időjárás 17°C Árpád 2023. március 31.
logo

Déván ünnepelnek

2005.01.21. 23:01

A nyomor gyermekeinek nem jár karácsonyfa, sem ajándék. Kivéve, ha valaki veszi magának a bátorságot, és szeretettel magához öleli őket. Az erdélyi Déván több olyan gyermek is él a Szent Ferenc Alapítvány nevelőintézetében, akik az emberileg elképzelhető legmélyebb fertőből kerültek a karácsonyfa oltalmába.

Édesapám sokat cigarettázik és iszik, olyankor hazahozza a barátait is, egyiküket nagybácsinak kell szólítani, pedig nem is rokon – ennyit mesél eddigi életének legsötétebb szakaszáról a 13 éves B. Alexandra, aki immár az erdélyi Déván, a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett gyermekotthonban talált menedékre. Nem mesél arról, hogy az édesanyja eltűnt otthonról, és nem mesél arról sem, hogy édesapja éveken keresztül pénzért árulta őt a cimboráinak. „Jobb is, ha kitörli emlékezetéből azt az időszakot” – véli Ács Éva, a gyógypedagógus nevelőnő, miközben a sokat tapasztalt emberek természetességével simogatja meg a kislány szöszke fejét.
Alexandrának ez volt az első, békében töltött karácsonya, csillagszórókkal, ajándékokkal, úgy, ahogyan arra minden gyermek vágyik. Amikor nem kellett tartania a részeg apa és hasonlóan részeg barátainak erőszakoskodásától, amikor játszani lehetett, önfeledten kacagni, és újdonsült barátnőkkel osztani meg a titkokat.
Jézus születésének ünnepe ezúttal különösen hosszúra nyúlt Déván. A Duna Televízió forgatócsoportja innen gondolta közvetíteni az éjféli misét, a szertartás részleteit már egy héttel korábban rögzítették. Ács Éva szerint már akkor elkezdték az ünneplést. „Nagyon készültünk a filmes szereplésre, még élő betlehemet is kialakítottunk” – büszkélkedik a nevelőnő. Azt már Böjte Csaba testvér, az otthont vezető szerzetes árulja el, hogy Mária és József szerepét éppen a nevelőnő két kollégája „játszotta”, és a Kisjézust „alakító” gyermeket sem volt nehéz az utóbbi években hatalmasra dagadt intézetben találni.
A központot működtető Szent Ferenc Alapítvány tíz éve számít a dél-erdélyi szórványmagyarság rendíthetetlen bástyájának: több mint ötszáz árva vagy nehéz sorsú magyar gyermeket gondoznak, tanítanak, nevelnek. Olyanokat, akik az otthon melege nélkül koldulásra, később pedig bűnözésre kényszerülnének.
– Nem számít értéknek a gyermek – állapítja meg Csaba testvér, majd egyszerű hasonlattal próbálja meg szemléltetni a tényeket. – Ha érték lenne, akkor mindenki kapva kapna utána, akárcsak egy földön talált igazgyöngy után, amelyért még akkor is lehajolunk, ha már van otthon három vagy négy.
Déván hosszúra nyúlt a karácsony. Kis ünnepséget minden szociális családban szerveztek, de az ebédlőben is felállítottak egy karácsonyfát. A 11 éves L. Bianka – Alexandrához hasonlóan – Petrozsényből érkezett. Amikor a karácsonyról kérdezem, akkora lelkesedéssel kezd mesélni, mint aki csodát látott.
– Csokit is kaptam, meg egy mackót – kotorja elő a szekrényből a szőrös állatfigurát, aztán rövidesen kiderül, a pásztorjátékban is szerepelt, és az egy hónap alatt, amióta Dévára került, számos karácsonyi éneket is megtanult. Mire felmelegszik a hangulat, eljön a pillanat, amikor ő kezd kérdezősködni.
– Magának van felesége? Hogy hívják? És meg szokta verni a feleségét? – hangzik az őszinte kíváncsiskodás, majd gyermeki határozottsággal jelenti ki:
– Jó lenne, ha maga nem inna sokat, mert akkor nem fogja tudni, hogy mit csinál, és meg fogja verni a feleségét.
Mielőtt fogadkozni próbálnék, hogy én aztán soha, kiderül, otthon náluk mindennapos volt a családon belüli erőszak. A tavalyi karácsony csak halvány emlék a számára, a fenyőn kívül nem sok mindent tud felidézni. Mintha Andersen gyufaárus kislánya elevenedett volna meg, akit karácsony estéjén, még az utolsó pillanatban mégiscsak megmentett valaki, mielőtt megfagyott volna.
A nevelőnő nem sokat firtatja a lányok előéletét, mindenki annyit mesél magáról, amenynyit fontosnak tart elmondani. Ács Éva három saját gyermekével együtt jött Dévára, itt meg kapott melléjük még vagy tízet, hogy anyjuk helyett mindannyiuknak anyja legyen. A megdöbbentő történetek pedig mintha nem akarnának véget érni.
– Alexandra úgy került hozzánk, hogy egyik gondozóközpontból a másikba küldték – eleveníti fel a kislány történetét Ács Éva. – Talán nincs is olyan központ Hunyad megyében, ahol meg ne fordult volna, mivel egy-egy ilyen helyen 15 napnál tovább nem lehet egy gyermeket tartani. Félő volt, hogy visszaküldik az apjához, ahonnan négy hónappal ezelőtt rendőri segítséggel kellett a gyámhatóságnak elhoznia.
Alexandra édesapja ellen azóta hivatalból megindult a bűnvádi eljárás, ha pedig bezárják, a kislány sorsa végképp megpecsételődött volna. Szerencsére nem így történt, Alexandrának pedig máris nagy tervei vannak az életével. Angoltanárnő szeretne lenni.
– Itt csak közepes tanuló vagyok, mert Déván mindent magyarul tanítanak, Petrozsényben meg román iskolába jártam. De sokkal jobban szeretem itt, mint otthon – vallja be lehajtott fejjel a szőke kislány.
Bianka sorsa csupán egy hajszállal volt jobb, mint Alexandráé, bár a gyakori verések miatt még most is az arca elé kapja a kezét, ha simogatni próbálja az ember.
– A gyermekvédelmi hatóságnak fogalma sem volt, mihez kezdjen vele, ugyanúgy küldözgették egyik gondozóközpontból a másikba, mint Alexandrát – meséli a nevelőnő. – Végül a katolikus karitászhoz került, ahonnan felhívott a kirendeltség vezetője, hogy nem tudnánk-e befogadni.
A Szent Ferenc Alapítvány dévai központjában viszont máris túlzsúfoltság volt, a szociális családonként törvény szerint engedélyezett tíz gyermeket néhol meg is haladták, egy-egy nevelőnő tizenkét, sőt tizenhárom gyermekre is vigyázott. Azt feleltem a karitász vezetőjének, ne telefonáljon az irodára, mert akkor biztos elutasítják, inkább hozza ide másnap reggel a gyermeket személyesen. Olyan eset ugyanis még soha nem fordult elő, hogy valakit elküldtünk volna, aki gyerekkel együtt kopogtatott az ajtón – mosolyog Ács Éva, amikor a konspirációra visszagondol. Bianka december 27-én már Déván töltötte a 11. születésnapját, édesanyja viszont nem jött el a szociális családban megünnepelt eseményre.
Alexandra és Bianka csak kettő abból a több mint 500 gyermekből, akiknek Böjte Csaba és munkatársai áldozatvállalásának köszönhetően békés karácsonyban – és az eddigieknél minden bizonnyal százszor boldogabb új évben – lehet részük. Talán annál is inkább, mivel a szent család betlehemi nyomorúságában és kitaszítottságában saját eddigi sorsukat fedezhették fel. De ezentúl már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.