Választási intő a tajvani elnöknek

Fordulat készül Tajvanon, harsogja a világsajtó a szombati parlamenti választások óta. Az ellenzéki Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) vezette pártszövetség megszerezte a többséget a tajpeji parlamentben, és ezzel több tekintetben is új helyzet állt elő a szigetországban.

Tajvanon mindenki tudja, hogy a mostani választás nem pusztán a hatalomváltásról szólt. A helyiek egyfajta bizalmi szavazást tartottak, amely sokkal inkább a hivatalban lévő elnök markáns kül- és belpolitikai elképzeléseiről, mintsem az egyszerű pártszimpátiáról szólt. Csen Suj-pien (Chen Shui-bian) és Demokratikus Haladó Pártja (DHP) néhány esztendeje a Kuomintang több évtizedes monolitikus uralma után ragadta meg a stafétabotot, és kezdett nagy ívű reformokba. Most úgy tűnik, a parlamenti erőviszonyok alapján kissé átrendeződik – ha jobban tetszik, visszarendeződik – a terep.
Külföldről nézve úgy tűnik, a tajvani választók elsősorban Csen elnök függetlenségpárti elképzelései miatt szavazták vissza a hatalomba a Kuomintangot. Ezt az elemet domborítja ki szinte minden hírmagyarázó. Valójában a helyzet némileg árnyaltabb. Bár a DHP-t sokan – legfőképpen a Tajvan önállósodását mereven ellenző pekingi vezetés – szakadársággal vádolják, országa szuverenitását, önálló döntési képességét tekintve nem vitatkozik egymással a két rivális párt. Mind a DHP, mind a Kuomintang következetesen hangsúlyozza Tajvan cselekvési szabadságát, nemet mond a kínai rakétatelepítésekre, fontosnak tartja az Egyesült Államokhoz fűződő hagyományosan jó viszonyt. Miután kettőn áll a vásár, a térség békésebb hangulatához a kínai vezetés engedékenyebb hozzáállása is elengedhetetlen. Márpedig az egymás kényszerű szomszédságában töltött, olykor-olykor lőporfüstös hangulatban évtizedeken át a Kuomintang sem tudott zöld ágra vergődni a hatalmas kommunista országgal.
Csen elnök pártja talán inkább azért szenvedett vereséget, mert nem sikerült egyértelműen kommunikálnia elképzeléseit az elmúlt esztendőkben. Pontosabban szólva, a tajvani választók megértették az üzenetet, és szimpatizáltak a Kuomintang egyeduralmának megtörésével – a valódi változásokra, a reformok továbbvitelére mindazonáltal kevésnek bizonyult a hatalomban eltöltött idő. Jól bizonyítja ezt Csen ígéretének utóélete. Új alkotmányt és népszavazást ígért, de már a kérdés puszta felvetése is annyira feldühítette Kínát, hogy burkoltan a fegyveres konfrontáció lehetősége is felmerült. Tegyük hozzá, mindezen fejlemények függetlenek a mindenkori tajpeji vezetéstől, az viszont kétségtelen, hogy Csen elnöknek végig kell gondolnia politikáját, hiszen immáron nemcsak Peking, de a tajvani parlamenti többség is árgus szemekkel figyeli minden lépését.