Fortuna szekerén okosan ül Vörös Győző, a harminchárom esztendős egyiptológus. Huszonegy évesen kapta meg a diplomáját a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és professzorának, Kákosy Lászlónak a közbenjárására szinte azonnal saját ásatási lehetőséghez jutott Egyiptomban. Az egyik megbízatás, mert sikerrel teljesítette a magyar fiatalember, természetes módon hozta a másikat, így azután tíz esztendőn át kutathatott a fáraók földjén. Először Thébában, a Thot-hegyen, ahol hazai kutatótársaival nemcsak egy addig ismeretlen kopt szentélyt fedezett fel, de megtalálták azt a kora középbirodalmi sírt is, amely az időszámítás előtt, körülbelül 2004 és 1992 között uralkodó III. Mentuhotep Szanhkaré fáraó végső nyughelye volt. (Amikor 1998-ban szép kiállítású könyvben adott számot a hazai nagyközönségnek Vörös Győző a thébai feltárás eredményeiről, az egyik nap az egekig emelte a média, a másikon porig alázta. Voltak, akik azzal magyarázták ezt a józan észszel föl sem fogható, éles fordulatot, hogy az ifjú kutató sikeréhez maga a sikeres miniszterelnök, Orbán Viktor gratulált.)
Théba után Alexandriába vezérelte jó szerencséje, s az egyiptomi régészeti főhivataltól kapott újabb megbízatás a magyar fiatalembert. Pontosabban az Alexandriától negyvenöt kilométerre levő romvárosba, Taposiris Magnába. Az ott töltött hat esztendő ugyancsak nem remélt sikereket hozott a Vörös Győző által vezetett kis magyar csapatnak. Csodálatos bronzleletegyüttest találtak, Ízisz istennő szertartási edényeit hozták a felszínre. Majd meglelték az istennő fekete gránitból faragott kultuszszobrának a töredékeit, először a fejét, majd – mivel a pogány istennő szobrát a Krisztus utáni IV. században e helyen keresztény templomot építő emberek feldarabolták – altestének kapuperselyként használt darabjait. Nem sokkal e leletek beazonosítása után aranytárgyakra bukkantak, egy teljes épségben megmaradt karkötőre és bizánci császárok – Mauritius Tiberius, Focas, Heraclius és fia, Constantin – arcképét ábrázoló pénzérmékre.
Vörös Győző egyiptomi ásatásainak eredményét a nemzetközi tudományos élet kellő elismeréssel fogadta. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint az a felkérés, amellyel a ciprusi régészeti hivatal kereste meg a magyar kutatót: tárja fel a sziget egykori fővárosát, az ókorban Taposiris Magna ikervárosaként számon tartott Páfoszt, amely ugyanannak a II. Ptolemaiosz Philadelphosznak köszönhette létezését, mint az egyiptomi tengerparti település, a honfitársaink előtt titkait feltáró Taposiris Magna. A Corvin-ösztöndíjas Vörös Győző kis családjával most Cipruson él és dolgozik, de két-három hetente hajóval vissza-visszatér korábbi kutatásainak színterére, Alexandriába. Nem (csak) a szíve húzza vissza, de szakmai kötelességtudata is. A Taposiris Magnán feltárt akropolisz dór oszlopos szentélyét, az egyetlen Egyiptomban megtalált görög templom maradványait, valamint a szomszédságában levő, kopt bazilikát és kolostort Alexandria püspökének, a kopt pápának, III. Shenoudának a felkérésére Makovecz Imre újítja fel, a műemléki helyreállítás szigorú szabályai szerint. Építészettörténészként és archeológusként ebben a munkában segédkezik a külföldön ugyancsak óriási népszerűségnek örvendő, idehaza azonban inkább támadott, mint szeretett építésznek a magyarországi elismerésekkel el nem halmozott kutató, Vörös Győző. Az a fiatalember, akinek az itthoni csalódások sem tudják kikezdeni a szülőföldje iránti ragaszkodását. A 2004-es esztendő utolsó heteiben például (állampolgári kötelessége is, de a karácsony ünnepe is hazaszólította Vörös Győzőt) két alkalommal is hideg zuhanyként érték a magyarországi szellemi élet személyét is, munkásságát is érintő furcsaságai.
