A múlt héten a flamand szocialisták igen népszerű vezetője, Steve Stevaert elkötelezte magát a „kivi” modell mellett, ahogyan az új-zélandi gyógyszerár-leszorító módszert nevezik. A gyógyszerár-csökkentőkhöz azután még Rudy Demotte szociális ügyekért felelős miniszter is csatlakozott, hiszen az olcsóbb gyógyszerár nemcsak a betegnek, de az államkasszának is hasznos – mondta. Nekik ad igazat a Belga Gyógyszerészek Szervezete, amely kiszámította, hogy míg a betegbiztosítás teljes költségvetéséből a gyógyszerkiadások Új-Zélandon 1997 és 2000 között csökkentek, addig Belgiumban 16,1 százalékról 17,5 százalékra nőttek.
De mi is az új-zélandi recept? Pofonegyszerű. Wellington igen kemény tárgyalásokat folytat a gyógyszergyártókkal. Ott egy új gyógyszer csak két feltétel teljesítése esetén részesülhet támogatásból: egyrészt akkor, ha a társadalombiztosítási igazgatóságot meggyőzték arról, hogy az adott gyógyszer jellege valóban újdonságot jelent, és ha gyártója olyan áron dobja piacra, amely alacsonyabb az egyenértékű termékek áránál. Másrészt pedig az új-zélandiak a közbeszerzés intézményét is alkalmazták a gyógyszerekre. Ha több, márkajelzés nélküli gyógyszer (generic drugs) áll rendelkezésre ugyanazon molekulára, a társadalombiztosítási igazgatóság egyfajta fordított „árverést” hajt végre: a visszatérítésre exkluzivitást ajánl a legtöbbet kínálónak, mégpedig hároméves időtartamra. Magyarul: kizárólag csak a legalacsonyabb árat javasló gyártó kaphat visszatérítést az államtól, míg a többi terméket természetesen forgalomba lehet hozni, de a visszatérítés hiánya mind a betegeket, mind pedig a felírást végző orvosokat visszatartja. Az új-zélandiak 1993-ban vezették be ezt a módszert. Azóta több mint 300 millió eurót takarítottak meg.
Dirk van Duppen szerint pontosan erre van szükség Belgiumban is. A marxista orvos emberbaráti motívumait nemigen kétlik: feleségével, Lieve Seuntjesszel a libanoni Satila menekülttáborban ápolták a palesztin menekülteket, és tapasztalatukról Bejrúti napló című könyvükben számoltak be. A „kivi” modell belgiumi bevezetése természetesen nem tesz mindenkit boldoggá. Mint például a belga gyógyszergyárosokat. Ők attól félnek, hogy gyógyszerkínálati szegénység lép fel és, teszik fel a kérdést, mi van akkor, ha az egyetlen támogatott orvosságot a beteg szervezete nem tudja elviselni? Az új-zélandi gazdaságban az ott működő 19 gyógyszergyár súlya nem játszik túlzott szerepet, ellentétben a 150 belga gyógyszergyárral, amelyeknek igen nagy a súlyuk a helyi gazdaságban.
A szocialisták így azután attól félnek, hogy a gyógyszergyárak a „kivi” modell belgiumi bevezetése esetén elmenekülnének Belgiumból, és annak csupán egy „puha” változatát ajánlják. Van Duppen ezzel nem ért egyet. Szerinte az új-zélandi rendszer bevezetésével a belga társadalombiztosítás legalább másfél milliárd eurót takarítana meg, míg a gyógyszerfogyasztók egy év alatt 0,7 milliáddal kevesebbet költenének. Az antwerpeni orvos ugyanakkor nem hisz a belga gyógyszergyárak menekülésében, hiszen marketingköltségeik jelentősen csökkennének. A rendszer mindenkinek használna. Az orvosoknak nem kellene megjegyezniük azonos tulajdonságú orvosságok hosszú listáját, míg a gyógyszerészek polcaik nagy részét szabaddá tehetnék más, hasznos termékeknek. Van Duppen példaként említi a simvastatint, a Zocor koleszterincsökkentő aktív anyagát, amelyet kilenc cég gyárt. A márkanév nélkülieket 55 euróért, az eredetit pedig 124 euróért forgalmazzák. A különbség 69 euró, amelyet minden egyes doboz esetében a társadalombiztosítás penget ki, magyarázza a marxista doktor. Ugyanez Új-Zélandban 47,20 euróba kerül. De jellemző az is, hogy míg az antidepresszáns Prozac Belgiumban 30 euróba kerül, a márkanév nélküli Fluoxephar 15,50-be, addig az ugyanolyan hatást kiváltó Fluoxetine-t új-zélandi patikákban 3,30 euróért vásárolhatják meg a rászorulók.
A GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyártó vitatja Van Duppen számításait. Szerintük ha ők az új-zélandi árakat alkalmaznák termékeik egészére Belgiumban, akkor hat százalékkal több pénz folyna be saját kasszájukba. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert a Van Duppen-féle formula nem vonatkozik a termékek összességére, hanem csupán a nem szabadalmaztatott gyógyszerekre, amelyek szükségszerűen olcsóbbak. A GSK szakemberei azt is kifejtették, hogy bizonyos specialitásaik (a hepatitis A és B elleni oltóanyaguk és a malária elleni gyógyszereik) egészen egyszerűen nem kaphatók Új-Zélandban. Szerintük a „kivi” modell nem vezeti el a társadalombiztosítást a paradicsomba. A vita Belgiumban tovább folyik. Döntés 2006 előtt nem várható. Annyi tény, hogy mind ez idáig a gyógyszergyárak meneküléséről szóló irodalom nem igazán tesz ki köteteket.
origo.hu
A minisztérium kész bemutatni Ruszin-Szendi Romulusz ukrajnázós hangfelvételét
