vélemények szerint Di Lauro napi bevétele félmillió euró volt. Honnan származott ez a hatalmas összeg? Egyrészt a kábítószer-kereskedelemből, Nápoly ugyanis az Európába áramló kokain, heroin, crack és marihuána egyik elosztó központja, másrészt a közvetlen kábítószer-eladásokból, valamint a védelmi pénzek beszedéséből. A drogkereskedelmet az egymást követő olasz kormányok hosszú ideig úgy fogták fel, mint a cigarettacsempészést, azaz a helyi lakosságnak nyújtott valamiféle kárpótlást az elmaradt fejlesztési támogatások miatt.
Távozása után a főnök tizenegy gyermekére hagyta az üzlet továbbvitelét. Ez volt az a pont, amelyet nem fogadtak túl nagy lelkesedéssel a bűnszövetkezetben. A „szakadárok” is fegyverhez nyúltak, miután közülük a leghangosabbakat, akik nem ismerték el a Lauro fiúk uralmát, egyszerűen megölték. A tét: a fent említett két szomszédos kerület feletti ellenőrzés, valamint a kábítószer-kereskedelem megszerzése.
Legutóbb 1981-ben tört ki nagy áldozatokkal járó camorraháború. A camorra sokkal régebbi bűnszövetkezet, mint a szicíliai maffia. A szervezet eredete homályba vész, csak azt lehet tudni, hogy a XV. században Spanyolországból került át Itáliába, és Nápolyban honosodott meg. Tagjai az évszázadok folyamán főleg csempészek, zsarolók és útonállók voltak. A korrupt rendszerek idején camorratagokkal „erősítették meg” a titkosrendőrséget, a szervezet bejutott a közigazgatásba és a hadseregbe is.
A Cosa Nostrával szemben a camorra városi bűnszervezet, míg a szicíliai maffia főleg vidéken, falusi környezetben élő családok szövetsége volt. A piramisszerű felépítés, a kupola, a keresztapa, az omerta, a hallgatás törvénye – ezek mind a maffiára jellemző fogalmak, amelyek nem léteznek a camorrában. A camorra nem pontosan körvonalazott, azaz nem a térkép szerinti városrészeket ural. A klánnak vagy másképp gangnek van egy zónája, amely gyakorlatilag az övé: ő határozza meg, melyik üzletnek mennyit kell fizetnie a „védelemért”, ő szervezi meg a kábítószer-eladás biztonságos körülményeit. Nápolyban tíz klán tevékenykedik, s épp a határok bizonytalansága ad mindig okot a nézeteltérések fegyverrel történő tisztázására. Ha az egyik camorrafőnököt rövidebb vagy hosszabb időre – esetleg véglegesen – kivonják a forgalomból, azonnal akad, aki a helyére áll.
Campania tartományban nyolcvan körüli a klánok száma, az összbevételüket természetesen csak becsülni tudják, évente 25 milliárd euróra teszik, a kábítószer-kereskedelem 16 milliárdot hoz a konyhára. Az aktív tagok számát a rendőrség hétezer főre becsüli, de a camorrával többé vagy kevésbé szoros kapcsolatban állók „hadserege” 80–100 ezer fős lehet.
A nyolcvanas évek elején Raffaele Cutolo megpróbálta központosítani a nápolyi szervezetet; a kudarcba fulladt kísérlet ára 273 halott. Azok voltak a szép idők – sóhajtanak fel sokan Nápolyban, visszaemlékezve a lőporszagú éjszakákra. „Akkor ugyanis hivatásos bérgyilkosok tették a dolgukat, nem műkedvelő suhancok, akik mindenre lőnek, ami mozog – mondta el a Corriere del Mezzogiorno újságírója a francia Libérationnak. – A profi odamegy, és fejbe lövi azt, akire a megbízása szólt. Ma meg robogóról tüzelnek. Az áldozatok közt majdnem több a járókelő, az éttermi vendég, mint a leszámolásra kiszemelt személy.”
Az év elején, amikor a merényletek elkezdődtek, a rendőrség még úgy könyvelte el a gyilkosságokat, hogy bűnözők irtják egymást. Csakhogy egyre több az ártatlan áldozat. Luigi Merola fiatal pap akkor hirdetett harcot a camorra ellen, amikor egy 14 éves leány a temploma mellett halt meg. A golyót, amely kioltotta életét, az egyik camorrafőnöknek szánták. A pap felszólította a Forcella városrész lakóit, nevezzék meg a környezetükben élő camorratagokat. Ő maga huszonöt letartóztatáshoz járult hozzá. Azóta éjjel-nappal három rendőr vigyázza testi épségét.
„A camorrát szétzúzzuk lépésről lépésre, ökölcsapásról ökölcsapásra” – így szólt az olasz belügyminiszter ígérete, ám ehhez hasonló fogadkozást még egyetlen előző kollégája sem tudott beváltani. Most azonban – úgy a századik ember meggyilkolása óta – a római kormány is árgus szemekkel figyeli, mi folyik Nápolyban. A kilencvenes években – a balközép uralma idején – mintha nem is létezett volna a városban szervezett bűnözés. Egyesek már a camorra haláláról cikkeztek. Ez volt az az időszak, amikor a bandák szép csendben annyira megerősödtek, hogy immár egy éve szakadatlanul vívják véres harcukat. A két héttel ezelőtti nagy razzia sem hozott átütő sikert, ugyanis azt követően, a múlt hét végén négy camorratagot lőttek le. A két városrészben annyira megerősítették a rendőrséget, hogy egymást érik a rendőrautók: Nápolyban minden 230. emberre jut egy rendőr. Ám most is vannak olyan helyek, ahová a hatóság emberei csak tömegesen mernek bemenni.
A kormánykörök egyes tagjai Bagdadhoz hasonlították Nápoly Scampia és Secondigliano negyedét. Az Irakban szolgált csendőröket kellene bevetni – hangzott el a ragyogó ötlet. Egyébként a Secondiglianót a helyiek Harmadik Világnak nevezik az épületek lepusztultsága miatt. A Scampia viszont, ahol szürkület után igen kevesen mernek az utcára menni, Nápoly legkorszerűbb negyede, de itt meg a sivárság kiáltó: mindenütt csak beton, nincs bevásárlóközpont, nincsenek üzletek, még egy mozi sincs, amely valamiféle kikapcsolódási lehetőséget nyújtana. A helyiek szerint a lakosság húsz százalékának van kapcsolata a camorrával, őmiattuk pokol a túlnyomó többség élete.
A kilencvenes évek nagy letartóztatási hullámában bebörtönzött személyek a közelmúltban nyerték vissza szabadságukat, és most jogaikat is fel akarják újítani a területükre, amelyeket azóta „fiatalok” birtokolnak, azok, akik az utóbbi időben ugyancsak megszedték magukat a kábítószerüzletből. A tinédzserek Vespa robogóikon „járőröznek”, azonnal jelzik, ha nemkívánatos személy tette be a lábát a területre. Most, amikor hullanak a fejek, 14–17 évesen be lehet kerülni a camorrába. De ha valaki mégsem válik a szervezet tagjává, annak sem kell búsulnia, ugyanis Olaszországban Nápoly az egyetlen város, ahol a kisstílű bűnözést nem ellenőrzi egyetlen bűnszervezet sem. Szabadon lehet lopni, rabolni.
Tanulni? Minek? Amikor a középiskola után jó, ha az ember elcsíp egy unalmas állást, amellyel kereshet havi 1500–2000 eurót? Igaz ugyan, hogy a camorrában nincs életbiztosítás, de a bűnszervezet tagjaként ezer biztosan összejön. Naponta.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