Az egyik egy kevéssé ismert vidéki kiadó, a debreceni székhelyű, 2001 óta működő Gold Book számlájára írandó. A Mocsári János vezette társulás ugyanis úgy adta ki az Oxford University Press The Oxford History of Ancient Egypt című könyvét, hogy – noha az eredeti, angol változatban (a 155. oldalon) a Thébában, a Thot-hegyen folytatott ásatások magyar eredményeiről szólván név szerint is hivatkoznak Vörös Győzőre – a magyar nyelvű változatból, Az ókori Egyiptom története című kötetből kihagyták a nemzetközi elismertségnek örvendő kutató nevét. A thébai ásatásokat (is) támogató magyarországi társaság elnöke (az egyesület teljes neve: Egyiptomi Magyar Ásatások Baráti Köre) levélben fordult a Magyar Tudományos Akadémiához, hogy a tudós társaság foglaljon állást e mulasztás kapcsán. Vizi E. Szilveszter, az Akadémia elnöke – mint arról a címünkre eljuttatott levelében tájékoztatta lapunkat – felkérte az MTA etikai bizottságát, hogy foglaljon állást ebben a kérdésben. „Egyébként a magam részéről elfogadhatatlannak tartom ezt az eljárást – írja a tudós társaság elnöke. – Remélem, hogy csak egy technikai hibáról van szó, mert nekünk, magyaroknak nem szégyellnünk kell sikereinket, hanem büszkének kell lennünk rájuk.”
Megkeresésünkre a kiadó is nyilatkozott ez ügyben. Az ügyvezető igazgató, de a szóban forgó magyar változat lektora is a Magyar Nemzet hírlapírójának oldalszámok szerint megjelölt felvetésére nézett utána a kifogásolt szövegnek. „Sajnálattal állapítjuk meg, hogy észrevételük részben jogos – kezdődik az ugyancsak levélben közölt kiadói válasz. – A magyar kiadás 170. oldalán, ahol a magyar kutatócsoportról van szó, sajnálatos fordítói és szerkesztési hiba folytán kimaradt Vörös Győzőnek, a kutatócsoport vezetőjének a neve. A hibáért elnézést kérünk, ugyanakkor határozottan szeretnénk jelezni, hogy technikai jellegű tévedés történt. A kiadónak nem volt szándékában Vörös úr kutatói munkásságát bármilyen módon értékelni. Ezt alátámasztja az is, hogy a bibliográfiában a 475. oldalon az angol változatnak megfelelően feltüntettük Vörös úr vonatkozó publikációját.” (Szerkesztői megjegyzés: a kiadó által felhozott irodalomjegyzék sem teljesen azonos az eredeti kiadványéval, hogy ez mennyiben érinti az Oxford University Press és a Gold Book közötti megállapodást, azt a szerződés szövegének ismeretében lehetne eldönteni. A több száz éves angol és az igen fiatal magyar kiadó közti kontraktusról azonban – az üzleti titoktartásra hivatkozva – nem kaphatott érdemi információkat a hírlapíró.)
A másik hideg zuhanyt a budapesti Szépművészeti Múzeum nemrégiben kinevezett főigazgatójának levele zúdította Vörös Győző nyakába. „Őszinte nagyrabecsüléssel és őszinte sajnálattal” arról tájékoztatta az ifjú egyiptológust Baán László, hogy „az ásatási eredményeit bemutató kamarakiállítás megrendezésére az ügyben szakmailag illetékes Antik Osztály jelenleg nem lát lehetőséget”. A levél előzménye az, hogy a még kultuszminisztériumi államtitkár Baán László pártfogolta Vörös Győző leletegyüttesének szerepeltetését a budapesti kopt kiállításon. Ennek értelmében a 2005 tavaszán Fáraók után – a késő antik művészet kincsei Egyiptomból című kiállítással egyidejűleg hazahozták és a közönség elé tárták volna Vörös Győző és kutatótársai alexandriai leleteit, a gránit Ízisz-fejet, a gyönyörűen restaurált bronz szertartási edényeket és a Krisztus utáni IV. századból való aranykincseket. A „minibemutató” ötlete a grandiózus, 129 tárgyat felvonultató, kétszázmillió forintos költségvetéssel és huszonegymillió dolláros biztosítással dolgozó, minden bizonnyal a Monet-kiállításhoz hasonlóan nagy érdeklődésre számító