Ünnepek után

Ez a karácsony sem telhetett el anélkül, hogy valaki bele ne rúgjon a keresztényekbe. Igaz, most nem ért el barangói mélységeket az ellenünk izzó indulat, a keresztek felaprítására sem tettek javaslatot a Tilos Rádióban (legalábbis nem értesültem róla), de azért most is sikerült alaposan megsérteni jó néhány embert.
Idén szórólap és utcai plakát formájában érkezett a provokáció. „Mária & József házhoz jön! Rendelje meg a Szent Családot szentestére! (…) Mária lefekszik a karácsonyfa alá, és megszüli a kis Jézust. József sír” – állt a hirdetményen. Egyik laptársunk felhívta a megadott telefonszámot, és megtudta, hogy speciális igény esetén szenteste valódi szülést is láthat a kliens, ami önként jelentkező várandós anyák és orvosok segítségével zajlik, s a Józsefnek öltözött doki sírni fog a meghatottságtól. Mindez teljesen ingyen, az ünnep öröméért van, nincs áfa és iparűzési adó, a házigazdának mindössze az ilyenkor adódó kisebb kényelmetlenségeket kell elviselnie. Az is kiderült persze, hogy mindez csak „hatásos művészi provokáció”: bizonyos Kovács Tamásnak az ötlete, aki a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakának első éves hallgatója, és feladatként kapta az egyik órán a tömegek meghökkentését. Az ifjú zseni karácsony közeledtével „a fogyasztói társadalom elvadultságára akart rávilágítani”, és sikerrel járt: több százan telefonáltak a megadott számra. Jó hír, hogy valódi megrendelő nem akadt, és a huszonnégy esztendős diák abban sem biztos, hogy „munkáját” ötöst érdemjeggyel ismeri el az egyetem.
Nem tudom, hogyan és miért jutottunk el oda, hogy ha Magyarországon provokálni kell valakit, akkor a provokátornak automatikusan a keresztények jutnak az eszébe. Nem a globalizáció, a fogyasztás mindenhatósága (bár a Szent Család megrendelésével közvetve volt ugyan kapcsolat a fogyasztói kultúrával, de nyugodtan ki lehetett volna ebből hagyni a vallást), az elidegenedés, az önzés vagy netán a hatalomgyakorlók válnak a kísérlet tárgyává, hanem az a hit, az a vallás, amely ennek az országnak a fennmaradását biztosította az utóbbi ezer esztendőben. Ennél a gondolatnál álljunk meg egy szóra! Aki az ünnepek előtt-alatt netán moziba akart menni, az óhatatlanul beleütközött a Kelekótya karácsony és a Tapló Télapó című vígjátékok meglehetősen agresszív hirdetéseibe. Lehet, hogy nem vagyok elég figyelmes, de soha nem láttam még más vallások nagy ünnepeit kifigurázó produkciókat. A politikai korrektségre manapság kínosan vigyázó Hollywoodban tudtommal nem készülnek filmek Disznólkodó hanuka vagy Nassolás ramadán idején címmel. Azt természetesen nem gondolom, hogy a világ vezető filmesei keresztényellenesek lennének, de azért furcsállom a kettős mércét.
Hasonló a helyzet akkor is, ha a különböző tévétársaságok ünnepi műsorkínálatát böngészem. Ez különösen fontos annak a ténynek a tudatában, hogy mi, magyarok különösen sokat bámuljuk a villódzó dobozt karácsonykor. A UPC nemzetközi kábelszolgáltató társaság felmérése szerint ilyenkor általában otthon, szűk családi körben, a tévé előtt ül a magyar: négy honfitársunk közül három elképzelhetetlennek tartja az ünnepeket televízió nélkül. A napi négy és fél órás tévénézésünkkel amúgy is elsők vagyunk Európában, de erre még ráteszünk egy lapáttal az év végén: az AGB mérései szerint például tavaly átlagosan több mint napi hat órát tévéztünk a két ünnep között, megdöntve ezzel minden korábbi rekordot.
A szentestét megelőző nagyhéten az egyik kevéssé jelentékeny műholdas csatorna éjjeli műsorán változatosabbnál változatosabb formájú műpéniszeket és vibrátorokat kínált a nézőnek, „arc nélküli” vásárlás lehetőségét felajánlva. Nem tudom, hogy karácsonykor adták-e a hirdetést, de nagypéntek éjszakáján még igen, egészen másfajta meghittséget kínálva a nézőknek eme áru segítségével, mint amilyenre a keresztény ember a család és a szeretet ünnepe előtt gondol.
A nagy kereskedelmi tévék kínálata sem volt éppen karácsonyi: egész állatkertnyi állatot vonultattak fel családi filmnek álcázva, az ilyenkor valamiért kötelezőnek érzett humort pedig blődebbnél blődebb alkotások képviselték. Elmélkedésre, az ünnep vallási-filozófiai tartalmával foglalkozó műsorra csak a közszolgálati tévék gondoltak. Pénteken például a TV2 Segítség, karácsony! címmel jelezte, hogy ez az ünnep mily nyomasztó a számukra, az RTL pedig felszólított a télapó elrablására a Kutyák és macskák című alkotás előtt. Szombaton, az ünnep első napján megtudhattuk, hogy az Erdélyből Amerikába elszármazó vámpír kisfiúnak is lehet honvágya (Agyrém család karácsonya, TV2), de a konkurenciánál megnézhettünk két kutyás és egy malacos filmet Jézus születése alkalmából.
A meglehetősen ateista hangulat ellenére az ünnepek után megjelenő sajtótermékek azért nem hagyták ki a ziccert, hogy újfent belerúgjanak a keresztényekbe. Az egyik internetes újság napokig a címlapján hozta, hogy „A népszavazásról prédikált Bölcskei Gusztáv”, sérelmezve a református püspöknek a debreceni Nagytemplomban tartott karácsonyi igehirdetését. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a határon túli magyarokról szólva kijelentette: „Kövessük meg őket, akik ezen az előrehozott karácsonyi befogadáson zörgettek, és nem találtak befogadásra.” A tudósító, aki a lelki tisztulás vágya, a megbocsátás és a szeretetre való törekvés helyett a jegyzetfüzetét vitte el az istentiszteletre, vezető hírré emelt egy gondolatot a hosszú prédikációból, amelyben elsősorban a sötétségben fénylő világosság ünnepéről, a legyőzhetetlen reményről és a betlehemi kisded születéséről volt szó. A liberális napilap hétfői számának címoldalán az egyik hír is elgondolkodtató: „Karácsony: last minute bevásárlások, majd istentiszteletek”. Egy másik újság „karácsonyi plazavilágbékéről” ír, kiemelve, hogy az idei ünnep meghatározó eleme volt az ima és a fogyasztás. Bár láthatóan a világ mindent megtesz annak érdekében, hogy Jézus születésének évfordulója is a fogyasztás istene előtti áldozattá aljasuljon, azért nem mindenki változott át a hipermarketek polcai között őgyelgő konzumidiótává. Hallottam olyan cégekről, amelyek az ünnepek előtti szokásos repiajándékok helyett idén az arra szánt pénzt karitatív célokra ajánlották fel, és üzletfeleiknek, partnereiknek csak egy képeslapot küldtek, megtartva így a gesztus valódi lényegét. Egy fóti családban például úgy egyeztek meg a családtagok, hogy idén nem költenek forintezreket egymás megajándékozására, hanem az erre szánt pénzt a dévai árváknak küldik el – elmondásuk szerint így is legalább olyan örömben és meghittségben teltek az ünnepek, mintha hatalmas csomagokat bontogattak volna a fa alatt.
A keresztény ember számára a provokációk ellenére Jézus születése megmarad besározhatatlan ünnepnek. Legfeljebb gyakrabban vesszük elő Szent Pálnak a Korintusiakhoz írt első levelét. „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha” – áll benne. A keresztény embernek nincs ideje megsértődni és haragudni, mert dolga van, hiszen az ünnep második napján Ázsiában meghalt több mint húszezer ember, és földönfutóvá lettek milliók – most rajtuk kell segíteni.