Washingtonra figyelt a világ

Fallúdzsától Kijevig, Tbiliszitől Kabulig aligha volt a világnak olyan sarka 2004-ben, ahol az egyszerű emberek és vezetőik ne szegezték volna tekintetüket Washingtonra. Az Egyesült Államokban zajló folyamatok és az ott hozott döntések – különös tekintettel az elnökválasztásra – soha nem látott érdeklődésre tarthattak számot a múlt évben.

Tudomást sem véve a külvilág sokszor aggódó figyelméről, az amerikai főváros politikai elitje immár a régi-új elnök januári beiktatásának lázában ég. Az illusztris eseményre negyedmillió ingyenjegyet osztanak ki az adminisztráció, az igazságszolgáltatás és a törvényhozás tagjain keresztül. A szenátorok fejenként négyszáz jegyet kapnak, a képviselők kétszázat. Mivel George W. Bush második terminusának kezdetére viszonylag kevés demokrata kíváncsi, az a furcsa helyzet állt elő, hogy a novemberi választásokon vesztes párt törvényhozói ajándékoznak jegyeket republikánus társaiknak, akiknél viszont „kiveri a biztosítékot” a túljelentkezés. Az elnökkel szemben alulmaradt John Kerry irodájába is csak 220 igénylés futott be, így
könnyen előfordulhat, hogy a fennmaradó jegyeket átadja ellenfeleinek – már ha nem haragtartó.
Az amerikai adminisztráció központjában a rituálék látszólag nem tükrözik a világban végbement jelentős változásokat annak ellenére, hogy tavaly azokat jelentős részben éppen Washingtonból hangszerelték. Míg azonban a főváros nagy kőépületeiben minden „business as usual”, azaz megy a szokásos útján, addig már azok küszöbén érzékelhető a változás. A politikai elit által vizionált terrorveszély, illetve az erre hivatkozva tett biztonsági intézkedések lépten-nyomon akadályozzák a járókelők életét.
Hogy az őket ért sérelem nem halványuló emléke egyelőre önfegyelmet diktál az amerikaiak többségének, arra a novemberi elnökválasztás végkimenetele szolgált bizonyságul. Alighanem ugyanez lehet az oka annak is, hogy a tengerentúli tudatban a terror elleni harccal automatikusan összekapcsolt iraki háború sem hozott sok méltatlankodást.
Míg az iraki háború és az unilateralista diplomácia egyelőre nem ütött vissza kieszelőire, a Bush újraválasztásával várhatóan tovább erősödő neokonzervatív csoportosulásra, addig az elhúzódó konfliktus újabb és újabb áldozatokat követel nemcsak a harctéren, hanem Amerika hagyományos szövetségesi rendszerében is. A transzatlanti reláción ejtett sebek nem gyógyultak be, és félő, hogy bármikor felszakadhatnak. Ha pedig Európa közvéleménye növekvő idegenkedéssel és aggodalommal figyel Washington lépéseire, a magát újraértelmező Oroszország egyenesen sarokba szorítva érzi magát a posztszovjet térségben tapasztalható „demokratikus” nyomulástól.
Amint egymás után gazdájukra találnak a januári beiktatási ünnepély ellentmondásos utat bejárt meghívói, s a ceremóniamesterek a legrosszabbra (is) készülve tanulmányozzák Washington térképét, a világ csak remélni tudja, hogy George W. Bush elkövetkező négy évében már nem növekednek tovább a rá leselkedő kockázatok.