egyiptomi tárlat „kebelében”, Vörös Győzőtől származott. Az ötletet az adta neki, hogy az ő leletcsoportja is abból a korból való, amelyből a kölcsönkiállítás legtöbb tárgya, sőt a „lakhelyük” is ugyanaz, mint a március 18-án megnyíló s két hónapig látogatható tárlatra érkező anyag nagyobb részének: az alexandriai görög–római múzeum. (A kopt kiállítás néven emlegetett rendezvény anyagának kisebb részét a kairói kopt múzeum kölcsönzi a Szépművészeti Múzeumnak.) Az ajánlatra igent mondó államtitkár, aki kultúrpolitikusként és nem múzeumi szakemberként került a Szépművészeti Múzeum főigazgatói székébe, nyilván nem tudta, hogy az ilyen nagyságrendű, példa nélkül való rendezvényt nem egyik napról a másikra szokták összehozni. (A kopt műalkotások, nyilatkozta később Baán László, amikor már „képbe jött” a tárlat jelentőségét illetően, még soha nem hagyták el Egyiptom területét, ez a tárgyegyüttes mint az egyetemes késő ókori, kora bizánci művészet fontos fejezete most kezdi megtalálni méltó helyét az európai művészeti hagyományban.) És valóban, mint az antik gyűjtemény vezetője, a Szépművészeti Múzeum gyűjteményét igen fontos akciók révén gazdagító, s ezekről a Magyar Nemzet olvasóit is készséggel tájékoztató Nagy Árpád Miklós elmondja, Török László régésszel több mint négy esztendeje dolgoznak azon, hogy a kopt anyagot Magyarországon bemutathassák. (A hatvannégy esztendős Török László a Magyar Tudományos Akadémia és a norvég királyi akadémia tagja, az Ókortudományi Társaság elnöke, az egyiptomi késő antik művészet és az ókori középső Nílus-völgy – a mai Núbia és Észak-Szudán – történetének és régészetének nemzetközi szaktekintélye. Angolul, németül és magyarul a 70-es évektől közreadott tudományos publikációi megkerülhetetlenek, ha valaki a késő antik Egyiptommal kíván foglalkozni.) Amikor az antik osztályhoz, Baán László közvetítésével, Vörös Győző javaslata eljutott, a kezükben volt végre a kiállítás megrendezéséhez szükséges valamennyi szerződés, a kiállítandó műtárgyak végleges listája, sőt – ritkaságszámba megy ez a hazai viszonyok között – készen volt az angol nyelvű szakkatalógus és a magyar nyelvű tárlatvezető kiadvány is.
Nagy Árpád Miklós jó ötletnek tartja, hogy a világ számos pontján jelentős régészeti sikereket elérő magyar kutatók leletei Magyarországon is nyilvánosságot kapjanak. Ezt azonban legalább olyan alaposan előkészített kiállítási terv, gondos és részletes dokumentáció alapján lehet csak megvalósítani, mint amilyen a három részre tagolódó – a II. és a IV. század közötti időt reprezentáló építészeti, textil- és díszes agyagemlékeket, IV. és VI. századi műveket, valamint az V. és a VIII. századból való egyiptomi keresztény művészetet bemutató – tárlatot megalapozta. Érveit föltehetően a nemzetközi tudományos életben jártas Vörös Győző is elfogadja. A remények, ígéretek és csalódások hullámverésében szerzett keserű hazai tapasztalatait azonban aligha feledteti vele bármi is. Azt mondhatják erre a kedves olvasók, érték ennél súlyosabb kiábrándulások és méltatlanságok is tehetséges, szorgalmas, a magyar névnek elismerést szerző honfitársainkat. Igazat szólnak. Csakhogy szellemi életünknek sohasem volna szabad feladni azt a szándékát, most az agyelszívás döbbenetes éveiben különösen nem, hogy védőhálót vonjon ígéretes fiataljai fölé. Sokan azt hiszik, pénz kérdése csupán, hogy mekkora a megtartó ereje ennek a védőhálónak, a szülőföldnek. Az a két hideg zuhanyos történet azonban, amelyet most közreadtam, nem a pénzről szól. Hanem a szakértelem hiányáról. Minden szinten és szinte minden fórumon.
origo.hu
Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának
